Lassú víz (Gavallér János verse)
Mindennek határát átléptem,
amikor
nanám görbebotja utolért,
s pimaszul szabadon repedt szét
a klott gatya rajtam.
Könnyezve visszavittem, naponta többször is.
Míg bőrömbe égett,
talpamba ivódott a tövis-kosz,
bőgve kértem a mindentudó tapasztalatod.
Csípett az ecetes szalonna, sírtam,
sluc kötényedhez bújva, a világtól félve,
a szívembe fészkelt,
a bölcsőtől az országhatárig, minden gondolat.
(...)
..............................................................................................
..............................................................................................
Gavallér János
Lassú víz
Mindennek határát átléptem,
amikor
nanám görbebotja utolért,
s pimaszul szabadon repedt szét
a klott gatya rajtam.
Könnyezve visszavittem, naponta többször is.
Míg bőrömbe égett,
talpamba ivódott a tövis-kosz,
bőgve kértem a mindentudó tapasztalatod.
Csípett az ecetes szalonna, sírtam,
sluc kötényedhez bújva, a világtól félve,
a szívembe fészkelt,
a bölcsőtől az országhatárig, minden gondolat.
Cammogott mamuszodban a múlt,
s minden ősi fájdalom naponta felém.
Muszáj volt élni, így vagy úgy.
Sosem ártani, tenni mindig a dolgod,
ilyen egyszerű az élet – mondtad.
– A tűréstudomány a megmaradás törvénye.
Lassan csurog ez a tudomány szívből szívbe.
Lassan válik a gyerekből ember,
s bőrébe ég, talpába ivódik az út,
amit ősei bejártak,
míg nyugodtan hajthatták fejük a vánkosra,
s az a vánkos a gyermeki szív.
2020.01.09.
(A kép illusztráció, forrása: itt)
