VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A kicsi Gergő és a benevári szakács. Mese

(Senki ne keressen történelmi hűséget ezekben a mesékben! Csupán csak elképzeltem, szabadon engedtem a fantáziámat, kitaláltam egy mesét, amely akár ezekben a várakban is megtörténhetett volna. Mindezzel az volt a célom, hogy felkeltsem olvasóim érdeklődését a magyar várak iránt. Rengeteg, csodás vár vagy várrom található Nagy-Magyarország területén. Érdemes felkeresni várainkat. Talán váras meséim segítenek ebben.)

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény ember és egy szegény asszony, no meg el ne felejtsük, volt nekik egy Gergő nevű kicsi fiúk.

A fiúcska egész nap a közeli erdőt járta, és figyelte a fákon fészkelő dalos madarakat.

Sokszor fél napig is elkóborolt, szülei nem tudták, merre jár. Édesanyja ezért féltette is, és mindennap könyörögve kérte, ne menjen az erdőbe.

– Kicsi Gergő, maradj itthon! Az erdő telis-teli vadállatokkal. Még a végén felfalnak a farkasok.

Hiába volt az ijesztgetés, Gergőt nem lehetett lebeszélni, járta az erdőt, hogy meglesse a dalos madarakat.

– Ne féltsen, édesanyám, ha jön a farkas, felmászok egy magas fára, és a madarak megvédenek előle.

Egyszer aztán tényleg jött a farkas. Mérgesen rámordult a kicsi Gergőre.

– Hé, te fiú, mit csinálsz itt az erdőben, ennél a fánál?

– Hallgatom a fákon fészkelő madarak trillázását. Gyere, farkas koma, hallgasd te is! – mondta a farkasnak a kicsi Gergő.

– Még hogy én hallgassam a madarak trillázását! Mi jó van abban? Inkább most azonnal bekaplak és megeszlek – és a farkas már tátotta is a száját, hogy bekapja a kicsi Gergőt.

De az sem volt rest, felkapott egy nagy botot, és kifeszítette vele az állat éles fogakkal teli száját, egy másik bottal pedig addig püfölte, amíg az ki nem múlt.

Miután az ordas utolsót rúgott, kicsi Gergő előkapta a bicskáját, és megnyúzta a farkast. A bundáját a vállára vetette, és elindult vele hazafelé. Úgy tervezte, hogy édesapja majd jó pénzért eladja a farkasbundát a heti vásáron, és a kapott pénzért vesznek egy malackát.

Amint ment az erdőben, egyszer csak találkozott egy emberrel. Ő volt a benevári szakács, és gombászni indult, hogy finom gombaétket készítsen urának. Meglátván a fiút, hangosan rákiáltott:

– Azonnal add nekem azt a farkasbundát!

– Ugyan, miért adnám? – kérdezte hetykén Gergő. – Én harcoltam életre-halálra a farkassal. Engem illet a bunda. Ha kendnek is kell egy, akkor keressen egy ordast, és küzdjön meg vele! Ha sikerül, akkor kendnek is lesz egy farkasbundája.

A fiú szemtelen válasza nem tetszett a szakácsnak, de valamiért nem merte erőszakkal elvenni. Inkább, amikor visszament a várba, elpanaszolta az urának:

– Fenséges uram, gombászás közben találkoztam Gergő fiúval, aki az erdőben elejtett egy farkast, megnyúzta, és a bundáját hazavitte. Mindenki jól tudja, hogy az erdő kegyed tulajdona, és ami benne terem vagy van, az mind az uramé.

Tudni kell, hogy a benevári uraság mindent magának akart, és ha engedélye nélkül akár csak egy vékonyka ágat is elvittek az erdőből, a tolvajt becsukatta a vár legsötétebb tömlöcébe.

Ez a sors várt Gergőre is. Jóformán még haza sem érkezett, az uraság zsandárjai már várták, és erőszakkal a várba cipelték. Édesapja hiába könyörgött, mondott le a farkasbundáról, a zsandárok szíve nem enyhült meg, fiát vastag lánccal megkötve vitték a várba. Ott az uraság mérgesen ráripakodott:

– Ki engedte meg, hogy farkasra vadász az erdőmben?

– Fenséges uram, én ugyan nem vadásztam farkasra. Csupán a madarak trillázását hallgattam, amikor a szakácsa megjelent, és rám parancsolt, hogy azonnal öljek meg neki egy ordast, addig ő bolondgombát szed kegyednek, amiből vacsorát készít. Hadd legyen az ura még bolondabb, mert bizony ő szeretne várkapitány lenni.

Amikor ezt meghallotta az uraság, éktelen haragra gerjedt, kíváncsian megkérdezte Gergőtől:

– De mit akart a farkassal?

– Hívja csak ide a szakácsot, és mindjárt megtudja!

Az uraság azon nyomba hívatta a szakácsot, aki azt hitte, hogy az uraság megéhezett, és enné már a gombapörköltet. Vitte is gyorsan gőzölgő tállal, és fel akarta tálalni, mint ahogy általában szokta ilyenkor, vacsora tájékán.

A gomba látványa még jobban felmérgesítette az uraságot. Azt hitte, hogy a szakácsa valóban meg akarja mérgezni, és a tálban mérges gomba van.

Mindezt látta és hallotta Gergő. Még mindig a szobában volt, ahová a zsandárok bekísérték. Az uraság egészen meg is feledkezett róla, annyira felbosszantotta, hogy a szakács az életére tör.

– Meg akarsz mérgezni? Bolondgombát hoztál nekem vacsorára, te mihaszna, semmirekellő. Holnap reggel a bakóval lecsapatom a fejedet.

A szakács semmit sem értett az egészből. Csak állt bambán, kezében a tál tele finom gombapörkölttel. Talán még soha nem sikerült ilyen finomra a gombapörkölt, mint azon az estén.

– Fenséges uram, ez a világ legfinomabb gombapörköltje – mondta a szakács. – Esküszöm, nem akarom kegyedet megmérgezni. Ha kívánja, én is eszem belőle.

Ez némileg hatott, az uraság kezdett megnyugodni, és a hasát simogatta, érezvén a gombapörkölt illatát. De Gergő éber volt, és még mielőtt a szakács bekapott volna belőle néhány gombát, hangosan mondta:

– Tessék vigyázni, fenséges uram! Az erdőben a szakács azért nyúzatta meg velem a farkast, mert a bőre alatt ellenméreg van, amely megakadályozza, hogy aki bolondgombát eszik, meghaljon tőle. Még azt is mondta, ha tartom a számat, megkapom a farkas bundáját. Így került hozzám a farkasbunda. Gondolom, szakácsuram, mielőtt felhozta a gombapörköltet kegyedhez, evett az ellenszerből, hiszen jó nagy darabot tett a tarisznyájába, miután megnyúzatta velem a farkast. Miért tette volna másért, ha nem azért, hogy neki ne ártson a bolondgomba. Aki eszik ebből az ellenszerből, azt nem betegíti meg a gomba.

– Van-e még belőle? – kérdezte az uraság.

– Lehet még belőle, de ahogy a százéves öregapámtól hallottam, ha sokáig érintkezik a szabad levegővel, akkor az megromlik. Ajánlatos lenne leölni egy másik farkast, és bőre alól kivenni azt az ellenszert – mondta nagy bölcsen Gergő.

– Azonnal elküldöm a legjobb vadászomat, hogy lőjön nekem egy farkast, és hozza el azt az ellenszert.

– Jaj, az nem lenne jó! A vadász nem tudja, hol található a farkas bőre alatt az ellenszer. Küldje el inkább a szakácsot, hisz ő ennek a tudója! Küzdjön meg a farkassal, nyúzza meg, amilyen gyorsan csak tudja. Ha siet, akkor még visszaér, mielőtt kihűlne a gombapörkölt.

A szakács tiltakozott, ahogy csak tudott. Bizonygatta, hogy mindezt Gergő találta ki. Nincs a farkas bőre alatt ilyen ellenszer. De az uraság nem hitt neki. Különben is, már nagyon éhes volt, és szerette volna megtömni a bendőjét.

Nem volt apelláta, a szakácsnak mennie kellett, ha akart, ha nem. Szerencsétlen ember kénytelen volt elindulni a sötét erdőbe. Annyira félt, hogy valósággal reszketett, mint a nyárfalevél. Nem mert bemenni az erdőbe, ahol a farkasok tanyáztak, inkább világgá ment, és soha többé nem ment vissza a várba.

Az uraság és Gergő várták, várták a szakácsot, de az nem jött vissza. Hogyan is jött volna vissza, amikor már Isten tudja, merrefelé járt.

Az uraság olyan éhes volt, hogy majd meghalt. Végül így szólt Gergőhöz:

– Gergő fiam, könyörülj meg rajtam, rittyents valami harapnivalót, mert kínomban mindjárt megeszem ezt a bolondgombát!

– Jaj, csak azt ne tegye! – ijedt meg Gergő. – Még elcsapja a gyomrát. Inkább sütök krumplit uraságodnak, és megesszük finom libazsírral.

A kandallóba behajított néhány krumplit, a konyháról hozatott egy köcsög libazsírt, és a benevári urasággal olyan jót lakmároztak, hogy még a fülük is kétfelé állt tőle.

Egy várbéli uraság nem lehet szakács nélkül, ezért Gergőt kinevezték a fő-fő-fakanálforgatónak, és ezentúl olyan finom étkeket készített urának, hogy az a sok evéstől úgy meghízott, hogy nem fért ki a várkapun.

Így járt túl Gergő a benevári szakács eszén, amiért el akarta venni tőle a farkas bundáját, pedig azért ő küzdött meg az ordassal.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu