Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Fucskó Miklós: Édenkerthelyiség

Az Írószövetség éves közgyűlésének szünetében, a tőle megszokott szerénységgel adta kezembe Fucskó Miklós barátom a még nyomdaszagú, az „Édenkerthelyiség” című, második verseskötetét, amely az Orpheusz Kiadó gondozásában jelent meg.       

     

 Az ízléses, elegáns külső már puszta megjelenésében is fajsúlyos tartalmat ígért. Az első borítón a szentendrei evangélikus templom kereszt formájú ablaka fölött, a fehér keretben kifuttatott ágak mintha Krisztus töviskoronájára emlékeztetnének. A kötet érdekességét, értékét talán tovább növeli, hogy annak szerkesztését, tördelését, a tipográfiai és fotógrafikai munkáit is maga a szerző végezte.  

 

     

A hazai irodalmi élet napszámosaként egy színes életutat maga mögött tudható szerző – megtörve a hosszú hallgatást –, ezúttal negyven év kiérlelt versterméséből válogatott. Kötetében a személyes megtapasztalások, életérzések és emberi kapcsolatok teljesednek ki a szerzőtől megszokott könnyedséggel és könyörtelen pontossággal megfogalmazva. Mindezen létérzékelések egyszerre kor- és kórképek is, de nyomon követhető benne a szűkebb és tágabb környezetéhez, a világhoz való viszonya, miközben szűkebb pátriájáról sem feledkezik meg verseiben. Műfaji gazdagságát mi sem jelzi jobban, mint hogy az óda, szonett és hagyományos verselés mellett még japán versformákkal is találkozhatunk. Ez utóbbiak is – akárcsak madárléptek a hóban –, apró jelek, reflexiók, üzenetek. Mindezek egy ritka, tiszta versbeszéddel párosulnak.

 

     Mi mással kezdődhetne ez az évtizedekre visszatekintő kötet, ha nem a felhőtlen gyermekkor megidézésével, ahogy írja:

 

 

„Vágtámtól dühöngött a föld és porzott
vaduló vihar-csatám robajától,
kardomtól jajdultak vadvirág-katonák,
fejek potyogtak a virágszárról,
mert rőzséből is kardot csinált
egykor gyermek-fantáziám”
(Mindenható gyerekkorom)   

 

     Aztán jön a szülőkre való emlékezés, megkésett üzenet hajdanvolt pályatársaknak, melyben grimaszt mutat a kornak, a rendszernek:

 

„A szomszédos országokban
a gazdaság,
meg a politika
a demokrácia is…
hogy ott mennyi-mennyi baj –
(a hírügynökségi jelentés szerint)
nálunk persze RENDJÉN
mennek a dolgok!
(a hírügynökségi jelentés szerint)"
(Szöszök – Ratkó Józsefnek)  

 

     Bár merésznek tűnnek ezek a felütések, de a szerző nem lázad, nem perel a korral, a megváltoztathatatlannal, nem keresi az igazságot, csak teszi, mi íróember dolga, üzenetet hagy, amolyan korrajzot az utókornak.

 

„Tiltanak bennem elveket, nőket,
(Tetten érik a verselőket)
Hogy bármikor felüthető legyen
Koromarcú versben a félelem.” 
(Ballada)

 

„… Régtől kering a halál köröttem
Súlyos árnya beleng éjt s napot
Botladozik szívem vérrögökben
Nyelőcsövem savakban tocsog…

Közel enged magához Isten
Résnyire hagyja a vég ajtaját
Nyitott lélekkel láthassam innen
Mi vár rám majdan odaát…"
(Közel enged – Csontos Jánosnak barátsággal)

 

     Ahogy fentebb írtam, negyven év verstermését szerkesztette kötetbe a szerző, így természetes, hogy nem maradhatott ki belőle az érett férfiember kissé visszafogott, szemérmes szerelmi lírája, vagy a természethez való kötődése, rajongása. 

 

„Hajnalonta, mikor a leányfalusi Duna-partra
a vaddisznók már nagyokat horkantva lementek inni
ablakom fölött, mikor az alagsorból feljövök
hozzád és melléd fekszem, odahagyva a gépet,
amin suta sorokat pötyörészek, hosszan nézem
arcodat titokban, ahogy alszol, mintha itt se lennél –  
arra gondoltam, mikor még pár hónapja ilyenkor
a rák vinni akart volna tőlem, ha tényleg nem leszel,
minden összedőlten ugyanúgy történik éppen, mintha
nem lehettem volna már rég én sem – …”
(Hajnali hálaadás) 

 

„Magam ültettem ötven nyár előtt,
ápoltam, óvtam, mint csetlő gyermeket –
Karját lenyújtja értem még a tél előtt
tudom, s kopár árnyával végleg eltemet.”
(Seng Thu Chek – az elmúlhatatlanságról)
  
A kötet utolsó, záró versében Pazar kilátásaim címmel írja:

 

„Szobor nem lesz belőlem
se „saját halott”
legfeljebb mi már vagyok
imitt-amott
lexikon-szócikk
vagy ágyszám az elfekvőben
netán ki vesémbe látott
a sebész tud több részt belőlem
„fejből” ha visszaidézi
nyitott mellkasom képeit
sejti a kórság okát vagy tudni véli
s hogy mi romlott ott meg itt
de emléktábla sem leszek
se válogatott se összegyűjtött
se bőr-díszkötéses
(csak a magaméban)
és ünnep se leszek se díj

 

gyermekeimben leszek az emlék
a nem-vagyok csupán az leszek
Isten kertjében örökös vendég
leszek – életre holtan – ha voltam"  

 

     Hódít a digitális világ, egyre kevesebben vesznek könyvet a kezükbe, így csak remélni tudom, hogy idővel utat talál, értelmet kap a szó. 


     Lehetne bírálni, hosszasan méltatni, dicsérni ezt az érett, kiforrott kötetet, de nem teszem. Helyette tiszta lelkiismerettel ajánlom értő olvasók figyelmébe.

 

– Botz Domonkos –   

 

(A kötet előrendelhető az Orpheusz kiadónál, 1062 Budapest, Bajza u. 18. 
e-mail: orpheusz.kiado@gmail.com)
 

 

***

 

 

Nyesedékek

 

(varázslat)

 

Ott fekszel majd velem azon az ágyon,
amin az arcomat selyemmel letakarják,
mert elmúlik akkor a varázslat, hogy az lehess,
akit magamnak való asszonynak „megoldalbordáltam”.

 

(teremtés)

 

Általam mássá voltál, általad mássá voltam…
Megkettőz, így éltet a szerelem.
s midőn teremtett valómból kiholtam,
már nem lesz nagyobb teremtés sosem.

 

(önvédelem)

 

Petkőre, Bogira vigyázz, óvd Öcsét a szeleburdiságtól,
Matkóra ügyelj, hogy ne tévedjen el semmiképp…
Ennyi feladat épp elég ahhoz, hogy baj ne érjen,
Ha már nem leszek ott az asztali imánál…

 

(axióma)


Az, kinek módja magos: gyorsakarású,

De hálatudó s türelmes az, ki szegény.

 

(bárka)

 

Ki magában menekül, hol lehet menedéke?
(Négycicerós címekkel lövöldöznek rám naponta.)
Öledbe hajtom a fejem. A szemedből felröppenő béke
zöld olajággal visszatér-e még a homlokomra…?

 

(hiányjel)

 

Eljön az idő, amikor leülünk öreg szüléink mellé,
S meséltetjük őket a sorsukról, gyökereinkről,
Hogy amikor majd a mi időnk is betelik,
Legyen miről emlékeznünk.

 

(kegyelem)

 

Némelyek zord sziklásan állnak,
Mások miként hűs-tekintetű jegenyék. –
Rogyva s felállva mily sokan járnak itten.
S mikor lemondón leomlanának végképp,
Mögéjük lép az őserősség: az Isten.

 

(halhatatlan)

 

Versét kőbe vésni reméli a balga,
ám lelkekbe róva a szót, nem rontja víz s az idő. –

 

(tavasz)

 

A fákra friss rügyeket költ az Isten,
Verset ír: ezernyi rímmel danászgat.
Zsong a lét, némán kushad a nincsen,
S glóriát röppent az égre egy madárhad.

 

(Akasztón)

 

Mily mérhetetlen merészség
a II. világháborúban vergődni világra,
1943-ban kisbenedekként!
Vitathatatlan vakmerőség
egy Akasztón született Kiss Benedektől
az Elérhetetlen Föld-ben megjelenni…
Hiába, kérem!
Ilyenek az Akasztóra való emberek általában!
De legalább néha-néha.

 

(életrajz)

 

Kicsapódottan a világból,
becsapódottan a világtól:
mögöttem sok elmúlt semmisem.
Születésemtől így nyögöm fogyásomat –
(Jobbat érdemeltem volna…)

 

(másodhegedűs)

 

Ha én teremteném a világot,
Olyan lenne épp, mint a mostani.
Ha én teremteném a világot,
Egy teremtő Istent teremtenék.
Miért az a sok vesződség,
s egyébként is nagyobb gyönyör
a kritika édességét fenntartani –

 

(kívülnézet)

 

Ez az a test, amit úgy öleltek egykor?
Lám, most puszta anyaggá rothadás.
A lábujjtól a homlokig araszoló féreg
meggyőzőbben beszél az öröklétről.

 

(valóságshow)

 

Légy te az első,
kinek arcán
nem mutatja ki
semmi diagnózis,
hogy szivárog belőle
a lélek… 


Gigantposzter

 

I. (Tacepao)

 

A cukormentes cukor,
a koffeinmentes kávé,
az alkoholmentes sör,
a nikotinmentes cigaretta
korszakában ma felfedeztem
a „nőmentes nő” prototípusát.

 

Lám, e csuda izgalmas világban
találhatni még mindég valami
valóságosan megfoghatatlant,
ami puszta nemléte révén
adatik meg, s épp úgy kelti
a gyönyör látszatát, miképp
létezésünk placebója tölti ki
azt a semmit, amelyben önnön
meg nem történésünk izgalmában
(a népeket üdvözítő világháló segedelmével)
megvalósul a mosodákat megkárosító
virtuális ágybavizelés –

 

II. (Rabmagyar)

 

49, 19, 45, 56, 68, 89, 99 –
Évszámok fogságában,
tévedések mocsarában,
ragyogások diadalában
– épp, mikor, hogyan ítéltetik –
részes nem kívántam lenni sohasem.
Nyerésre esélyem se lenne,
még a hatos lottón sem húzható ki
a sok „erkölcsös évszám”. –

 

Elvárható tán az egyen-kaloda,
én mégis itt téblábolok
a magamra szabott
petrencék szorításában,
és senki nincs, aki képes lenne
érdek nélkül belefeledkezni
a madárlátta ölelések gyönyörébe,
amikor Istenen kívül minden más
gondolat- és önazonosulás
puszta erőfitogtatás –

 

III. (Porhanyós)

 

Tarisznyánkban
a szárított víz,
a porított kőszikla,
a granulált villám
kétes túlélőkészletével,
     – mely puszta ellentmondása
     az életet éltetőnek,
     az alapot alapozónak,
     a bűnt büntetőnek –
lelkünkre indásodik a
parazita placebo-poézis,
s az agy helyén ott lüktet
a sterilizált szilikon protézis.

 

Ebben a „porhanyós” világban
aligha lehet esélyünk
a csalódás-mentes
erkölcsi öntörvényűségre,
amikor vallási és politikai
hovatartozás nélkül,
akár csak a szavak tisztaságát is
képesek lehetnénk átlobbizni
még vétlen porontyainknak.

 

Archaikus imádság

 

Törzsem fölött tarlott ágak,
üresen kongó madárlak;
törzsem alatt puszta gyökér,
kifordíthat egy hetyke szél.

