Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Évértékelő és antifa. Tisztelt Olvasó!

Nem egy olyan szerény honlapon, mint a mi Szilaj Csikónk, hanem a mandiner.hu-n is rendszeresen szemlézett netes újságban, a merce.hu-n jelent meg egy olyan eszmefuttatás, amelyen érdemes hangosan és közösen elgondolkodnunk. A szerző személye lényegtelen, aki akarja, itt megtalálja; annál érdekesebb írásának címe, a címbe foglalt kérdésre adott válasza, illetőleg mindaz a veszedelem, ami a logikájából egész jövőnkre nézvést következik.

 

Nos, szerzőnk ezt a kérdést veti fel: Antifasizmus és erőszak: etikátlan-e neonáci bőrfejűeket táblával hátba vágni?

 

Cikkében – mint ez előre sejthető volt – a Becsület napja résztvevőit, valamint az ellenük erőszakosan fellépő antifa-tüntetők cselekedetének jogosságát ecseteli.

 

A szerző személye voltaképpen azért érdektelen, mert a kiművelt ostobaságnak egy olyan magas (más nézőpontból: alacsony) színvonaláról tesz tanúbizonyságot, hogy az ezen elmélkedő sorstárs nem szívesen teszi ki szeretett nemzetét annak a veszélynek, hogy az illető neve akár csak véletlenül is rögzüljön bárki elméjében, nem szólva szeretett Szilaj Csikónk világhálós felületéről.

 

A kiművelt ostobaság azonban olyan szélsebesen terjedő, szinte ragályos szellemi irányzattá vált mostanság, hogy magára a jelenségre mégiscsak fel kell hívnunk tisztelt Nagyérdeműnk figyelmét a magunk szerény eszközeivel. E szellemi irányzat honi képviselőit – véleményformálóit és megmondóembereit – leginkább az jellemzi, hogy lelkesen használják idegennyelv-tudásukat, beszörfözik az egész világhálót, szorgalmasan gyűjtögetik az információmorzsákat, nem is csak a saját szellemtársaiktól, hanem zsigeri ellenségeikről, s már ettől kellőképpen tájékozottnak és tévedhetetlennek gondolják magukat. Úgy érzik, ők a mérsékelt és józan aranyközép, a született demokraták, a rendíthetetlen szabadságharcosok, az emberiség megmentői – történetesen az olyan szélsőségekkel, fasisztákkal, nácikkal, nyilasokkal szemben, mint amilyenek az ő szemükben a becsületnapi kirándulók, vagy éppen Nyirő József és Wass Albert; no meg persze Orbán Viktor és a Fidesz, hiszen ők azok, akik, ha nem támogatják is, de hagyják, hogy az említettek így vagy úgy, de bekerüljenek a nemzet vérkeringésébe.

 

Márpedig hogy jönnek ők ehhez?!

 

Hadd idézzem ide Abó és Robó című regényem egy nagyon idevágó részének kulcsmondatait. Robó (aki a cselekmény szerint Budaházy és társai kiszabadításáért tüntet), az ő embervoltát tesztelő bizottság egyik tagjának igyekszik visszavágni; az illető kiöregedett egyetemistára emlékeztet, pólóján kettős felirat, felül: „Say no to racism!”, alul: „We are all human”.

 

„– Ön szerint mit jelent az, hogy mindannyian emberek vagyunk? Hogy minden ember ember? Vajon nem azt, hogy mindenki szabadon tüntethet, mindenki szabadon kinyilváníthatja a véleményét? Én is. Ön is.

– Ön nem.

– Én miért nem?

– Mert ön egy féreg. A nácik férgek. A rasszisták férgek. A demokrácia nem vonatkozik azokra, akiknek a puszta léte önmagában megkérdőjelezi a demokráciát. Az alma: demokrácia. A nyű az almában: féreg. Nem várhatjuk az almától, hogy osztozzon a féreggel. Egy tőle idegen, kártékony lénnyel. Nem várhatja, hogy osztozzak önnel, hiszen én azért harcolok, hogy a világ egy ép, egészséges, kívánatos alma legyen, ön meg azon ügyködik, hogyan tudna belepetézni, hogyan tudná undorító, sötét járataival keresztül-kasul fúrni!”

 

A mindennapi valóságunkból is, s az értelmezését segíteni kívánó regénybeli feldolgozásából is az világlik ki, hogy igen fogós feladat előtt állunk: magukat tájékozottnak, értelmesnek, esetenként világmegváltónak tekintő szellemi emberek a nép, az emberiség, a humánum, a demokrácia nevében mindent elkövetnek, hogy porig rombolják a demokrácia építményét, azt az egyetlen, korszerű politikai rendszert, amellyel még így-úgy sikeresen lehet működtetni egy mai társadalmat. A merce.hu szóban forgó szerzője is ugyanolyan következtetésekre jut, mint öregedő egyetemistánk: a becsületnapi tüntetők és túrázók éppen olyan szélsőjobboldaliak, azaz nácik és nyilasok, mint az oroszok gyűrűjéből hajdan kitörni próbált magyar katonák; tehát rájuk nem vonatkozik a véleménynyilvánítás joga, a demokrácia érvényessége, ennélfogva nagyon is helyeselhető, hogy az antifa nevű szélsőbalosok nekik támadtak, táblával ütlegelték őket. „Egy dologban azonban biztos vagyok – szögezi le végül a szerző –, az pedig az, hogy a nácik utcai térhódítása elleni fellépés nem állhat le. Békésen vagy békétlenül, de ne hagyjuk szó nélkül, hogy köztereinket a gyilkos eszméik terjesztésére használják. Csak így tovább, antifa!”

 

Kényelmesen elfordíthatnánk, persze, fejünket, becsukhatnánk szemünket arra gondolva, mit számít nekünk az a pár száz – vagy más források szerint pár ezer – becsületnapi túrázó? Ha egyszer ilyen sok ember akad ki tőlük a baloldalon, nem kell tüntetniük, nem kell vonulgatniuk. S akkor szépen működhet tovább a demokrácia. Csakhogy egyre több jel mutat arra, hogy nálunk egyáltalán nem a szélsőjobb akar elszabadulni, hanem valami más. És ráadásul nemcsak nálunk akar elszabadulni, hanem az egész nyugati világban.

 

Mércés szerzőnket idézem ismét: „Igaz, hogy a Becsület napja résztvevői szélsőjobboldaliak, de szélsőjobboldali még Orbán Viktor, valamint ellenzékének egy része is, szélsőjobboldali a magyar sajtó számottevő hányada, szélsőjobboldali az amerikai, az orosz és a török elnök, szélsőjobboldali a brit bulvársajtó és az indiai miniszterelnök – a listát még sajnos nagyon sokáig tudnám folytatni.” Nem merészelne ennyire hamis és ilyen messzemenő következtetésre jutni, ha kiművelt ostobaságához nem egy globális széljárástól nyerne támogatást.

 

Nincs az a statisztikai számadat vagy tárgyilagos, száraz fogalomkészlet, amelynek segítségével igazolni lehetne például a magyar miniszterelnök szélsőjobboldali voltát. Kétségkívül igazolni lehet ellenben, hogy csakugyan az elmúlt tíz év volt a legsikeresebb az elmúlt százból. Ha Orbán Viktor netán csakugyan a szélsőjobboldali felfogásával ragadta volna ki a kátyúból Magyarország szekerét, s állította volna ilyen kitartóan emelkedő pályára, akkor bátran kijelenthetnénk, hogy minden dicsőség a szélsőjobboldali felfogásnak. Ideje lenne a baloldalnak is áttérni rá. Csakhogy Orbán Viktor a demokrácia eszményét és logikáját tekintve a lehető leginkább középen áll. Orbán Viktor pártszövetségének sorsáról háromszor egymás után döntött úgy a magyar választók elsöprő többsége, hogy őt – azaz a Fidesz–KDNP-t – kívánja kormányon látni. Bárki, aki ezt – aki ennek legitimitását – a legcsekélyebb mértékben is kétségbe meri vonni, az egészen biztos, hogy Orbán Viktorhoz képest szélen áll. Ez az igazság csak akkor lenne megkérdőjelezhető, ha a kiművelt, mércés ostobaságok nem nyerhetnének kedvükre teret a magyar közéletben, médiában. Ha úgy el lennének nyomva, dugva, mint amennyire Nyirő Józsefet és Wass Albertet igyekeznek bal felől kinyomni, kirekeszteni a magyar közéletből, kultúrából.

 

De hát szó sincsen erről.

 

A kiművelt magyar ostobaság – nem kis nemzetközi segédlettel – él és virul, és szépen gyűjti támogatóit, áldozatait. Minden történelmi kornak vannak olyan anyagi, szellemi és erkölcsi vesztesei, akik könnyen kaphatók egy kis ellenzékiségre. No meg egy kis önáltatásra, hamiskodásra. Néhány órával miniszterelnökünk évértékelése után már hemzsegett a magyar sajtó az efféle iránymutató – s láthatóan összehangolt – balos értékelésektől: „Orbán Viktor bevallotta, hogy kommunista”; „Egy megfáradt diplomás kommunistát láttunk beszélni”, „Nemzet és nemzeti kormányzás helyett pártállam és pártlogika diktál”; „Az évet ugyan Orbán értékelte, de a végső ítéletet a nép fogja kimondani felette”; „Orbán Viktor megöregedett”; „Orbán Viktor megfáradt bástya elvtársat játszott évértékelőjén”.

 

Mit lehessen tenni?

 

Fogjon a 10 év páratlan teljesítményét elhívő magyar választó maga is egy táblát, esetleg egy husángot, és merjen azokkal nekimenni a kiművelt ostobaság szószólóinak, s antifás aktivistáiknak, követőiknek?

 

Inkább ne, tisztelt Olvasó!

 

Inkább, amikor csak teheti, szóljon be a túloldali önfeledten nácizóknak, fasisztázóknak, nyilasozóknak. De szóljon be az innensőknek is, amikor a becsületnapiakat maguk igyekeznek hamar leszélsőségezni, a tüntetésüket, szabad véleménynyilvánításukat megakadályozni, őket a demokráciából kirekeszteni. Ha emitt is vesszük a bátorságot, hogy a demokráciát sutba vágva ítélkezzünk, ne csodáljuk, ha a túloldalon is lesznek, akik gátlástalanul megteszik.

 

Az ég szerelmére, gondoljunk csak bele, tisztelt Olvasó! Mitől lenne alávalóbb, szélsőségesebb társaság az, amelyik megemlékezik bátor eleiről, az ország, a főváros honvédőiről, a halál torkából halált megvető bátorsággal menekülni próbálókról, mint az a színes társaság, amelyik leginkább jó dolgában a természetellenest dicsőíti, s amelynek szabad felvonulását az egész balliberális főáram, az egész kiművelt ostobaság megköveteli!?

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu