Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

HOKUSZAI ÉS HOI (Deli Mihály verse)

Hatvan éves múlt

amikor hír érkezett

hogy gyerekkori

barátját veszedelmes

betegség kerülgeti

...

Nem tétovázott

Zsákot vetett hátára

s elindult észak

felé, Hokkaidóra

fürgén, mintha üldöznék

...

Amikor útjuk

kettévált, Hokuszai

már ígéretes

tehetségnek számított

Hoit pedig kalandvágy

 

(...)

..................................................................

..................................................................

 

Deli Mihály

 

HOKUSZAI ÉS HOI

 

 

 

Katsushika Hokusai: Az Aoigaoka vízesés látképe Edóban

 

 

 

 

Hatvan éves múlt

amikor hír érkezett

hogy gyerekkori

barátját veszedelmes

betegség kerülgeti

 

Nem tétovázott

Zsákot vetett hátára

s elindult észak

felé, Hokkaidóra

fürgén, mintha üldöznék

 

Amikor útjuk

kettévált, Hokuszai

már ígéretes

tehetségnek számított

Hoit pedig kalandvágy

 

kergette minél

távolabbra Edótól

„Mik a terveid?” –

kérdezte Hokuszai

„Erdőt járni, vadászni

 

hajóra szállni

pipázni a csillagos

ég alatt, eresz

alól nézni a vihart

énekelni részegen”

 

„Szép jövő vár rád…” –

nevetett Hokuszai

„Szép, vagy nem: sorsunk

egyezik a világgal

együtt élünk és halunk”

 

„De alakítjuk

egymást!” – így Hokuszai

Hoi bólintott:      

 „Gondolataink, minden

mozdulatunk, ahogy az

                                                                                    

egész világ is

régi ismerőseink

Minden nap újra          

magunkkal találkozunk         

s erre rácsodálkozunk

 

Igyekvéseink                                                      

íjak húrját pengető

ujjaink tánca”

„Ez szép / ezért érdemes        

felkelni, elindulni”        

 

„És neked, Sunro                            

mik a terveid?” / „Minden               

titkot ellesek                                   

a mesterektől, aztán                        

átfestem a világot                            

 

Majd bennem fognak

gyönyörködni / nevemet

szétfújja a szél

Képeim megnyílnak, mint

az ajtók, az ablakok

 

a szoba falán

Átléphet rajtuk aki

megtér, menekül”

„Ez szép / ezért érdemes

felkelni, elindulni”

 

Összenevettek

és megölelték egymást

Több mint negyven év

telt el azóta / sosem

találkoztak, de tudták

 

hogy él a másik:

egyre messzebb, közelebb

Hoi vacogva

feküdt a sátra mellett

amikor Hokuszai

 

felkutatta az

erdőben / magánál volt

suttogva beszélt

„Sunro, hogy találtál rám?”

„Mindenki tudja, ki vagy

 

nem tévedhettem

el” / „De Sunrót már senki

sem ismeri, csak

a nagy Hokuszaira

mutogatnak ámulva”

 

„Ugyanaz, Hoi

Életeink elvesznek

mögötte mégis

mi állunk: mosolyaink

mögött örök koponyánk”

 

„Látod, kijöttem

a sátorból / a madár

is belém vájhat

felfalhatnak a vadak

a hangyák széthordhatnak”

 

„Mit adhatnék én

neked drága barátom

hogy szebbé tegyem

gyönyörű halálodat?”

„Mesélj az életedről”

 

„Nem történt semmi

érdekes velem / egész

életemben, mint

egy rabszolga dolgozom

Különös boldogság ez

 

Megrendelőim

cinkosa vagyok / fogva

tartanak, később

mégis engem követnek”

„Akkor szabad maradtál” –

 

bólintott Hoi

„Csak lélekben – komorult

el Hokuszai –

Minden pillantásom egy

új kép / minden napom egy

                                                       

otthonos ketrec                               

keserédes szabadság

röpködő rabság

Kalandos káprázat az 

út az ismeretlenbe  

                                    

Kezem a szemem

Előttem a végtelen

mesék tengere

Hullámai tetején  

megállok, partra szállok”      

 

Hoi magához                                   

húzta barátját / „Gyere          

dőlj ide mellém                      

Adjunk erőt egymásnak                  

Gyürkőzzön meg sorsunkkal 

 

a halál / tépjen

ketté, ha bír / szédüljön

bele / elhagylak

de tovább élek benned

Na, ezt rajzold meg Sunro!”

 

Hokuszai a

nyers pokróccal magukat

összecsomózta

Éhes állatok szagát

fújta rájuk a friss szél

 

 

„Indulhatsz Hoi” –

szólt a mozdulatlanhoz

Testét lefogta

hulló szabadságát a

mohó föld felitatta                 

 

(Hokuszai búcsúja)

Láthatatlanul

várakozik mögöttem

Szökne / maradna

Vinne / mégis eltaszít

Mennék / nélküle soha

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu