Halálosan megfenyegették, de nem fog meghajolni – Zuzana Falathovával beszélgettünk
„Ha bocsánatot kérnék, még fizetésemelést is kapnék, de a büszkeségem nem enged meghajolni, hazugságban pedig nem óhajtok élni” – szögezi le az életveszélyesen megfenyegetett Zuzana Falathová szlovák muzeológus, akit azután bocsátottak el a munkahelyéről, hogy egy magyar lapnak beszélt a szlovák történelemszemlélet hazugságairól. A fiatal nővel a pozsonyi vérengzésről, a szlovák-magyar megbékélés lehetőségéről és arról is beszélgettünk, hogy mit kezd magával, ha felébred az őt ért sokkból. A Mandiner megszólította a múzeum igazgatóját is.
Még a leghátborzongatóbb rémálmában sem gondolta Zuzana Falathová, a Pozsony Városi Múzeum legújabb kori történelemmel foglalkozó kurátora, hogy a Magyar Hírlapnak adott interjúja miatt bocsájtják el a munkahelyéről, ahogy érzése szerint most történik. Arra pedig főleg nem gondolt, hogy véleményét ország-világ előtt felfedve több száz gyűlölködő, a meggyilkolását kilátásba helyező e-mail árasztja el postafiókját – mondja a Mandinernek. Mint kifejti: az egy évvel ezelőtti interjút követően munkatársai, barátai, nagyon jó ismerősei körében gyanússá vált, apránként, óvatosan kezdték kizárni életükből. Voltak, akik egyik pillanatról a másikra szüntették meg vele a kapcsolatot. A tavaly decemberi interjúban a negyedrészt magyar muzeológus arról beszélt, a szlovák történelemszemlélet fokozatosan lelepleződő hazugságai és a nacionalizmus ábrándította ki Szlovákiából. Szerinte szinte száz százalékig a magyaroknál van az igazság, a szlovákok döntő része totális hazugságot interpretálnak a mai napig. A szlovák iskolában ő maga is arról tanult, hogy a magyarok ezer évig hogyan nyomták el a szlovákokat. Szerinte a közoktatással nagyon sok szlovák emberbe beleoltják a magyarokkal szembeni ellenszenvet.
„Azt gondolják, szlovák nem mondhat olyanokat, mint én mondtam az interjúban, így csak magyar lehetek, magyar ügynök” – mondja a jelenleg felmondási idejét töltő huszonhét éves muzeológus lapunknak.
Legnagyobb fájdalma és megdöbbenése, hogy azzal szembesült, ha az ember elmondja a véleményét, derékba törhet a karrierje.
Az interjút megelőzően úgy érezte, szakmailag is komolyan veszik, kutatásokat bíztak rá. Mint mondja, ez már csak a múlt, minden eszközzel igyekeznek ellehetetleníteni. Példaként említette, hogy egy másik szlovák múzeum nem válaszol a munkaügyben írt levelére. Tart attól is, hogy a negyvenoldalas munkája, amit jelenleg a szlovák államról készít a múzeumi közlönybe, nem fog megjelenni.
A huszonhét éves Zuzana Falathovát mindig nagyon érdekelte a történelem. Miután magyar párját megismerte, szembesült vele, hogy a szlovák iskolában tanultak helyenként köszönőviszonyban sincsenek az igazsággal, illetve rengeteg történelmi tényt egészen egyszerűen nem is tanítanak. Megdöbbenve vette tudomásul, hogy voltak kitelepítések, többek között ő maga is csak a hárommillió csehországi német kitelepítéséről tanult. Amikor ezekkel szembesült, teljes tanácstalanság lett úrrá rajta, majd, hogy el tudja dönteni, mi az igazság: a főiskolán kutatást készített a kitelepítésekkel kapcsolatosan. Mint meséli, ekkor megbizonyosodott arról, hogy a szlovákok nagy része valóban semmit sem tudott a dologról, a magyarok pedig féltek erről beszélni.
Pozsony új élete is hazugsággal kezdődik a szlovák impériumváltás után – emeli ki. Mint mondja, a város elcsatolásakor kitört sztrájk a szlovákok számára is ismert tény, nem úgy a magyarok tüntetésén elkövetett vérengzés, amit következetesen hallgattak vagy ferdítettek el a cseh és szlovák lapok és később a történelemkönyvek is. A sajtóban úgy jelent meg a hír, hogy a tömeg rátámadt a rendőrökre, azok pedig elkezdtek lőni, miközben szemtanúk és minden kutatás szerint teljesen egyértelműen vérengzés történt megfélemlítési szándékkal a békésen tüntető pozsonyiakkal szemben.
Az sem ismert tény sok szlovák számára, hogy a tragikus esemény másnapján egyméteres távolságból lőttek le egy tizennégy éves fiút – teszi hozzá Falathová.
A pozsonyi múzeum munkatársaként megdöbbenve vette tudomásul, hogy még azok is teljesen elhallgatják, vagy teljesen máshogy interpretálják a történelmet, akiknek éppen az lenne a feladata, hogy a széles közönséget megismertesse az igazsággal. Az utóbbi száz éveben a szlovákok hazugságokkal, nemzeti mítoszokkal teli tűzdelt történelmet írtak le saját maguk számára – szögezi le. Ebből merítenek a tudósok, tanárok is, akik így adják tovább a következő generációknak is. „Akik tudják, az igazságot, nem mondják, akik mondják, azok egészen máshogy, mint ahogy kellene” – foglalja össze.
(...)
