Csók seb, Intelmek, Testamentum, Cipő út (Deli Mihály négy verse)

CSÓK SEB

nem minden seb fáj azonnal

némelyik előbb megcsókol

aztán eldönti, öljön-e

...

INTELMEK

Most kell nagyon vigyázni: már túl közel kerültél magadhoz

Szinte összenősz magaddal

Még egy lépés, és nem tudsz megszabadulni

A halál meg nem törődik ezzel

(keresztül vág, ahogy gondolja, aztán nehezebb lesz)

Ne szeresd annyira magad, hagyd ezt

(ne legyél gonosz magadhoz, de szigorúan húzódj el)

Jót teszel vele

A magány megtisztít

(és ez rád is vonatkozik!)

(...)

---

CSÓK SEB

nem minden seb fáj azonnal

némelyik előbb megcsókol

aztán eldönti, öljön-e

INTELMEK

Most kell nagyon vigyázni: már túl közel kerültél magadhoz

Szinte összenősz magaddal

Még egy lépés, és nem tudsz megszabadulni

A halál meg nem törődik ezzel

(keresztül vág, ahogy gondolja, aztán nehezebb lesz)

Ne szeresd annyira magad, hagyd ezt

(ne legyél gonosz magadhoz, de szigorúan húzódj el)

Jót teszel vele

A magány megtisztít

(és ez rád is vonatkozik!)

TESTAMENTUM

Itt mindenki: valaki

De megértjük-e egymást?

Ott: mindenki egy senki –

közös hierarchia

Intellektusát vesztett

szellem, egyesült lélek

Vonzó visszaépülés

Itt jól meg kell ragadnod

magad, hogy ott majd adni

tudd magad / ez a legfőbb

feladat! / küzdés, jóság

szeretet, alkotások:

csak ennek árnyékában

Fejünkben írásokkal

kósza gondolatokkal

tüdőnk, izmaink, szemünk

s fájdalmaink szekerén

kanyargunk trombitálva

(batyunkban idomított

boldogság, rakoncátlan

kéj, szépség káprázata

és gyötrelmek szögei)

A ’nincs tovább’ ajtaja

nyílik / hangyát taposó

rettenet a belépő

Összegyűlt kacatjaink

az aranyos lomtárban

Gazdag vakságunk lesújt

kiráz és visszahelyez

a megsemmisülésbe

Ott vagy, ahogy itt is vagy

Tükröcskéd cserepeit

morzsolva mormolgatod:

„minden máshogy is lehet”

Nem kerülhetsz nagyot, te

alázatos lázadó! –

le kell vetkőznöd magad

Hol van a te Istened

hogy verjen szerelmével

s ne szüljön soha többé?!

CIPŐ ÚT

Messze futó visszatérő

Vízen járó sárba vesző

Rugdosódó menetelő

Gumírozott és ténfergő

Hangya tipró nyomot hagyó

Eliszkoló és trappoló

Kopog surran csoszog botlik

A lábtörlőn várakozik

Izzadt lyukas talpalt szorít

Lötyögős a sarkat töri

Hegyes és lakk sevró vászon

Mikuláskor a párkányon

Fűzős csatos bőr és szandál

Emlékszel még merre jártál?

Hova űzött honnan hozott

Néha hátsódba fúródott

Táncba vitt és rád taposott

Kopott küszöbön toporgott

Settenkedett és bokázott

Ravatalra veled mászott

Szerelmes talpak lerúgták

Hűtlenül magára hagyták

Ágy alatt sóvárgott hűs hajnalig

Csak a zoknikért bolondult mindig

Vincent Van Gogh: Cipők

(a kép forrása: itt)