top of page

Orbán: Egy centire voltunk attól, hogy kilépjünk a Néppártból

(...)

Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból (EPP) csütörtökön, mert a pártcsalád többsége „elárult bennünket” – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, miután az Európai Parlament (EP) előző napi strasbourgi ülésén – néppárti szavazatokkal is – elfogadták a jogállamiság magyarországi és lengyelországi helyzetéről szóló határozatot.

A kormányfő a szavazás kapcsán úgy nyilatkozott: „Egy centiméterre voltunk attól, hogy kilépjünk a Néppártból a tegnap nap folyamán. Csak azért nem tettük ezt meg, mert a franciák, a spanyolok és az olaszok azok egyértelműen velünk voltak, és azt mondták a Néppárt vitájában, hogy ki kell állni Magyarország mellett.”

Az – folytatta Orbán Viktor –, hogy három komoly ország, a franciák, a spanyolok és az olaszok azt mondják, a magyaroknak van igazuk, ad némi reményt a változásra az EPP-ben. „Fogyatkozó, de még létező reményt. Egyébként ma reggel már nem lettünk volna tagok" – fogalmazott.

Nyolcszor öltek meg, nyolcszor támadtam fel

Orbán Viktor elmondta: „az egész dolog mögött, túl a bevándorlásról szóló nézetek különbözőségén az áll, hogy a Soros-hálózat az nagyon aktív az Európai Parlamentben, meg az európai politikában.”

A miniszterelnök úgy fogalmazott: „Sokan vannak, akik félnek Soros Györgytől. Egy nyugat-európai médiaközegben, amikor Soros belefúj a sípjába, és ott meglendülnek a tollak, és nekiesnek egy politikusnak a lapokban, újságokban, internetes médiában, hát, aki azt kibírja, az legény a gáton. Mi ezen már túl vagyunk. Én személyesen nyolcszor vagyok túl. Engem nyolcszor öltek meg ezek az újságírók és álcivilek, meg a Soros-féle hálózat. Nyolcszor támadtam föl, én már minden lében meg lettem forgatva, tehát én már nem félek ettől a dologtól, mert ismerem. De aki még soha nem ment szembe egy ilyen hatalmas ellenerővel, az csak egy úthengert lát és azt mondja, hogy azzal szemben nincs esélyem, inkább hallgat”.

(...)

A hazai börtönkörülményekre hivatkozva megítélt kártérítések ügyében a miniszterelnök úgy fogalmazott: „eszes, jól ismert ügyvédcsoportok” rájöttek, a kínzásról szóló európai szabályok olyan lazák és abszurdak, hogy erre hivatkozva „bizniszt lehet csinálni”. Ezeknek az ügyvédeknek a személyével is kell majd foglalkozni, mert „mégiscsak kihúztak az állam zsebéből sok milliárd forintot” – fűzte hozzá. Megjegyezte, a „csúcstartó" a „börtönbizniszben” egy 33 éves férfi, aki 8,5 év börtön után kapott 8 millió forint kártérítést. A kifizetett összegek meghaladják a 10 milliárd forintot – közölte a miniszterelnök, aki kijelentette: mindezt joggal való visszaélésnek tartja, ezért fel fogják függeszteni a kifizetéseket, és a kormány azonnal a parlamenthez fordul a szabályok megváltoztatásáért.

Számít rá ugyanakkor, hogy

„ezek a derék ügyvédek” európai bírósági fórumokhoz fordulnak majd, és ahogy ismeri az európai bírókat, szerintük is probléma, hogy „nem süt be a zárkába eléggé a nap”. De még mindig jobb rámutatni egy szabályozás abszurditására, mint „balek módjára fizetni” – mondta.

Az új osztrák kormánnyal kapcsolatban magyar szempontból a miniszterelnök egyfelől azt nevezte a legfontosabbnak, hogy bevándorlásügyben semmilyen változás nem lesz, az osztrákok továbbra is bevándorlásellenesek, keményen a határvédelem mellett vannak.

Másfelől kiemelte, hogy az osztrák kancellár a versenyképesség-növelés pártján van, ami egybecseng a V4-ek álláspontjával. Rossz hírnek tartja viszont, hogy az osztrákok eltökélten atomellenesek, és megtámadnak minden atomenergetikai beruházást, ami nemcsak a magyarokat sújtja Paks miatt, hanem a cseheket is.

A gyöngyöspatai roma gyermekek iskolai szegregációjának ügyében a miniszterelnök arról beszélt, hogy „a magyarok nem rasszisták, nem utasítják el a cigányokat élből”, de azt a magyar ember sohasem fogja elfogadni, ha pénzt adnak a semmiért. Egy szerencsétlen bírói ítélet született, ráadásul a pert indítóknál is „a Soros-szervezeteket találjuk” – értékelt. Provokációnak érzi az ügyet – mondta –, amely a cigány-magyar együttélés helyzetének javulását, a cigányok nyomorból való kiemelését elősegítő politikát torpedózhatja meg.

„Mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk” – közölte (...)

 

5 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page