A MENNYORSZÁG TITKAI (Deli Mihály Odú-sorozatából)

A vödröket kiöntöttem

Tisztába tettem nagymamát

Szeme lehunyva, nem beszél

...

A zúgó esőt hallgatja

Hosszan, kitartóan kopog

zuhog, sistereg, csurdogál

...

Nem néz rám, nem akar látni

Temetnem kell nemsokára

Feltárnom rejtett életét

....

Mindenki várja, mit mondok

Félnek a szokatlanságtól

Én félek a megszokottól

.......................................................................................................

.......................................................................................................

---

Deli Mihály

A MENNYORSZÁG TITKAI

A vödröket kiöntöttem

Tisztába tettem nagymamát

Szeme lehunyva, nem beszél

A zúgó esőt hallgatja

Hosszan, kitartóan kopog

zuhog, sistereg, csurdogál

Nem néz rám, nem akar látni

Temetnem kell nemsokára

Feltárnom rejtett életét

Mindenki várja, mit mondok

Félnek a szokatlanságtól

Én félek a megszokottól

Pedig a halál e kettő

között szorong, lemázolva

feketével, megkongatva

közhelyek harang szavával

nagymamát sötétbe ejtve

korom-kereszttel jelölve

Abban reménykedünk, gyorsan

átvág e végső mocsáron

Szép és fiatal szárnyai

szerelmesen szélbe kapnak

mint réges-régen, amikor

egy bajuszos, megbolondult

udvarlót kikosarazott

Jól tudta, miért teszi: a

bajsza alatt jókedve volt

fogaiban erőszak volt

Nagymama hátat fordított

Átrepült az óceánon

Eltűnt az Újvilágban / azt

hittük meghalt, vagy valami

hasonlóba keveredett

Három év múlva elrúgta

magát / titkos bűnök, dühök

vágyak hazáig kergették

Erős lett és céltudatos

Kőből meleg fészket rakott

Egy nagy tehetségű festőt

választott múzsának, vele

belőle, érte élt / minden

megtörtént, amit akartak

Becsvágyaik kibomlottak

elvirágoztak / életük

nyomait névtelen üdvre

váltották / boldogságukkal

a képek mögé rejtőztek

Útjuk kettévált / a festő

tavaly előre ugratott

Nagymama még itt a sárban

„Amerika, Amerika…!” –

nyöszörgi kába álmában

Nem akarja elmesélni

mi esett meg hetven éve

Mi csiklandozza azóta

Fekete lepleink mindent

eltakarnak, az alóla

kikandikáló rejtélyek

orrát a gyász lefaragja

Nagymama szelíd szent marad

Levegő után kap, fullad

Az eső susog / ringatom

„Mekkora víz…!” – sóhajt félve

Ráncai közt rejtőzködve

keserédes mosoly bujkál

Szárnya csattog / repülne már

Életét gazolva, rendben

hátrahagyja / üres lelkét

a mennyeknek visszaadja

Diyarbakirli Tahsin (1875 - 1937): Hullámzó tenger

(A kép forrása: itt)

A két kicsit egyszerre fürdetjük

Abban a vízben a harmadikat

A nagyobbak egymás után, új vízben

A legnagyobbak külön-külön tiszta vízben

Végül mind ragyog, illatos

Sír, nevet és álmos

Dőlnek, mint az apokaliptikus versek

Szuszognak, nyugszanak, erősödnek

Rugdosódnak és ölelnek

Új életre készülődnek

Vérben, tejben, mohó reggeliben

Feszülő izmokban, újraírt mesékben –

valódi álmaik kirajzanak

Szárnyaikat a széllel összemérik

A romlott alkatrészeket kicserélik

Ami leesett, helyre teszik

Rossz, s jó halálokkal birokra kelnek

S ha csak egy marad

mágikus fürdőt vesznek

Minden nap ujjá születnek

Utolsó Ítélet

A kép forrása: itt.