VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Életmentő segítséget vittünk a Felvidékre (+ videó)

Bár a kecsői magyar kisiskola megmentéséért indult adománygyűjtésünk március végéig tart, a januárig befolyt 1,7 millió forintot átutaljuk a felvidéki falu önkormányzatának, mert az intézmény enélkül már nem tudna továbbműködni. Látogatásunk során videót készítettünk a kecsőiek iskolamentő küzdelméről, ami a Patrióták YouTube-csatornájára is felkerült.

A magyar határtól csupán fél kilométerre, az aggteleki hegyek ölelésében fekszik a háromszázötven lakosú, máig 90%-ban magyarok lakta Kecső. A település egyetlen magyar iskoláját azonban átmeneti létszámhiány miatt a megszűnés fenyegeti, ugyanis a tanulók száma után járó fejkvóta már nem fedezi a fenntartási költségeket. Az elmúlt években viszont példásan megugrott a születések száma, a Patrióták ezért tavaly decemberben gyűjtésbe kezdtek az intézmény megmentéséért.

A jótékonysági felhívás eredményeként januárig 1,7 millió forint gyűlt össze, aminek átadásáról szervezetünk küldöttsége csütörtökön írt alá megállapodást a település polgármesterével. A Patrióták felvidéki látogatásáról videó is készült, amiben a helyiek is elmondják, miért küzdenek iskolájuk megmentéséért.

​​„Semmi esetre sem szeretnénk feladni az iskola megmaradásáért folytatott harcot, de már a bérek kifizetésével is gondban voltunk az elmúlt hónapban. A Patriótáktól kapott segítség a legjobb pillanatban érkezett, így fél évre meg tudjuk oldani azokat a problémákat, melyekre önerőből nem lettünk volna képesek” – mondta Lőrincz Gyula polgármester az adományozási szerződés aláírását követően.

Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke hangsúlyozta, a kecsői iskola fennmaradása nemzetstratégiai érdekünk, mert így az elmúlt években született gyermekek magyar nyelven tudják megkezdeni tanulmányaikat. A Patrióták célját ismertetve hangsúlyozta, a szervezet ebben az egy-két „szűk esztendőben” adományokkal szeretné biztosítani az iskola megmaradását, „hogy Kecsőn is magyarul írhassák a jövőt.”

A Patrióták adománygyűjtése március végéig tart, amely során a legkisebb összeg is nagy segítséget jelenthet az életben maradásért küzdő iskolának.

Ezúton is köszönetet mondunk minden honfitársunknak, aki már támogatta a kezdeményezést, aki pedig még szeretne hozzájárulni, hogy a kecsői gyermekek anyanyelvükön tanulhassanak, március végéig tudja átutalni adományát egyesületünk számlaszámára.