Csók seb, Intelmek, Testamentum, Cipő út (Deli Mihály négy verse)
CSÓK SEB
nem minden seb fáj azonnal
némelyik előbb megcsókol
aztán eldönti, öljön-e
...
INTELMEK
Most kell nagyon vigyázni: már túl közel kerültél magadhoz
Szinte összenősz magaddal
Még egy lépés, és nem tudsz megszabadulni
A halál meg nem törődik ezzel
(keresztül vág, ahogy gondolja, aztán nehezebb lesz)
Ne szeresd annyira magad, hagyd ezt
(ne legyél gonosz magadhoz, de szigorúan húzódj el)
Jót teszel vele
A magány megtisztít
(és ez rád is vonatkozik!)
(...)
CSÓK SEB
nem minden seb fáj azonnal
némelyik előbb megcsókol
aztán eldönti, öljön-e
INTELMEK
Most kell nagyon vigyázni: már túl közel kerültél magadhoz
Szinte összenősz magaddal
Még egy lépés, és nem tudsz megszabadulni
A halál meg nem törődik ezzel
(keresztül vág, ahogy gondolja, aztán nehezebb lesz)
Ne szeresd annyira magad, hagyd ezt
(ne legyél gonosz magadhoz, de szigorúan húzódj el)
Jót teszel vele
A magány megtisztít
(és ez rád is vonatkozik!)
TESTAMENTUM
Itt mindenki: valaki
De megértjük-e egymást?
Ott: mindenki egy senki –
közös hierarchia
Intellektusát vesztett
szellem, egyesült lélek
Vonzó visszaépülés
Itt jól meg kell ragadnod
magad, hogy ott majd adni
tudd magad / ez a legfőbb
feladat! / küzdés, jóság
szeretet, alkotások:
csak ennek árnyékában
Fejünkben írásokkal
kósza gondolatokkal
tüdőnk, izmaink, szemünk
s fájdalmaink szekerén
kanyargunk trombitálva
(batyunkban idomított
boldogság, rakoncátlan
kéj, szépség káprázata
és gyötrelmek szögei)
A ’nincs tovább’ ajtaja
nyílik / hangyát taposó
rettenet a belépő
Összegyűlt kacatjaink
az aranyos lomtárban
Gazdag vakságunk lesújt
kiráz és visszahelyez
a megsemmisülésbe
Ott vagy, ahogy itt is vagy
Tükröcskéd cserepeit
morzsolva mormolgatod:
„minden máshogy is lehet”
Nem kerülhetsz nagyot, te
alázatos lázadó! –
le kell vetkőznöd magad
Hol van a te Istened
hogy verjen szerelmével
s ne szüljön soha többé?!
CIPŐ ÚT
Messze futó visszatérő
Vízen járó sárba vesző
Rugdosódó menetelő
Gumírozott és ténfergő
Hangya tipró nyomot hagyó
Eliszkoló és trappoló
Kopog surran csoszog botlik
A lábtörlőn várakozik
Izzadt lyukas talpalt szorít
Lötyögős a sarkat töri
Hegyes és lakk sevró vászon
Mikuláskor a párkányon
Fűzős csatos bőr és szandál
Emlékszel még merre jártál?
Hova űzött honnan hozott
Néha hátsódba fúródott
Táncba vitt és rád taposott
Kopott küszöbön toporgott
Settenkedett és bokázott
Ravatalra veled mászott
Szerelmes talpak lerúgták
Hűtlenül magára hagyták
Ágy alatt sóvárgott hűs hajnalig
Csak a zoknikért bolondult mindig
Vincent Van Gogh: Cipők
(a kép forrása: itt)