 

Menekülnék égbe, földbe,
hantolatlan temetőkbe –
örömemben, gyötrelmemben
mindkettőnek fattya lettem:

 

Mégis Ég vonz, mégis Föld köt
– tagjaimban vakgöcsörtök –,
napfényedre zöld rét virul
árvaságom ágairul –

 

Titokszoba

 

(Boginak)


Vagyok magamnak rejtélye: én,
lappangó titkok labirintja,
vakmerő, ki elindul belém,
lelkem rejtekét lakni nyitja,

 

mert béke benn és minden harc is,
– simulva, dúlva él a tenger –,
reá tekint egy istenarc is,
szemem mélyén a végtelennel,

 

s mint dagály–apály magába ránt,
bezabál, te, belépni bátor,
szörnyeim között hadonászol

 

verseim kulcsával kezedben,
lesni végem, mit el is kezdtem –
szeretni éhes, halálra szánt.

 

Közel enged

 

(Csontos Jánosnak, barátsággal)

 

Ebben a semmiresincsidő időben élek
Pontatlanul közlekedő évszakokban ázok
Mint nagykabátot, kinőttem már a létet
S vonnám magamra, ha reszketek, ha fázok.

 

    Régtől kering a halál köröttem
    Súlyos árnya beleng éjt s napot
    Botladozik szívem vérrögökben
    Nyelőcsövem savakban tocsog

 

    Közel enged magához Isten
    Résnyire hagyja a vég ajtaját
    Nyitott lélekkel láthassam innen
    Mi vár rám majdan odaát

 

Takarjátok el szemem, mint a bűnözőkét
Ne vizslassák szégyenmart arcomat a népek
S bocsássatok meg elbotlott szándékaimért:
Földre rogyva, épp az Éggel beszélek…

 

Párkép

 

Gyarapodnak az abortált versek,
mint kórházi vödrökben magzat-cafatok,
éjjeleken riadtan foszló álmaid őrzöm,
s a sorok fonalával reggelre összeöltöm:
ragyogják arcod hajnal-ablakok.

 

Magamnak élek, s neked halok meg,
önzésem stigmája: rajtad jel vagyok –
Hiányként sajog testem testeden,
ha majd a nélkülem-éjeken
húsom emlékét ölelné karod.

 

Hajnali hálaadás

 

Hajnalonta, mikor a leányfalusi Duna-partra
a vaddisznók már nagyokat horkantva lementek inni
ablakom fölött, mikor az alagsorból feljövök 
hozzád és melléd fekszem, odahagyva a gépet,
amin suta sorokat pötyörészek, hosszan nézem
arcodat titokban, ahogy alszol mintha itt se lennél –
arra gondoltam, mikor még pár hónapja ilyenkor
a rák vinni akart volna tőlem, ha tényleg nem leszel,
minden összedőlten ugyanúgy történik éppen, mintha 
nem lehettem volna már rég én sem –
mikor a reggeli híradóba indulsz, s a tizenegyesen
átfutsz a megállóba – hogy féltem, nem lesz már
többé sosem, hogy „meglebbenti szoknyád a szél”,
mikor szaladsz az Alszeghy Kálmán téren –
s most nem bírok betelni véled, ahogy él arcodon és
átvirágzik a lélek, Gloria in Excelsis Deo, Gloria – – –
 

 

Pazar kilátásaim

 

Szobor nem lesz belőlem
se „saját halott”
legfeljebb mi már vagyok
imitt-amott
lexikon-szócikk
vagy ágyszám az elfekvőben
netán ki vesémbe látott
a sebész tud több részt belőlem
„fejből” ha visszaidézi
nyitott mellkasom képeit
sejti a kórság okát vagy tudni véli
s hogy mi romlott ott meg itt
de emléktábla sem leszek
se válogatott se összegyűjtött
se bőr-díszkötéses
(csak a magaméban)
és ünnep se leszek se díj –

 

gyermekeimben leszek az emlék
a nem-vagyok csupán az leszek
Isten kertjében örökös vendég
leszek – életre holtan – ha voltam
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu