VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Mikola: ahol nem csak szavakban van befogadás


fotó: frissujsag.ro

Romániába utaztam, annak is a partiumi részére, a magyar határtól nem messzire: Szatmárnémetibe (Satu Mare) és Mikolára (Mikula).

Vendéglátóm Löchli Tünde szatmárnémeti lakos. Onnan 13 kilométere van a fő cél: Mikola. Ott van a Noe Partium Egyesület (Asotiația Noe Partium) napközi otthona. Tünde ennek a menedzsere, a mindenese. A meghívást Hornyák Lívia építészmérnöknek köszönhetem, akivel 2012-ben ismerkedtem meg. Diplomamunkája egy autista lakóotthon tervezése volt. Azóta sem lett hűtlen a fogyatékos emberek ügyéhez. A Mikolán lévő hajdani óvoda Mosolyházzá varázsolása, átépítése is az ő nevéhez fűződik. Akadálymentes, világos, nagy ablakos, még a mellékhelyiségben is van padlófűtés. Most a Mosolyház bővítése és az ugyanott létesítendő lakóotthon tervezése miatt indult útnak. Érthető, hogy volt kedvem vele tartani.

Nem vagyok tisztában a romániai szociális ellátásokkal, de a fülemben csengenek a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivőjének, Papp Szabolcsnak a szavai, amit erre a kérdésemre mondott: „Mindkét országot ismered, milyen itt és ott a fogyatékos emberek helyzete?” Szabolcs kicsit húzódozik a választól – megértem. Végül ezt mondja: „Nem szívesen mondok véleményt, de olyan a különbség, mint Magyarország és a Nyugat között… viccesen fogalmazva: Magyarország aranybánya. Persze ez sem igaz, mert nem mindegy, hogy hol laksz. Óriási különbségek vannak országon belül is.” (ÉTA 2019. március) Az persze eszembe sem jutott, hogy ott a napköziknek nincs állami normatívája. Mert nincs. Helyette van az önkormányzat, amelynek nem kötelessége holmi civil ötletek támogatása.

Szerencsére a mikolai önkormányzat vezetője és képviselő-testülete nem így gondolkozott: adott az egyesületnek egy régi, már használaton kívüli óvodaépületet, és partnerséget is vállalt a Noe pályázatában a majdan Mikolán megépülő Bárka-otthon megépítésére. Ugyancsak az önkormányzattal partnerségben indultak egy vidékfejlesztési pályázaton, amelyben a Mosolyház bővítésére is kértek pénzt. Megnyerték. A Mosolyházat azért bővítik, hogy legyen kiállító- és eladóterük, és legyen ott irodája a később megalakítandó házi beteggondozó részlegüknek is. A beteggondozásért fizet az egészségbiztosító. Az egyesület ugyanis szeretné elérni, hogy minél kevésbé szoruljon mások segítségére. Most havonta 300 euró mínusszal zárnak. Ausztriai partnerszervezetük még egy évig támogatja őket, de utána a saját lábukra kell állni. Ezért is pályáztak ismét, mert ha nyernek, akkor három évre biztosíthatnák a személyzeti költségeket. Ennek a pályázatnak az is hozadéka lesz, hogy az önkormányzat tíz évig fenntartja a Mosolyházat.

Mielőtt kimegyünk Mikolára Tündével, előtte még elautózunk két napközisért. Szatmárnémetiben laknak. A kettőből ma egy lett. Márk a szüleivel nyaral. Itt nincs támogató szolgálat, ezért délután is Tünde a fuvaros. – Minden reggel és délután, amikor fuvarozom őket, feltöltődőm – mondja, miközben megállunk az utca elején, és Tünde a járdát figyeli, fölbukkan-e Alexa. Nemrég döntött úgy, nem megy a házig a fiatalokért: kezdjenek hozzászokni az önálló közlekedéshez. Alexa végre föltűnik, és üdvözléskor az öröm kölcsönös. Bemutatkozom. Hallgatólagosan tudomást vesz rólam.

A Mosolyházban már javában zajlik az élet. Mindenki elfoglalja magát valamivel. Erzsi kint söpör az udvaron – szeret söpörni, akár kint, akár bent a házban. Alexa azonnal nekilát a keresztszemes hímzésének, amiből talán párna, talán terítő lesz. Zsoldics Éva a Mosolyház egyetlen alkalmazottja, időnként ránéz a hímzésre, mert Alexa néha kimegy az előre drukkolt (nyomott) mintából.

Csupa lány van most a házban, talán nem véletlen, hogy a távollévő Márkról beszélgetnek. Tetszik a lányoknak. Később megérkezik a másik férfi, Kornél, az ő kedvéért Éva kétnyelvűvé válik. Kornél ugyanis nem tud magyarul, de mint a többiek mondják: érti a beszédet. Messze lakik a Mosolyháztól, nagy volt a boldogsága, amikor biciklit kapott az egyesülettől. Ránézek: fülig érő mosolyáról látom, jól érzi magát. Évával, a segítővel beszélgetek, itt lakik Mikolán, két felnőtt gyereke van, és nem sok köze volt a fogyatékos emberekhez. Ezen elámulok, mert olyan magától értetődően, és olyan profin irányítja a nap történéseit, mintha szakkönyvek halmán rágta volna át magát. Figyel az autista Erzsire, hogy ne tépkedje a haját, észreveszi, ki fáradt már el, és lefekteti. Ilyenkor mindig az jut eszembe, amit egy édesanyától hallottam, és szavait többször láttam bizonyítottnak: „Szeretni kell a fogyatékos gyerekeket, felnőtteket. Belülről. Hogy érezzék: szereted őket, és akkor nem tévedhetsz nagyot.” Éva szereti őket, és felnőttként bánik velük, hiszen mindegyik nagykorú.

Patrícia jötte szakítja meg beszélgetésünket. Patrícia 22 éves, a szomszédban lakik, és ma éppen szabadnapos, hát átugrott egy kicsit kézműveskedni. Ő is kétnyelvű, Kornéllal románul, a többiekkel magyarul beszél. Aztán megjön Urbán Ágnes özvegyasszony is, szőni fog. A napközisek ezt még nem tudják, egyelőre a rongyszőnyeghez szükséges fonalat vágják, gombolyítják. Remélem, mire legközelebb erre vet az élet, már ők is olyan természetesen dolgoznak a szövőszéken, mint Ágnes. Tőle tudom, hogy bár a faluban több asszony is tud szőni, mégsem teszik, talán azért, mert ez fárasztó művelet. Mesél a faluról és a Rákóczi Egyesületről, amelynek februárban tartották az ötéves születésnapját. Az egyesületben élénk kulturális élet zajlik, híres a Gyöngyösbokréta tánccsoportjuk, 2017-től Tücsök nevű citerazenekaruk és kórusuk is van. A kórus énekelt a Mosolyház avatóján 2017-ben. Beugrik még egy idősebb asszony, Ágnessel és a gondozottakkal beszélget. Tetszik ez nekem. Álmomban sem hittem volna, hogy a határon túlra kell mennem ahhoz, hogy igazi befogadást – vagy ahogy manapság divat mondani – integrációt lássak. Egy fogyatékosoknak szánt napközi otthon mint ta