Megjelent a Búvópatak februári száma!
A Búvópatak polgári, kulturális és társadalmi havilap februári számának „karakterét” ezúttal érdemes a borítófotók alapján meghatározni. A címlapon Horkay István groteszk robotfigurája látható, homlokán a béke jelével, felszerelve a „legrafináltabb” védelmi eszközökkel, mellette a földön időzített bomba. A hátsó borítón rendkívül egyszerű, megrendítően szép, mély hitről tanúskodó imádkozó szent látható Ország László fotóján. Az egész szám „anyaga” e két végső pólus között feszül.
[…]
„Tudod-e, hogy a patakok is oly szépek itt, hogy
párjukat keresni kellene akárhol, s hangjuk
milyen erdei vad szimfóniát játszik?
Tudod-e, hogy itt a virágok tarkábbak, mint
máshol a lélek, a földnek, fának, bogárnak is
szava van és beszél és sír és kacag, ám de hogyan
hallanák hangját, ha innen a segélykiáltás sem
hallatszik messze?
Tudod-e, hogy itt is emberek élnek,
kik annyit dolgoznak, hogy a lelkük szakad meg belé,
életük örökös kínlódás, s fájdalmak sortüze
oltja ki mécsük? Tudod-e, hogy tehozzád fordulnak,
tőled várják sorsuk jobbra fordulását?
Jó Teremtőm, tudsz-e valamit róluk?”
– Külön kis világ? címmel P. Buzogány Árpád Bözödi Györgynek a kisebbségi létbe szorítottság megaláztatásait elviselő földijeiért íródott versét (Otthon így szoktam szólni) elemzi. „Mit tehet egy alkotó, a szavak embere (nevezzük most különlegesen így a költőt, ugyanis a történész, a szociográfus Bözödi éppen a tények embere volt – élete végéig érezte ennek hátrányait a hatalom részéről) népéért, amikor fegyvert fogni, az igazat bátran kimondani már nem lehet, nem engedik? A minden embereken felüli hatalomhoz, a Teremtőhöz apellál székelyeiért.”
Kiss Lajos István ötvenhatos regényéből a börtönlét újabb részletével ismerkedhetnek meg a lap olvasói Hornblóer címmel. „Az idő is hidegebbre fordult; valahol úgy döntöttek, hogy csökkenteni kell az adagokat, kisebb legyen a kenyér és vékonyabb a szombati szalonna, mert a mozgásszegény életmódnak megfelelően csökkentett kalória is elegendő. Az őrség teljesen leszokott a sétáról, nekik nem hiányzott, meg amúgy is folyton esik az eső. Maradjon mindenki a seggén nyugodtan.”
„A szél itt forgandó. Lobbal jár, sebbel ver. Lúdbőr vénkisasszony uszályát felveszi minden fű, fa, ember.
Didereg az ég is, nem kel ki kalácsa, nem is hold süt éjjel, csak egy marhahólyag libeg a halálba.
Lehetne Középkor jelének vélni tán, szinte bolyhas pányván, függ az ordas semmin, pislog a kés után.”
– Kárpáti Kamil Márianosztra című versét is közli a lap a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából.
Varga Domokos György Az emberi test, lélek, szellem teremtése című írása a most készülő kettőskönyvéből (Isten logikája – Az Élet logikája) ad ízelítőt. „Tudósok megalapozott becslése szerint az ember hétezer kvadrillió atomból áll. Minden egyes atom 99,999999999 százaléka űr. Az emberi testnek tehát legkevesebb 99,999999999 százaléka űr. Anyagtalan üresség. Fogadjuk el, hogy lehet benne helye, erő- és mozgástere az önmagában láthatatlan s megfoghatatlan lelki s szellemi valónknak.”
A bozótos kert című regényrészletében Illés Eszter rendkívüli érzékenységgel és láttató erővel ír az elmúlásról. „Fura nép vagyunk. Eladtuk az ünnepeinket, nincs békességünk, megvakult a szemünk, nem vagyunk képesek se meglátni, se megérezni az igazságot, megkövesedett a szívünk, tele van haszontalanságokkal, vásáros lim-lommal, az erdők, az óceánok szeméttelepekké lesznek, ölre megyünk a koncért, megszaporodtak bennünk a romló gondolatok, mint Júdás koponyájában, ahogy ezt mondani szokás, és mindig vannak olyanok, akik felmarkolják a harminc ezüstöt, hirtelen, bátran és gátlástalanul. Én reggel azzal kezdem a napot: »Köszönöm, Uram, hogy fölébredtem!«”
(...)
