VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Hokuszai és Utamaro találkozása (Deli Mihály „versféléje”)

Ezernyolcszázkettő május negyedikén Edóban

egy papírkészítő műhelyében Hokuszai mester

összetalálkozott a nála hét évvel idősebb

Utamaróval / régóta ismerték egymást, de nem

barátkoztak / Utamaro mozgalmas életet élt

a hatalommal hadakozott, férfiasságát és

művészetét a hiúság csiklandozta, hergelte

Hokuszai szerényen szorgalmas hétköznapjait

a fegyelem, az állandó kétkedés és a hála

(...)

Deli Mihály

Hokuszai és Utamaro találkozása

Ezernyolcszázkettő május negyedikén Edóban

egy papírkészítő műhelyében Hokuszai mester

összetalálkozott a nála hét évvel idősebb

Utamaróval / régóta ismerték egymást, de nem

barátkoztak / Utamaro mozgalmas életet élt

a hatalommal hadakozott, férfiasságát és

művészetét a hiúság csiklandozta, hergelte

Hokuszai szerényen szorgalmas hétköznapjait

a fegyelem, az állandó kétkedés és a hála

hatotta át / nem is volt mit mondaniuk egymásnak

bár a rajz szellemének rabjai voltak mindketten

Tekintetükben tartózkodó büszkeség szikrázott

amit végül az izgatott papírkészítő próbált

feloldani / de nem rajta múlt, hogy a találkozás

különleges fordulatot vett / a segéd ugyanis

félreértette a papírkészítő sokatmondó

pillantását, és az újonnan kikísérletezett

rendkívüli finomságú lapokat hozta elő

(nem tudjuk, gazdája, szíve mélyén melyiknek szánta)

Utamaro és Hokuszai egyszerre nyúlt a lágy

papírért / de fegyelmezték magukat / a segéd a

sarokba kuporodott / a papírkészítő, szorult

helyzetében kiegyenesedett és hátra lépett

Feszült csend lett, csak a halk susogás hallatszott, ahogy

a két művész a papírt simogatta / aztán újra

egymásra néztek, meghajoltak, lemondtak a másik

javára / a papírkészítő azonban mindkettőt

ki tudta szolgálni / szó még alig hangzott el eddig

„Szívesen látnám kertemben, esti beszélgetésre”

mondta Utamaro kimérten / Hokuszai lassan

bólintott és így szólt: „Sokat tanultam rajzaiból”

Utamaro pedig válaszolt: „Témái meghatnak”

Rövid beszélgetésüket Hokuszai ezzel zárta:

„Az élet és a csodálkozás izgat, és megnyugtat”

Kertbéli találkozásuk mégis nehezen indult

Utamaro részeg nőkkel körülvéve fogadta

s bár durván csendre intette őket, szerény vendége

zárkózottságával jelezte, hogy alkalmatlannak

tartja a pillanatot őszinte beszélgetésre

A nők egyfolytában vihogtak, később Utamaro

egy összetekert ronggyal szétkergette valamennyit

„Belőlem élnek mind, – én meg őbelőlük” morogta

Hokuszai bólintott / ez az este már elveszett

gondolta / elfogadta, amivel kínálták, ivott

Utamaro halkan énekelni kezdett, de aztán

váratlanul abbahagyta, egészen közel hajolt

Hokuszaihoz és tehetetlenül az arcába

sziszegte: „Túl fogsz élni engem, megölsz a tolladdal”

Hokuszai ezt felelte: „Akár a szelek hátán

lovagolunk, akár a szerelem röpít – mindegyik

levet, nem győzhetünk”, s folytatta Utamaro dalát

Utamaro komoran maga elé meredt / mikor

Hokuszai elhallgatott, feszesen felsóhajtott:

„Szépen beszélsz, mint a képeid, nem velem viaskodsz”

Hokuszai így válaszolt: „Az ember azért röpköd

annyit kósza életében, hogy amikor végleg föl-

kapja a szél, biztos szárnyakkal írhasson az égre”

„Nehezen rajzolok a múltkor vásárolt lapokra

– mondta Utamaro búcsúzáskor –, de hiszen nem a

papíron múlik: kezem fürge, csak lelkem nyugtalan”

Hokuszai szelíden mosolygott: „Minden nap ünnep

Bármit látsz: ünnep; benned: a hétköznapok tengere

A papírok, mint vak madarak, a szemedre szállnak”

Utamaro elkísérte vendégét / nem beszéltek

többet / vékony női hangok nyögtek-sikítoztak a

távolban / fekete ég ölelte mindkettőjüket

Kitagawa Utamaro: Virágcsendélet

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu