Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Régi és új kommunizmusok ellen

 

Mi, a kommunizmus korának szülöttei, nem akarunk új, korszerű kommunizmus(oka)t gyermekeink, unokáink számára.

Simone Weil szavaival: „A múlt szétzúzása talán a legnagyobb bűncselekmény”.

 

A kommunizmus áldozatainak magyar emléknapján mindkét szemünk sír. Egyik szem a múltba réved és az elkövetett emberiesség elleni gaztetteket felidézve sír. Másik szemünk a jelent pásztázza és látván a fejlett országokban, globális spektrumban újjáéledő kis kommunizmusokat, elkeseredik.

 

Higgyünk a szemünknek! Kutatások szerint az amerikai ezredfordulós generáció több mint fele kapitalizmus helyett inkább szocialista (46%) vagy kommunista (6%) országban élne. Az amerikaiak negyede egyáltalán nem rendelkezik érdemi ismeretekkel a kommunizmusról. Az amerikaiak közel fele a nyugati és skandináv típusú jóléti rendszerekkel azonosítja a szocializmust, semmint a marxista diktatúrákkal. És akkor még nem említettük az identitásproblémákkal küzdő Európai Uniót, ahol egyes magas rangú politikusok emelkedett hangú beszédekben Castrót és Marxot illetik elismerő hangnemmel. Öröm az ürömben, hogy 2009 óta a totalitárius diktatúrák áldozatairól európai emléknap keretében is megemlékezünk augusztus 23-án.

 

Nincs helye a nosztalgiának.

 

Európa nyugati és keleti fele más-más történelemképpel tekint a múltba és ebből fakadóan a jövőbe is. Márpedig a múlttagadók, relativizálók sorsa az, hogy reprodukálják az egykori hibákat, téveszméket.

 

Elnézve az éledő kortárs, mindennapi kis kommunizmusokat többek között egyetemi kampuszokon, hivatalokban vagy éppen a kereskedelemben, netán a közösségi média felületeken, megborzongunk. Igen, ismerjük G.B. Shaw alaptételét, miszerint „aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve, aki harmincévesen kommunista, annak nincs esze”. A kettő közötti évtizeden kell valahogy biztonsággal és ép ésszel átevickélni. Például biztos lábakon álló, hiteles gyermekkori ismeretanyaggal a tarsolyban.

 

A játszótéren sokszor megtárgyaljuk, hogy mi, az úgynevezett Xennial-generáció, akik még fél lábbal és értelemmel éltünk a kommunizmusban, manapság még mindig érezzük a libabőrt magunkon.

 

A kommunizmus gyermekei is vagyunk. Sorjázó emlékek: a Ceaușescu-rezsim alatti dupla elnyomás, magyarként és konzervatív értelmiségiként egyaránt. Emlékszem, amikor értelmiségi, büszke magyar apámmal a helyi alimentarába, közértbe indulunk kenyérféléért: a polcok üresek, a feltorlódott tömeg dühösen hajigálja a köveket a kirakatba. Nézem a földön szerteszét töredező üvegszilánkokat és a dühös arcokat. Ez lenne a kommunista csoda? Paradox módon mindeközben elismert mérnök apámtól kommunista káderek rendelnek az aranyrögök tárolására szánt pofás kis díszdobozokat.

 

Mi, a kommunizmus korának szülöttei, nem akarunk új, korszerű kommunizmus(oka)t gyermekeink, unokáink számára.

 

A kulcs az emlékezés és emlékeztetés.

 

(...)

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu