Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Faludy György: Levél Lukács Györgyhöz (Akad-e Szentgotthárdtól Kamcsatkáig / nálad műveltebb, olvasottabb ember?)

 

1.

 

Akad-e Szentgotthárdtól Kamcsatkáig

 

nálad műveltebb, olvasottabb ember?

 

És Moszkvából ránkszakadt véreink

 

között kinek van fél-, nem, századannyi

 

esze, mint néked? Több pretencióval

 

vajon melyik esztéta írt esszéket

 

a múlt század regényíróiról?

 

A marxista tanok bordásfalán

 

ki tud nálad több testgyakorlatot?

 

S önkritikát ki gyakorol pirongás

 

nélkül, íly unt rutinnal, mint ahogy

 

te szoktad megtagadni önmagad?

 

Ez nem vád. Én azért élek, hogy írjak,

 

te azért írsz, hogy élni hagyjanak.

 

Jogod van hozzá. Az sem bűn, hogy mindig

 

jólétben terpeszkedtél és hogy önző

 

vénember vagy, ki soha senkiért

 

nem tettél semmit. Nincs is könnyű dolgod,

 

amióta elvtársaid kegyétől

 

függ állásod, lakásod, kenyered.

 

Hány Révai s Rudas László feni

 

rád műfogát! Még jó, hogy krónikus

 

karrierista vagy! S hogy nincsen kormány,

 

melyet te rögtön meg nem támogatsz!

 

 

2.

 

Fiatalságodban s még jó sokáig

 

Dosztojevszkijért rajongtál; manapság

 

elintézted egy gúnyos megjegyzéssel.

 

Egyik bálványod volt hajdan Madách:

 

míg most a pártlapban nyakatekert

 

vádbeszédet fröcsköltél ellene.

 

Tudom én jól, az idő változik,

 

s vele az ember véleménye is.

 

Nem így te, aki Dosztojevszkibe

 

azóta rúgsz, amióta Sztálin

 

nem engedi könyveit újranyomni,

 

s Madách Imrét is azért piszkolod,

 

mert mindünk örömére újra adják

 

a Tragédiát, Rákosi dühöng,

 

te meg, aki a zsarnok rigolyáit

 

szolgálod, buzgón fara mögé perdülsz

 

a kommunista tömjénfüstölővel.

 

És aztán itt van Sztálin szenilis

 

förmedvénye a nyelvészetről! Végre,

 

hogy alkalmunk nyílt röhögni e szürke

 

világban, bárha zárt ajtók megett.

 

S te mit teszel? Halálkomoly stílusban

 

tanulmányt írsz s az egekig dícséred

 

Sztálin sületlenségeit s a végén

 

nagybüszkén azt állítod, hogy „Sztálin

 

elvtársnak” a világ „legeslegnagyobb

 

filozófusai közt van a helye.”

 

Miért nem mondod el a listát? Plátó,

 

Árisztótelész, Spinoza, Sztálin!

 

Folytasd! Szerény vagy és hallgatsz, mivel

 

Sztálinra nyilván te következel.

 

 

3.

 

Azt mondhatnád, hogy igazságtalan

 

vagyok, mert csak megalkuvásaidról

 

beszélek, arról, hogy milyen mohón

 

dícséred azt, amitől undorodsz,

 

hogy krokodilbőröddel, nyúlszíveddel,

 

nagy állásoddal, európai

 

híreddel, befolyásoddal s főként

 

jellemeddel, szalonképessé tetted

 

az alávalóságot – s legnagyobb

 

dicsőségedet meg sem említettem.

 

Dehát a „marxi esztétika” úgy cseng

 

fülemnek, mint a „német fizika”.

 

Fizika van csak és esztétika,

 

jelzőtlenül. Sebaj. Hadd pazaroljak

 

reá néhány sort, bár nem éri meg.

 

Történelmi materialistának

 

vallod magad, és mindent relatívnak

 

tartasz, miként ez hozzád, a szofisták

 

tanítványához illik. Ugyanekkor

 

minden időre szóló, abszolút

 

esztétikádat hirdeted. „Csak egy

 

igazság van”, mondod, míg alapelved,

 

hogy nincs igazság. „Csak egy igazság van”,

 

kiáltod, mint a toronyablakokból

 

poros pókhálót köpködő zelóták.

 

Egy igazság van, a te igazságod –

 

s mi ez? Műveid szerint egyveleg.

 

Jó polgári, bár némiképp avas

 

ízlésedet marxista társadalmi

 

kritikával fűszerezed agyon;

 

hozzáöntesz egy adag hégeli

 

idealizmust – a porosz kaszárnyák

 

s a szovjet tankok összeillenek –,

 

s gyógyíthatlan opportunizmusoddal

 

melléteszel egy mustároskanál

 

utalást a napi politikára.

 

Ez a végső igazság? Révai

 

elolvassa cikked kéziratát

 

s azt mondja: ez hamis. Te hazamégy

 

s megírod gyorsan az ellenkezőjét.

 

 

(...)

 

 

7.

 

Mikor hazaérsz, jutalomjátékot

 

rendeznek néked. Valamely nagyobb

 

helységben tartod a felolvasást.

 

A díszhelyen Rákosi trónol; lába

 

nem ér a földig, bár nyakunk helyett

 

a levegőt tapossa; tőle balra

 

az őszülő szájvíz-reklám, Gerő,

 

Barcelona hóhéra; a gonosz

 

Andics, pár oldal tokaszalonnával

 

dereka körül és csöcse alatt;

 

a hitvány és kegyetlen Farkas; hátul

 

az ávósok közt sarja, Vladimír,

 

aki a rabok szájába vizel:

 

ez Magyarország szellemi elitje!

 

A hallgatóság többi része alszik;

 

ismernek már. Te pedig szónokolsz

 

a fetisizált tőkéről, hogy Nietzsche

 

nagy náci volt; hogy Flaubert a puccsista

 

Boulanger-val ebédelt (borzalom!);

 

hogy Szent Ferenc azért hirdette meg

 

a szegénységet, nehogy a jobbágyok

 

dúsgazdag feudális uraikra

 

lázadjanak – feltarthatatlanul

 

hányod marxista bukfenceidet

 

s a történelmi szaltókat, míg végre

 

elkészülsz. Taps. A hallgatóság ébred.

 

Te meg csíkos nadrágocskádban gyorsan

 

a pártpáholy elé szaladsz – hadd lássák,

 

hogy fürge vagy még! – és mélyen meghajtod

 

talpnyalástól elgörbült hátadat.

 

 

Faludy György

 

(Bahget Iskander fotója; forrás: itt.)

 

Tovább a vershez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu