Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

De Profundis

Zsoltárok 130:1

 

„A mélységből kiáltok, Uram” – hangzik évezredek óta az örök adventi imádság Istenhez. Mindig akkor erősödik fel, amikor egy-egy civilizáció a végnapjait éli. Akkor, amikor egy hatalom már nyíltan áthág minden örök erkölcsi törvényt, uralkodása, kapzsisága kizsákmányolása, elnyomása milliók meggyötört, kizsigerelt, már az állati sorba taszított ember puszta létét fenyegeti, amikor már nem remélhet segítséget sehonnan, és nincs sehol a földön olyan hatalom, mely megszabadíthatná. Nos, ilyenkor tör fel a halára szánt ember lelkének mélységéből, mintegy halálsikoly, az örök adventi imája, a de profundis kiáltása a Mindenség Urához szabadításért, megváltásért esengve.

 

A történelem mélységében oly sokszor elhangzó emberi kiáltást először a zsoltáros ajkáról elhangzottként jegyezték föl. Valószínű akkor, amikor levert népét a győztesek Asszíriába vagy Babilóniába hajtották fogságra.

     

Feltört ez az ima az őskeresztények üldöztetésének évszázadaiban a meggyötört hívő lelkekből, amikor római császárok elnyomása alatt korbácsütésektől nyögtek, cirkuszok porondján vadállatok marcangolásának halálhörgései közepette, amikor nem látszott a szabadulás lehetősége sehol a horizonton. Egy velejéig megromlott, erkölcstelen, rabszolgatartó és elpuhult társadalomban, ahol a gazdagok egyre gazdagabbak, s a szegényebbek egyre szegényebbek lettek, akiknek élete semmit sem számított már.

 

Az új hit futótűzként terjedt, mert alapeszméje minden addigi tapasztalatnak ellenkezőjében gyökerezett: a könyörületességben, az emberi méltóságban, egyenlőségben, Istenben, a megváltásban való hitben és erkölcsben. Az összeomló római birodalom romjain kisarjadt és felnövekedett a jövendő élet hajtása: a Keresztény Európa.

 

Korunk a megöregedett, önmagukat felélő, elgyengült világbirodalmak összeomlásának kora. Alig harminc éve a világtörténelem egyik legvéresebb hatalma, a kommunista birodalom omlott össze a szemünk előtt – jóllehet roncsai igyekeznek túlélni és tovább pusztítani. A helyébe lépő globalizált kapitalista világnak sem kellett több mint húsz év ahhoz, hogy mérhetetlen és regulázást nem tűrő féktelen kapzsiságában kitermelje önmaga halálos kórját: a megismétlődő pénzügyi világválságot, amely menthetetlenül világgazdasági válságot idéz elő – amelyben újra és újra benne leszünk. Megroppant, és fölállni aligha fog tudni már. Sorsa csak enyészet lehet.   

     

Sajnáljuk talán? Nem! Hiszen nem hozott semmiféle megoldást a világ égető problémáira. Egy mozgató motívuma van csupán: a mérhetetlen harácsolás mindenre és mindenkire való tekintet nélkül! Az emberiség felemelése helyett a maga erkölcstelenségét teríti a világra. „Politikailag korrekt” lett az istentelenség, az erkölcsi normák elvetése, a nevelés leépítése, a másság piedesztálra emelése, az elvtelen, csak magának kaparó életvitel, az élet „hedonisztikus” elve; egy „új” Európa építése a 2000 éves kereszténység kihagyásával, nemzet, faj tagadásával – mindenféle ősi gyökér felszámolásával. Szenvtelenül engedte a föld, a vizek és a levegő mérhetetlen elszennyeződését, a föld kincseinek kiszipolyozását és elherdálását. Immár 100 éve, hogy szenvtelenül ránk erőszakolták Trianon békediktátumát, amin még Hitler is enyhített, s amit Párizsban kéjelegve ismételtek meg, beszorítva minket egy életképtelen, gyűszűnyi országba, ahonnan tehetetlenül nézhetjük határaink mellett halálra szánt véreink egyharmadának vergődését, elnyomását, lassú felszámolását és elpusztítását. Ráadásul meg ránk ültetnének egy olyan kormányt, mely egy haldokló rendszer utolsó csatlósává tenné országunkat.

 

Egy összeomló „szép új világ” romjai között vergődve, amikor sehol a láthatáron nem látszik megoldás – belőlünk is felszakad az örök adventi kiáltás Isten felé: de profundis...!

     

A veszedelmet, amiben benne leszünk, már egyre többen látják, viszont a kiútról megoszlanak a vélemények. Szinte közös vonásuk a külső, a politikai szférában megtörténő változás. Erre azonban aligha lesz belátható időn belül valós lehetőség. Egyetlen járható út maradt nekünk: az, ami mindig is volt a megújulás titka: egyenként kell megújulnunk belülről, szívünkben és lelkünkben. Amíg ez meg nem történik, a gyökeres változás csak „sültgalamb-várás” marad. A változást helyettünk senki más nem fogja elvégezni! Ám a változás csak akkor fog megtörténni, ha egyenként visszatérünk régi, megtartó gyökereinkhez: Istenhez, hithez, erkölcshöz, felelősségvállaláshoz, ősi hagyományainkhoz, magyarságunkhoz és édes hazánkhoz.

 

Magyar adventünk – várakozásunk – csak így fog boldog beteljesedéssé válni! 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu