top of page

„Ne bántsd a magyart!” – a magyargyűlölet elleni közös fellépésre szólít fel Gaudi-Nagy Tamás (PS-vi

„Ne bántsd a magyart!, Tégy a magyargyűlölet ellen” néven indított mozgalmat Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője. Tapasztalatai szerint egyre több a nemzet méltóságát súlyosan sértő, gyalázkodó írás a világhálón, hazai és sok esetben külföldi sajtóban, ami ellen határozottan fel kell lépni, hogy megvédjük a magyar nemzet méltóságát. Ezért Gaudi-Nagy Tamás felhívást intézett a Lovas István Társaság és Nemzeti Jogvédő Szolgálat szimpatizánsaihoz és, ahogy Facebook-posztjában fogalmaz, minden felelősen gondolkodó, tettre kész magyar emberhez, hogy kísérjék figyelemmel a hazai és külföldi sajtó, illetve közélet magyarsággal kapcsolatos megnyilvánulásait és ha olyan írással, bejegyzéssel találkoznak, amelyben tetten érhető a magyargyűlölet, a nemzetünk ellen hangoló gyalázkodás, azt jelentsék be a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnaknak az njsz@nemzetijogvedo.hu e-mail címen az írás forrásának megjelölésével.

„Ha úgy ítéljük, hogy az Alaptörvény és a Ptk. alapján ún. kollektív személyiségi per eséllyel indítható, akkor a jogsértéstől számított 30 napon belül nagyszámú hazafi felperes bevonásával benyújtjuk a keresetet a jogsértés megállapítása, a jogsértő kitétel eltávolítása, a további jogsértésektől való eltiltás, elégtételi közlemény kiadatása és jelentős összegű sérelemdíj iránt. Ne bántsd a magyart! Megvédjük a magyar nemzet méltóságát!” – írta Gaudi-Nagy Tamás.

 

8 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page