top of page

Hazamenekültek a genderizmus elől

Egy felvidéki magyar házaspár még a kilencvenes években, részben az akkori szlovákiai magyarellenes hangulatkeltés miatt és persze a jobb élet reményében a tengerentúli szabad világba, Kanadába költözött. Szakállas Katalinék végül húsz esztendő múltán visszamenekültek a szabad világból Felvidékre, mert nem akarták, hogy az ottani genderszemlélet mind a négy gyermeküket megfertőzze.

– Nem tagadom, korábban úgy tekintettem a Nyugatra, mint a zavartalan békesség és jólét oázisára. Aztán jött a rideg valóság: egyik átverés a másik után, ugyanakkor könyörtelen gürcölés a mindennapokért – kezdi a rendhagyó történetet Katalin. – Igaz, hogy magyarságunk miatt Kanadában senki nem üldözött minket, azonban idővel észrevettük, hogy egy másfajta támadás áldozatai lettünk: a kanadai iskolarendszer igyekezett a fiunkat alattomos módszerekkel ellenünk nevelni. Természetesen nemcsak a mi gyermekünket, hanem minden iskolás diákot.

Ez csak akkor derült ki számunkra, amikor fiunknak egyik alkalommal ellentmondtunk, s nem engedtük el őt bulizni. Akkor előrukkolt mindazzal, amit az iskolában tanult: hogy neki milyen jogai vannak, s megfenyegetett minket, hogy ha nem engedjük el őt, akkor kihívja ránk a rendőrséget, mert az iskolában tanulta, hogy milyen számon lehet a szülőket feljelenteni. Úgyhogy fogjuk be a szánkat, ne merjünk ellenkezni, nem szólhatunk bele az életébe.

Kanadában a szülők jogai a gyermeknevelést és a gyermek irányítását illetően félelmetesen meg vannak nyirbálva. Ekkor lett rajtam úrrá először az az érzés, hogy itt nagy a baj!

Katalin a férjével négy gyermeket nevel. – Kanadában ráadásul azt tanítják – óvodától egyetemig, kötelező tanterv keretén belül –, hogy nem kettő, hanem 31 nem van, és mindenki saját maga választhatja meg a nemét. Ráadásul a nemi átalakítás orvosi költségeit az állam fedezi. Kanadában vagy az Egyesült Államokban manapság már mindennapos dolog, hogy – éppen a genderagymosás következtében – a gyerekek úgy döntenek, mától kezdve ellenkező neműként akarnak élni, mert úgy biztosan boldogabbak lesznek.

Az iskolai évek alatt a genderelmélettel való programozás annyira erős, hogy sokan még felnőtté válásuk előtt meghozzák a döntést a nemváltásról. Az iskola és a „szakemberek” ehhez erősen asszisztálnak, míg a szülőket kizárják a döntéshozatalból. A fiam barátai, akik átestek a műtéten, ezerszer megbánták (...)

Mindezek alapján már biztosak voltunk benne: ezen az iskolarendszeren nem engedjük keresztül a három kicsit. Elhatároztuk hát, hogy visszaköltözünk – meséli Katalin.

Az asszony elmondása szerint a Heritage Foundation nevű szervezet tömöríti azokat a tanárokat, szülőket, orvosokat, akik felemelik szavukat a genderelmélet nevű ámokfutás ellen. Előadásaik, kerekasztal-beszélgetéseik rettenetes, megdöbbentő esetek százairól szólnak.

 

14 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page