Hol kezdődik a mennyország?

Élt valahol egy kicsi, hétköznapi szent, aki sok éve már igen boldog és megelégedett életet folytatott. Egy nap, amikor éppen a piszkos edényeket mosta el a kolostor konyháján, egy angyal jött hozzá, és így szólt:
– Az Úr küldött engem, hogy megmondjam neked: itt az idő, hogy az örökkévalóságba költözzél.
– Hálásan köszönöm az Úristennek, hogy ennyire a gondomat viseli – válaszolt a szent, ám látod, milyen halom mosatlan edény vár még rám. Nem szeretnék hálátlannak bizonyulni, de igen örülnék, ha a mennyországba való menetelt kissé elhalaszthatnám, amíg mindennel kész nem leszek itt a földön.
Az angyal bólintott a szent kérésére, majd csöndesen és alázatosan eltűnt, előbb azonban még megjegyezte:
– Jól van; meglátom, mit akarsz tenni!
A kis szent pedig folytatta a mosogatást, mintha mi sem történt volna. Aztán még sok mindent tett-vett heteken, hónapokon át, amikor egy reggel újra megjelent az angyal nála. A szent éppen a virágokat kapálta a kertben. Mindjárt mondta is az angyalnak:
– Látod, mennyi gaz van ebben a kertben. Az örökkévalóság biztosan tud még picikét várni rám!
Az angyal mosolygott, és ismét eltűnt szótlanul. A kis szent befejezte a munkálatokat a kertben, de aztán rengeteg tennivalója akadt. Mind el kellett végeznie. A kórházba betegek ápolására hívták. Éppen egy magas lázban szenvedő beteget itatott meg, amikor újra megpillantotta maga mellett az örökkévalóság angyalát. A kis szent kitárta karját a betegek felé, mintha azt akarta volna mondani:
– Látod, mit csináljak?! Itt hagyhatom ezeket a szegény betegeket?
Az angyal ismét csak bólintott a szent szabadkozására, és szó nélkül titokzatosan eltűnt. Amikor este a kis szent végre cellájába térhetett pihenni, s végignyúlt a kemény deszkákon, eszébe jutott angyali barátja, s az, hogy milyen hosszú ideje halogatja már a mennyországba való hazatérést. Egyszerre ijesztően öregnek érezte magát: sajgott a teste a fáradtságtól, és így imádkozott:
– Ó, Uram, most már igazán elküldhetned angyalodat, ha szívesen látsz a mennyországban!
Még be sem fejezte a kérést, máris ott állt az angyal az ágya mellett. Így szólt hozzá a kis szent:
– Nagyon örülnék, ha most magaddal vinnél! Kész vagyok, hogy hazatérjek a mennyországba! Az angyal erre is bólintott egy nagyot, s csöndesen megszólalt:
– Mit gondolsz, barátom, egész idő alatt hol voltál?