Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

1918. december 1. A románok gyulafehérvári nagygyűlése kimondja Erdély elszakadását

„Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzet­gyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. A teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultságot és teljes felekezeti szabadságot az ország összes felekezetének.”


(Részlet az 1918. december 1-jei gyulafehérvári kiáltványból)

 

1918. december 1-jén tartották a magyarországi románok gyulafehérvári nemzetgyűlésüket, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította azon szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – csatlakozzon a Román Királysághoz. Bár a románok döntése később „hivatalosan” megfelelt a wilsoni elveknek, a valóságban az elszakadás egyoldalú határozat eredménye volt, mely az erdélyi magyarságot teljesen megfosztotta az önrendelkezés jogától.

 

A román nacionalista politika – a dákoromán-kontinuitásra és az erdélyi románság jelentős lélekszámára hivatkozva – már az első világháború előtt komoly energiát fordított Kárpátokon túli igényeinek propagálására, és gyakorlatilag ez volt az az ígéret, amivel az antant 1916-ban maga mellé állította az addig semleges balkáni államot.

(...)

 

Bár a román diplomácia 1918 során felrúgta a bukaresti titkos megállapodás pontjait, a győztesek végül nem gördítettek akadályt I. Ferdinánd országának érdekérvényesítése elé, és a továbbiakban is eltűrték keleti szomszédunk jogsértő viselkedését. Románia ezután nem csak azzal követett el szerződésszegést, hogy november 12-én – egy nappal a belgrádi fegyverszünet megkötése előtt – csapatokat indított Erdély meghódítására, hanem azzal is, hogy utóbb, december 8-án a szerb fővárosban megvont demarkációs vonalat – a Marost – is átlépte, és a fegyveres ellenállásról lemondó budapesti kormány tétlensége nyomán az általa követelt területek jelentős részét megszállta.

 

Ennek alapján tehát kimondhatjuk, hogy 1918 őszén-telén a wilsoni elv, a népek önrendelkezésének hangoztatása ellenére a nemzetek boldogulása tekintetében a nyers erő döntött, ez pedig rányomta bélyegét a magyarországi románokkal folytatott tárgyalásokra is. Jászi Oszkár, a Károlyi-kormány nemzetiségügyi minisztere hiába utazott Aradra, a többek között Vasile Goldis, Iuliu Maniu és Ion Flureas által képviselt Román Nemzeti Tanácsot a kantonokra osztott Erdély tervével nem tudta „maradásra bírni.” Ezek a politikusok ekkor már a 26 vármegye román fennhatóság alá helyezésében gondolkodtak, Jászi érvei pedig a magyarság önrendelkezési jogáról pusztába kiáltó szónak bizonyultak. Az aradi kudarc ellenére viszont a Károlyi-kormány – az antant jóindulatának elnyerése érdekében – a későbbiekben is partnerként közeledett Romániához, így például a december 1-jére összehívott gyulafehérvári nagygyűlés előtt a Magyar Államvasutak ingyen vonatokat biztosított az oda tartó demonstrálók számára.

 

Bár ezt a gesztust sokan később hibaként – sőt, bűnként – rótták fel Károlyiék számára, Gyulafehérváron nem az odaérkező több tízezer demonstráló jelenléte dominált, hanem az a nemzetgyűlés, mely a 26 vármegyéből érkező 600 képviselő mellett még ugyanennyi taggal gyarapodott a Regátból és a román hadseregből. Összesen 1228 küldött dönthetett a történelmi Magyarország keleti felének sorsáról. Az akarat látszólag egységes volt, az unió részleteiben azonban korántsem uralkodott konszenzus a küldöttek között, hisz míg egyes – zömmel a Regátból származó – képviselők a feltétlen csatlakozás hívei voltak, addig a szociáldemokraták – Goldis vezetésével – nagyobb hangsúlyt helyeztek arra, hogy Románia egyesítése a demokratikus elvek figyelembevételével menjen végbe.

 

Az eltérő álláspontok összehangolására a nagygyűlés előtt egy nappal, november 30-án a Központi Román Nemzeti Tanács ülést hívott össze. Itt születtek meg azok a nemzetiségi, vallási és kulturális autonómiára, politikai önrendelkezésre, demokratikus jogokra vonatkozó ígéretek, melyek a másnap kiadott nyilatkozatban ugyan szerepeltek, de fájdalmas módon sohasem kerültek megvalósításra. December 1-jét illetően tehát ismét azt mondhatjuk el, hogy Gyulafehérváron az erő logikája érvényesült: a románok egymaguk határoztak arról, hogy Erdély földje ezentúl I. Ferdinánd jogara alá tartozzon – másnap pedig egy ügyintéző kormányt is kineveztek az új tartomány ideiglenes irányítására –, és bár a szászok 1919 januárjában jóváhagyták döntésüket, az országrész másik domináns etnikai csoportjának, a magyarságnak a véleménye már senkit sem érdekelt. Jóllehet, november végén a székelyek, december 22-én pedig a kolozsvári magyarok is kinyilvánították, hogy nem akarnak Romániához tartozni, az ő hangjuk már nem érte el az antant hatalmak fülét, hiszen a megszállást követően Trianonban olyan határvonalat húztak, mely több mint 1,5 millió honfitársunkat kényszerítette román uralom alá.

 

1918. december 1-jében tehát nem az jelenti az igazi tragédiát, hogy a románság kinyilvánította elszakadási szándékát, hiszen ez az igény hosszú ideje a magyar kormányzat számára is ismert volt. A valódi tragédiát az jelentette, hogy a nemzetállami ambícióit valóra váltó Nagy-Románia később egy pillanat alatt elfelejtette a Gyulafehérváron tett nemes ígéreteket, és sokkal inkább arra törekedett, hogy a magyarság rovására élhesse ki vélt vagy valós nemzeti nagyságát, illetve törlessze korábbi sérelmeit. Elszakított nemzettársainkra 1918. december 1-je után – etnikai kisebbségként – keserves világ szakadt, melyben identitásuk legapróbb morzsájáért is kénytelenek voltak elkeseredett harcot vívni.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu