VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Felsülnek a radikális feministák

NEMZETKÖZI SZINTRE EMELNÉ A FÉRFIAK TÁMADÁSÁT A CSALÁDELLENES ISZTAMBULI EGYEZMÉNY

A honi közéletben és az ellenzéki sajtóban ismételten előkerült az úgynevezett isztambuli egyezmény, illetőleg az, hogy hazánk a dokumentumot – az Európa Tanács egyezményét a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról – jól meghatározott indokkal, de mind a mai napig nem ratifikálta.

Márpedig a mérsékelt és kevésbé disztingvált fölháborodók szerint Magyarország azzal, hogy nem kívánja saját jogába iktatni az Európa Tanács által megalkotott és átfogónak szánt nemzetközi egyezményt, valójában a nők elleni erőszakkal, a családon belüli erőszakkal szembeni küzdelmet odázza el, sőt teret enged a diszkriminációnak.

A tények a következők: 2011. május 11-én Isztambulban megnyílt az egyezményhez való csatlakozás lehetősége, Magyarország pedig 2014-ban aláírta azt, de végül nem iktatta törvénybe.

Az egyezmény deklarált célja az erőszak megelőzése és az áldozatok védelme lenne, valamint „az elkövetők büntetlenségének megszüntetése”. A magyar fél legfőképpen azért nem ratifikálta a konvenciót, mert az valójában nem a diszkrimináció felszámolására, hanem annak részleges kiterjesztésére ad elvi lehetőséget; a dokumentum erősen férfiellenes éllel olyan radikális feminista alapokra építkezik, amely a nőket úgy állítja be általánosságban elnyomott áldozatként, hogy eközben a férfiakat következetesen elnyomóként, erőszakos bűnelkövetőként láttatja.

(...)

A családon belüli erőszak ilyen jellegű értelmezése azonban a genderalapú előítéletesség elhagyását kívánná meg az isztambuli egyezményben, amelynek a más, rokonok közötti erőszak nem is képezi tárgyát. Az erőszak ilyen formáival szembeni fellépést az egyezmény nem is tűzte ki célul, ehelyett a potenciális erőszak-elkövetőként láttatott fiúkat és férfiakat veszi célkeresztjébe.

A mizandria, vagyis férfiellenesség eddig hagyományosan többnyire a radikális feminista mozgalmakban volt jelen, az előítéletesség eme formáját Nyugaton már az 1980-as évek vége óta kutatják (Alice Echols professzor és mások). Kulturális-irodalmi tekintetben igen régi előképekkel rendelkezik, így a mizandria jelensége egyes kutatások szerint jól tetten érhető az ógörög drámairodalomban, sőt William Shakespeare és modern angolszász szerzők darabjaiban is.Az angol nyelven misandry kifejezéssel illetett jelenség lényege: általában a férfiak vagy fiúk elleni gyűlölet, megvetés vagy előítélet. Az elmúlt évtizedekben mégis inkább csak periferiális jellegű jelenség azonban egyre magasabb szinten nyer nemzetközi támogatást és politikai képviseletet, amire sajnos eklatáns példaként szolgál az említett egyezmény is.

Méltánylandó jelenség ezzel szemben, hogy egyes ismert nőkben is megszólal a mérsékelt és tradicionális, kultúraféltő hang a férfiak jogos védelmének igényével. Így például Doris Lessing, a később irodalmi Nobel-díjat elnyerő, azóta elhunyt világhírű brit írónő még a 2001. évi edinburgh-i könyvfesztiválon szólt arról, hogy a férfiak ma „a nemek háborújának új, titkos áldozatai”; Lessing határozottan bírálta azt, hogy mára a feminizmusban elterjedt a férfiak leértékelésének kultúrája, amely úgy válhat életünk részévé, hogy azt szinte alig vesszük észre.

Az egyezmény elmaradt ratifikációjára visszatérve: a férfiak diszkriminálása általában, és a férfiakat durván diszkrimináló dokumentum a hatályos magyar jogrendnél aligha „tenne” többet a bántalmazott nők jogi és társadalmi védelméért, a férfiak általános megbélyegzésének, ellehetetlenítésének gyakorlatát pedig aligha tekinthetjük az ehhez vezető megfelelő útnak.

(...)