VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

DÉLUTÁN FERNANDÓVAL (Deli Mihály verses elbeszélése)

Mi tesszük tetteinket? Vagy végrehajtunk egy ismeretlen szándékot? Önfejűen rontjuk, javítjuk akaratát? Önhitten korrigáljuk? Erőltetjük szuverenitásunkat? Öntudatos robotok vagyunk? Vagy elszabadult rabok? Felkent teremtők, pórázon? Kis Istenek, kezünkben a póráz másik végével? Bezárkózva életünkbe, tudatlanságunkat félre rúgva, egymáshoz bújunk hamis magányunkban; párhuzamos életet vizionálunk. (...)

Deli Mihály

DÉLUTÁN FERNANDÓVAL

Mi tesszük tetteinket? Vagy végrehajtunk egy ismeretlen szándékot? Önfejűen rontjuk, javítjuk akaratát? Önhitten korrigáljuk? Erőltetjük szuverenitásunkat? Öntudatos robotok vagyunk? Vagy elszabadult rabok? Felkent teremtők, pórázon? Kis Istenek, kezünkben a póráz másik végével? – Bezárkózva életünkbe, tudatlanságunkat félre rúgva, egymáshoz bújunk hamis magányunkban; párhuzamos életet vizionálunk. Ez a (tarthatatlan) kiindulás. – Szabad-e az akarat?! Van-e átjárás a két megközelítés között? Avagy kibontásra, átélésre vár az egység? Alázatunkra? Leleményes

játékosságra?

Találkozásainkkor

Fernando mindig

megerősít, majd

el is bizonytalanít

Elrejtőzik a

kérdés elől, vagy

éppen a kérdések leg-

mélyére hatol

mondván: a program

ha megváltoztatható

ismételhető

Én szkeptikusan

ragaszkodom végzetünk

játékaihoz

Mindenesetre

rágyújtunk és koccintunk

(ismételgetjük

hevültebb lázzal

végezzük) / közte próza

vers, legyintések

visszanyelt könnyek

asztalborítás, ócska

pletykák, némi gúny

szenvedély, jeges

lándzsák a hétköznapok

szívverésébe

rémisztő álmok

forró nők és lágy szelek

Lisszabon felől

Harcainkkal az

oltár elé térdelünk

s büszkén áldozunk

A délután így

lassan eltelt / feltöltött

lelkünk parazsa

nem lobbant: izzott

Teleírtuk a papír

hátát és ölét

A búcsúzásra

alig maradt valami

Nem is tudjuk ki

nyújtotta egymás

felé a kezeinket

Félig részegen

otthagytunk mindent

Kint este lett egészen

Álltunk a sarkon

„Szerintem… – mondta

Fernando – meg kell tennünk

Érte, magunkért!”

„Ezt most te mondod

te pogány?!” – mutattam a

templom tornyára:

baljóslatúan

döfött a komor égbe

Nem ijedtünk meg

Csendben nevettünk

és keresztet vetettünk

„Nagy dolgok ezek –

suttogtuk magunk

elé – hagyjuk is mára”

Indultunk haza

Másnap reggel, a hajnali misén, hamuszürke arccal ült a gyóntatófülke melletti padon. Látszott rajta, alig aludt éjszaka. Gyónni akart, de halogatta. Nehéz dolgok ezek… – bólogattam magamban. Hagytam, gyötrődjön. Én már túl voltam rajta. Éppen erőt gyűjtöttem bűneim támadásai ellen. Inspirált ez a csata. Sejtettem, hogy játék az egész; mégis komolyan vettem. Mást nem is tehettem.

Az angyal végül

leráz / nélkülünk röpül

önmaga körül

Nem segíthetünk rajta

Ő sem segíthet rajtunk

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek