Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Mikola: ahol nem csak szavakban van befogadás – képekkel frissítve

Romániába utaztam, annak is a partiumi részére, a magyar határtól nem messzire: Szatmárnémetibe (Satu Mare) és Mikolára (Mikula).

 

Vendéglátóm Löchli Tünde szatmárnémeti lakos. Onnan 13 kilométere van a fő cél: Mikola. Ott van a Noe Partium Egyesület (Asotiația Noe Partium) napközi otthona. Tünde ennek a menedzsere, a mindenese. A meghívást Hornyák Lívia építészmérnöknek köszönhetem, akivel 2012-ben ismerkedtem meg. Diplomamunkája egy autista lakóotthon tervezése volt. Azóta sem lett hűtlen a fogyatékos emberek ügyéhez. A Mikolán lévő hajdani óvoda Mosolyházzá varázsolása, átépítése is az ő nevéhez fűződik. Akadálymentes, világos, nagy ablakos, még a mellékhelyiségben is van padlófűtés. Most a Mosolyház bővítése és az ugyanott létesítendő lakóotthon tervezése miatt indult útnak. Érthető, hogy volt kedvem vele tartani. 

 

Nem vagyok tisztában a romániai szociális ellátásokkal, de a fülemben csengenek a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivőjének, Papp Szabolcsnak a szavai, amit erre a kérdésemre mondott: „Mindkét országot ismered, milyen itt és ott a fogyatékos emberek helyzete?” Szabolcs kicsit húzódozik a választól – megértem. Végül ezt mondja: „Nem szívesen mondok véleményt, de olyan a különbség, mint Magyarország és a Nyugat között… viccesen fogalmazva: Magyarország aranybánya. Persze ez sem igaz, mert nem mindegy, hogy hol laksz. Óriási különbségek vannak országon belül is.” (ÉTA 2019. március) Az persze eszembe sem jutott, hogy ott a napköziknek nincs állami normatívája. Mert nincs. Helyette van az önkormányzat, amelynek nem kötelessége holmi civil ötletek támogatása. 

 

Szerencsére a mikolai önkormányzat vezetője és képviselő-testülete nem így gondolkozott: adott az egyesületnek egy régi, már használaton kívüli óvodaépületet, és partnerséget is vállalt a Noe pályázatában a majdan Mikolán megépülő Bárka-otthon megépítésére. Ugyancsak az önkormányzattal partnerségben indultak egy vidékfejlesztési pályázaton, amelyben a Mosolyház bővítésére is kértek pénzt. Megnyerték. A Mosolyházat azért bővítik, hogy legyen kiállító- és eladóterük, és legyen ott irodája a később megalakítandó házi beteggondozó részlegüknek is. A beteggondozásért fizet az egészségbiztosító. Az egyesület ugyanis szeretné elérni, hogy minél kevésbé szoruljon mások segítségére. Most havonta 300 euró mínusszal zárnak. Ausztriai partnerszervezetük még egy évig támogatja őket, de utána a saját lábukra kell állni. Ezért is pályáztak ismét, mert ha nyernek, akkor három évre biztosíthatnák a személyzeti költségeket. Ennek a pályázatnak az is hozadéka lesz, hogy az önkormányzat tíz évig fenntartja a Mosolyházat.   

 

Mielőtt kimegyünk Mikolára Tündével, előtte még elautózunk két napközisért. Szatmárnémetiben laknak. A kettőből ma egy lett. Márk a szüleivel nyaral. Itt nincs támogató szolgálat, ezért délután is Tünde a fuvaros. – Minden reggel és délután, amikor fuvarozom őket, feltöltődőm – mondja, miközben megállunk az utca elején, és Tünde a járdát figyeli, fölbukkan-e Alexa. Nemrég döntött úgy, nem megy a házig a fiatalokért: kezdjenek hozzászokni az önálló közlekedéshez. Alexa végre föltűnik, és üdvözléskor az öröm kölcsönös. Bemutatkozom. Hallgatólagosan tudomást vesz rólam. 

 

Balról jobbra Löchli Tünde, Erzsike és a ház vezetője, Éva

 


A Mosolyházban már javában zajlik az élet. Mindenki elfoglalja magát valamivel. Erzsi kint söpör az udvaron – szeret söpörni, akár kint, akár bent a házban. Alexa azonnal nekilát a keresztszemes hímzésének, amiből talán párna, talán terítő lesz. Zsoldics Éva a Mosolyház egyetlen alkalmazottja, időnként ránéz a hímzésre, mert Alexa néha kimegy az előre drukkolt (nyomott) mintából.


Csupa lány van most a házban, talán nem véletlen, hogy a távollévő Márkról beszélgetnek. Tetszik a lányoknak. Később megérkezik a másik férfi, Kornél, az ő kedvéért Éva kétnyelvűvé válik. Kornél ugyanis nem tud magyarul, de mint a többiek mondják: érti a beszédet. Messze lakik a Mosolyháztól, nagy volt a boldogsága, amikor biciklit kapott az egyesülettől. Ránézek: fülig érő mosolyáról látom, jól érzi magát. Évával, a segítővel beszélgetek, itt lakik Mikolán, két felnőtt gyereke van, és nem sok köze volt a fogyatékos emberekhez. Ezen elámulok, mert olyan magától értetődően, és olyan profin irányítja a nap történéseit, mintha szakkönyvek halmán rágta volna át magát. Figyel az autista Erzsire, hogy ne tépkedje a haját, észreveszi, ki fáradt már el, és lefekteti. Ilyenkor mindig az jut eszembe, amit egy édesanyától hallottam, és szavait többször láttam bizonyítottnak: „Szeretni kell a fogyatékos gyerekeket, felnőtteket. Belülről. Hogy érezzék: szereted őket, és akkor nem tévedhetsz nagyot.” Éva szereti őket, és felnőttként bánik velük, hiszen mindegyik nagykorú. 

 

Patrícia jötte szakítja meg beszélgetésünket. Patrícia 22 éves, a szomszédban lakik, és ma éppen szabadnapos, hát átugrott egy kicsit kézműveskedni. Ő is kétnyelvű, Kornéllal románul, a többiekkel magyarul beszél. Aztán megjön Urbán Ágnes özvegyasszony is, szőni fog. A napközisek ezt még nem tudják, egyelőre a rongyszőnyeghez szükséges fonalat vágják, gombolyítják. Remélem, mire legközelebb erre vet az élet, már ők is olyan természetesen dolgoznak a szövőszéken, mint Ágnes. Tőle tudom, hogy bár a faluban több asszony is tud szőni, mégsem teszik, talán azért, mert ez fárasztó művelet. Mesél a faluról és a Rákóczi Egyesületről, amelynek februárban tartották az ötéves születésnapját. Az egyesületben élénk kulturális élet zajlik, híres a Gyöngyösbokréta tánccsoportjuk, 2017-től Tücsök nevű citerazenekaruk és kórusuk is van. A kórus énekelt a Mosolyház avatóján 2017-ben. Beugrik még egy idősebb asszony, Ágnessel és a gondozottakkal beszélget. Tetszik ez nekem. Álmomban sem hittem volna, hogy a határon túlra kell mennem ahhoz, hogy igazi befogadást – vagy ahogy manapság divat mondani – integrációt lássak. Egy fogyatékosoknak szánt napközi otthon mint találkozási pont. Később megérkezik Hornyák Lívia is: szemrevételezi a terepet. A trapéz alakú telek keskenyebb részére kerül a bővítmény. Jó helyen van: két utca is indul mellette.

 

A kép jobb oldalán Hornyák Lívia építész, Erzsikével és a szomszédokkal

 

 

Délután Tündéék szatmárnémeti otthonában ülünk le beszélgetni. Később megérkezik Vagner Laura is, akit mindenki csak Lolinak hív. A Caritas homoródi intézményében szociális munkás. Vele van kisfia, Gábor, aki remek játszótársra lelt Tünde párjában. Az egyesület megalakulására vagyok kíváncsi és arra, hogy lakóotthonuk miért Bárka otthon lesz. Már az egyesület neve is: Noe, a bárkára utal. A Bárka a nemrég elhunyt Jean Vanier (1928–2019) kanadai-francia papnak köszönhető. 1964-ben alapította meg a Bárka Közösséget, amely elsősorban a család nélküli értelmi fogyatékosokkal foglalkozik. A Bárka-otthonokban egy fedél alatt élnek gondozottak és gondozók (hivatásosak és önkéntesek), a mindennapokat áthatja Isten szeretete. Ez nem jelenti azt, hogy csak vallásosak, vagy csak katolikusok élhetnek ott, a Bárka ökumenikus, elfogadják és tiszteletben tartják ateista lakójukat is.

 

A Mosolyház és a megépítendő Bárka-otthon történetét messziről indítja Tünde. A Mosolyházba járó autista Erzsikével indult. A kórházban hagyta szülőanyja. A Caritas homoródi intézményébe került. Ott dolgozott akkoriban a fiatal Loli, aki örökbe akarta fogadni. Az örökbefogadás nem sikerült, de Erzsike négy és féléves kora óta Loliék családjában él. Közben Loli férjhez ment, majd megszületett a fia, Márk, de Erzsike továbbra is a család tagja. Amikor Loli elköltözött otthonról, Erzsike Loli édesanyjával maradt. 


– Kölcsönösen segítik egymást – mondja Loli. – Édesanyám sok mindent megcsinál Erzsike kedvéért, amit pedig Erzsike megtanult az évek alatt, azt most kamatoztatja, segít az otthoni munkában. – Loli és Erzsike kezdett járni a Romániában is megalakult Hit és Fény csoportba: a családban élő fogyatékos emberek és szüleik közösségébe. Egy időben Loli volt a csoport vezetője. A Hit és Fény közösséget szintén Vanier hozta létre 1971-ben a francia Marie–Hélene Mathieu gyógypedagógussal együtt. 

 

Innen már nem volt nehéz eljutni a Bárka gondolatához. 2015-ben létrehozták a Noe Partium Egyesületet, 2017-ben a Mosolyházat. Ez nem kis teljesítmény, mert mint írtam, Romániában az ilyen napközikre nincs állami támogatás. Tünde tudta, mire vállalkozik, hiszen 25 évig dolgozott a szatmárnémeti Caritasnál különböző vezető beosztásokban, jól ismeri a fogyatékos embereket, a támogatásszerzés különböző módjait. Rendszeresen találkozik a Noe vezetőségével: az elnökkel, Katócz Irinával (Irénkével), az alelnökkel, Vagner Arnolddal (Loli férjével), Lolival, Ágoston Ferencz tisztelendővel. Ilyenkor megbeszélik a teendőket. Minden kedden közösen imádkoznak a Hit és Fény csoport tagjaival. 


– Láttunk, megismertünk Bárka-otthonokat – mondja Tünde – fontosnak tartjuk azok lelkiségét. Célunk, hogy egy ilyen szellemiségű családias jellegű Bárka-házat építsünk. Fontosnak tartjuk az önkéntességet, hogy az emberek kötelezzék el magukat a fogyatékosok mellett. Azt gondolom, ők is gazdagodnak azáltal, hogy a mi fiataljainkkal vannak. A többit a Jóistenre bízzuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu