VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Háborognak az ateisták, amiért az ügyészség nem hajlandó meghurcolni Kövér Lászlót


Az istentelenek nem ateisták – közölte a Magyar Ateista Társaság az MTI-hez eljuttatott közleményükben, amelyben kissé feldúltan nyilatkoztak arról, miért utasította el az ügyészség Kövér László ellen tett feljelentésüket. Mindezt megfejelték azzal, hogy szerintük Niedermüller Péter ellen nem kellene nyomoznia a rendőrségnek, mert ő “csak a rendszer ideológiájának lényegére mutatott rá”. Emlékezetes: a DK alelnöke rémisztő képződménynek nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény embereket. Ezek szerint Niedermüllernek rajongói is akadnak, akik első olvasatra leginkább futóbolondnak tűnnek, mintsem komoly idológia mentén szerveződött társaságnak.

Ismét jelentkezett a Magyar Ateista Társaság, akiknek azzal sikerült némi médiafigyelemre szert tenniük, hogy uszítás miatt tettek feljelentést Kövér László ellen. Talán emlékeznek még arra, hogy az Országgyűlés elnöke 2019 végén egy rendezvényen arról beszélt, hogy “a magyarság csak akkor tudja megnyerni az előttünk álló küzdelmeket, ha képes fenntartani egy politikai, társadalmi és erkölcsi többséget, amely az istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és hazáját”. Ezzel azonban annyira kiverte a biztosítékot az ateista csoportosulásnál a házelnök, hogy kijelentették: ők bizony feljelentést tesznek közösség elleni uszítás bűntette miatt. A rettenetesen megbántott, de istentagadásukat büszkén vállaló csipet-csapat persze még véletlenül sem mulasztotta el, hogy közölje Kövér Lászlóval: mindezért azonnal “monggyonleee!”.

Talán nem meglepő, hogy a házelnök ezekután mégsem jelentette be remegő hangon, hogy visszavonul a közélettől, és mégcsak nem is sírta vizesre párnáját éjszakánként, akik ettől vélhetően még jobban sértve érezték magukat, majd megfogalmazták a feljelentést ellene. Ezt azonban az ügyészség elutasította. Az ateistáknak persze ez egyáltalán nem esett túl jól, ezért az MTI-nek eljuttattak egy közleményt, amely leginkább azt bizonyította számomra, hogy mégiscsak lehet némi valóság alapja a Men in Black című filmnek. Tehát, a Magyar Ateista Társaság szerint azért utasították el a feljelentésüket, mert ”az ügyészség szerint a beszédben elhangzottak egyrészt nem azonosítják az istenteleneket az isten létezését el nem fogadó lakossági csoporttal. Az istentelen főnevesült jelző valóban bizonyos személyek megjelölésére utalhat, ugyanakkor ez a csoport egzakt módon nem határolható be. A köznyelvben az istentelen melléknév egyértelműen nem az ateista gondolkodásra utal.”

Erről viszont egészen másként vélekednek ők – mármint az ateista társaság tagjai –, akik egészen “bámulatos érveléstechnikai bravúrral” a Magyar Nyelv Értelmező Szótárára hivatkozva kijelentik: ennek pont az ellenkezője igaz. Szerintük maga Kövér cáfolja az ügyészség értelmezését, hiszen a beszédben korábban azt mondta, hogy: “Az istentelenséget vallók, akik csak önmagukban hisznek, kezet emeltek azokra, akik abban hittek, hogy saját emberi létük fölött van egy teremtőerő.” Hozzáteszik: hiába biztat az országgyűlés elnöke harcra egy társadalmi csoporttal szemben, az ügyészség indoklása szerint ez nem tekinthető fenyegetőnek, mert az a “demokrácia keretein” belül került említésre. Mindebből pedig azt a konzekvenciát vonják le: "a demokrácia a NER-ben illiberális vagy keresztény jelzővel lett ellátva, így a legkevésbé sem nyugodhatunk meg."

A Magyar Ateista Társaság tagjai szerint az ügyészség “már a szavakat is kiforgatja a jelentésükből politikai megbízásból”. És bár már azt gondoltuk, hogy ezt a szellemi magasságot már nem igazán tudják túlszárnyalni, tévedtünk. A Magyar Ateista Társaság szerint ugyanis “Niedermüller Péter ellen viszont indul nyomozás, mert pont a rendszer ideológiájának lényegére mutatott rá.” Emlékezetes: a DK alelnöke az ATV-ben rémisztő képződményeknek nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket, szavai miatt pedig azóta sem volt hajlandó bocsánatot kérni annak ellenére sem, hogy közel tízezren tüntettek a nyíltan gyűlöletkeltő mondatai miatt. A Magyar Ateista Társaságnak ezúton köszönjük, hogy megmutatták: valós veszéllyel nézünk szembe akkor, ha hagyjuk, hogy keresztény, nemzeti öntudatunkat nyíltan gyalázzák.

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu