VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Megjelent a Búvópatak márciusi száma!

„Márciusban mások már a zajok meg a zörejek. Erősödnek a hangok és szavakká, néha kivételes mondatokká állanak össze. A »Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már«-on kívül hallhatik (esetleg távolabbról) az igen prózai hólapát csosszogása, de a szélnek feszülő zászló lobogó csattogása is. Mert nekünk már (százhetvenkét éve) ez is benne van ebben a hónapban, ahogyan legalább ötven éve az is, hogy: »Zúg Március!«… Aztán benne van még annak idusa is. Kinek baljós, kinek kevésbé. Aszerint, melyik partján állt a jó öreg Rubiconnak.” – írja Gerencsér Zsolt a Búvópatak polgári, kulturális és társadalmi havilap márciusi számában, amelyben több írás is megidézi 1848-as forradalmunkat és szabadságharcunkat.

Egy emlékezetes március 15-e címmel Gerencsér Zsolt az 1920. március 15-i ’világsajtóból tallóz’. „Pozsony főterén lelkes sokaság éltette a vértelen forradalom és a győzedelmes szabadságharc feledhetetlen hőseit. A vármegye és az egész felvidéki tartomány képviselői megkoszorúzták a szabadságharcos emlékművet és a megemlékezők virágokat helyeztek el a háború két megtévesztett áldozata, az 1848 októberében kivégzett két fiatal, Viliam Šulek és Karol Holuby emléktáblájánál. A megemlékezésen Vladislav Vengerics főispán többek között kiemelte: »Ha a bécsi udvari körök kicsit is előrelátóbbak lettek volna, akkor a békés és hosszútávon gyümölcsöző megegyezés politikáját követik. De rövidlátó érdekeik miatt inkább egymásra hergelték tartományunk nemzetiségeit. Emiatt aztán nemcsak védtelen, elbolondított fiatal alattvalóikat, de saját koronájukat is elveszítették« (Felvidéki Napló, Pozsony”…

„Mint csillagok közé nyájas hold világa,

Jankó koldusként kér helyet éjszakára.

Mesél a szabadság véres napjairól,

Keble áttüzesül, és arca felpirul.

Akkor együtt voltak betyárok, polgárok,

Közös célt reméltek: magyar szabadságot!

Bajtársai sorra hős harcban hullottak,

Sándor is, legjobbjuk, dzsidások közt maradt.

Aztán jött a király: „Írjál nekem verset!”

Jankó válaszolta: „Itt van a vers, nesztek!”

A bárdokról írta, kik Walesben hajdanán

Máglyahalált haltak – népükért, bizony ám!”

Csáji László Koppány Arany Jankó balladája című verse a költőfejedelemre emlékezik, akit még halála is összeköt kortársával és barátjával, hiszen Arany János 1882-ben egy Petőfi-szobor avatásán fázott meg, és az azt követő tüdőgyulladásban hunyt el egy hét múlva.

Tusnády László tanulmányában Petőfi Sándor Szibériában címmel Armando Lucifero eposzát mutatja be, melyből megtudjuk, hogy az olasz költő miért választotta száznegyvenegy évvel ezelőtt ezt a tisztázatlan költői sorsot műve témájául? „Kik látták a csodát, mindent elhittek róla, csak azt nem, hogy egész itteni léte, valója tündérálom csupán. Nem hitték el, hogy a költő, ki világunk mélységeit, annak titkait új látás alapján tárta eléjük, meghalt: huszonhat évesen sírba hanyatlott. Ennyi lett az egész küldetése, ennyi, csak ennyi! Kik látták csodát, részesültek abban a nagyszerű élményben, hogy ők a szabadság korának a gyermekei. Hősök! A világ nagy ünnepének alakítói, rendezői. Mi várt rájuk? Világos után besorozottakként büntetőosztagok hosszú sorában meneteltek Itália felé, hogy ott a véres kezű hatalmon lévők »igazát« képviseljék, védjék, biztosítsák, és a zsarátnokként felvilágló szabadság fényére éj-bakacsint vonjanak.”

Biernaczky Szilárd Történelmi tények a szénakazalban? című tanulmányában a tudós ember alaposságával egy kevéssé ismert Esterhazy-ős különös életéről és a francia történelemhez kapcsolódó tetteiről ír. „…Louis Joseph Ferdinand Walsin-Esterhazy figurája minden bizonnyal a magyar művelődéstörténetnek is része, még ha már csak negyedrészt is hordozott az Esterhazyakból, vagyis könyveit akár az „afrikanisztikai hungarikák” sorába helyezhetjük, amelyeknek a feltárása mostanában a Magyar Afrika TudásTár elektronikus könyvtár munkálatai mellett és nyomán zajlik éppen. A két Esterházy-tábornok (mellesleg Ferdinand bátyja, Ladislas is számos évet töltött el Algériában) működése, részvételük a francia gyarmatosításban, részvételük a Krimi háborúban és írásos örökségük immár mindenképpen a hazai kutatók figyelmét is felkelthetné. Annál is inkább, mivel a francia kommentátorok nem győzik felemlegetni e katonáknak a Rákóczi szabadságharcig visszavezető huszár-hagyományait.”

Hol vagyok otthon? címmel az évtizedek óta Németországban dolgozó Cserna Csaba vall hazaszeretetéről. „Egyszer választás elé állított a német bürokrácia, le kellett volna mondanom az állampolgárságomról, hogy megkapjam a németet. Lemondani az odahazáról, elporladt őseimről? Azokról a magyarokról, akik csontjaikból raktak védőfalat, vérük sarából vályog-sáncokat /Jékely Zoltán/ – ezzel védve Európát is? Hunyadiról, Rákócziról, Petőfiről? Tagadtam volna meg 100 éve megcsonkított hazámat? Feladtam volna itthon sokszor megtagadott, határon túli, őshazájában államilag idegennek nevezett több millió testvéremet? Tehetséges, szellemi lövészárokban fürdő, szeretett itthoni hatökreimet? Cserében lehettem volna német választópolgár azok között, akik azt sem tudják, hogy délben miért harangoznak? Lehetetlent kértek tőlem. A hivatal packázása ellenére, kitartó makacsságom és az EU tagság végül kitárta előttem a kaput: feltétel nélkül a tehetséges, szorgalmas és törvénytisztelő németség tagja lehettem. Danke schön.”

Az OLVASÓLÁMPA rovatban Saitos Lajos Ihlet és mesterség címmel a csallóközi Z. Németh István legújabb verseskötetét ajánlja az Olvasónak.

Az erdélyi származású Petrozsényi Nagy Pál A zene hullámhosszán című novellájában fájdalmas iróniával ír arról, amikor a „hivatalnak packázásai” miatt egy fiatal zeneszerző nem tudja bemutatni évtizedeken át a művét, és mire a megcsonkított, többszörösen átíratott zeneművét közönség előtt levezényelhetné, már megkeseredett öregember.

Németh István Péter Tűnődés Papp Árpád négysorosáról című tanulmányában a rá jellemző alapossággal elemzi tíz éve elhunyt költőbarátja versét.

A lélek nyomában címmel Varga Domokos György készülő kettőskönyvéből közöl részletet a lap. „A lelki szintek legalacsonyabbja is szemlátomást elég e liliputi lények társadalmának a sikeres működéshez, fennmaradáshoz, sőt a lankadatlan növekedéshez, terjeszkedéshez. S még ahhoz is elég, hogy az egészségesek gondoskodjanak megsérülő társaikról, ne hagyják cserben őket. Pedig velünk, emberekkel hányszor előfordul az ilyesféle cserbenhagyás! Miért? Mert mi választhatunk: a magunk kényelmét, hasznát nézzük, vagy inkább jót cselekszünk, áldozatot hozunk. A hangyák ellenben nem választhatnak: náluk a közösségi szempontokat előnyben részesítő biológiai, kémiai parancsok (ősinformációk, genetikai utasítások) mindent felülírnak. S még arra sincs lehetőségük – ellentétben velünk –, hogy ítéletet alkossanak arról, ez mennyire jó vagy rossz nekik.”

Újabb ízelítőt adunk Illés Eszter rendkívüli érzékenységgel megírt költői prózájából Ez a ház eladó címmel. „Úgy áll az ablaknál, mint valami hej-legény, aki táncolni készül, s mindjárt előrelép, egészen a szekrény elé, s tudja, sok a leeresztett redőny, nincs csarnok, nincs, aki összegyűjtse a tejet, nincsenek tehenek, disznók, kisebb-nagyobb keserűség is akadt bőven, baj baj hátán, most éppen a cukor lesz drágább, a benzin, tegnap a kenyér ára ment fel újra, a falu idejétmúlt, felesleges, nem kell a zöldség, a gyümölcs, elszaladnak egymás mellett az emberek, elveszítik egymást, magukra maradnak. Itt lesz megint közöttünk Mátyás. Madarak és állatok, füvek és fák között. Ha egybenőtt jeget talál, megtöri, ha nem talál, akkor csinál. Folyókra, kötelekre, kerékabroncsokra, terméskövekre. A juhászok azért jó hírt mondanak, sok juh leellett, lesz húsvétra pecsenyebárány, futkározhatnak Olaszországba a kamionok, valutát ér valamennyi állat.”

(...)

Tovább az ismertetéshez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu