top of page

Amikor a tragédia a kapuinkon zörget, a világnézetünk össszeomlik – Éric Zemmour a koronavírusról

„A koronavírus könyörtelenül hozza felszínre az igazságokat. Nem létezik európai nép, nem létezik európai nemzet és európai szuverenitás sem.” Éric Zemmour, a francia jobboldali gondolkodás vezető alakja is megszólalt a járvány ügyében: szerinte a járvány kétségbe vonja mindazokat az elveket, amelyek Brüsszelben időtlen idők óta uralkodnak.

(...)

Az Európai Unió a koronavírus első áldozata – írja a Figaróban március 20-án megjelent publicisztikájában Éric Zemmour. Szerinte az európai jövőről, az európai szuverenitásról szóló szövegeket, amelyek „uralkodó ideológiává, evangéliumi igazságokká” váltak, megdőltek a koronavírus-helyzet nyomán.

„Amikor a halál nyargalászik körülöttünk, nem az Európai Bizottságra tekintenek aggódva a népek, hanem saját nemzetállamukra.”

Arra a nemzetállamra, „amelyet évtizedek óta úgy festenek le, mint a múltból itt maradt lomot”. Zemmour ugyanakkor aláhúzza: az európai nemzetállamok meggyengültek, nincsenek meg a kellő erőforrásaik ahhoz, hogy jól felszerelt kórházakkal szálljanak szembe a járvánnyal.

(...)

Zemmour úgy véli, a járvány kétségbe vonja mindazokat az elveket, amelyek Brüsszelben időtlen idők óta uralkodnak. A globalizációt egyszerre úgy látjuk, mint ami veszélybe sodorja az egészségünket és a függetlenségünket, újraiparosításról, önfenntartásról beszélünk. „A jog és a kereskedelem képtelenek fellépni a vírussal szemben; a brüsszeli technokraták apatikusak és tehetetlenek; a nemzetállamok elengedhetetlennek és meghaladhatatlannak bizonyulnak. Nem létezik európai nép, nem létezik európai nemzet és európai szuverenitás sem. A koronavírus könyörtelenül hozza felszínre az igazságokat. Széttépte az európai ideológia varratlan köntösét.

(...)

Eleinte azt hittük, hogy a járvány meg fogja törni Kína megállíthatatlan fejlődését. Európa képmutatóan, az Egyesült Államok nagyon is egyértelmű módon örömködött a kínai nehézségek miatt. Gúnyolódtunk a szánalmas higiéniai állapotokon, a túlzott környezetszennyezésen, a totalitárius rezsimek zsarnoki elzárkózásán. Végül azonban Kína kikerült a csávából, miközben mi éppen zuhantunk bele” – írja Zemmour.

(...)

Amint Hubert Védrine [a Jospin-kormány idején francia külügyminiszter – a szerk.] a Figaróban nyilatkozta: »Az Európai Unió, az egységes piac és a versenypolitika egy tragédia nélküli világra lettek kitalálva.« Amikor a tragédia a kapuinkon zörget, világnézetünk össszeomlik, míg az ázsiai országok vitathatatlan felsőbbrendűségükről adnak tanúságot” – zárja gondolatait Zemmour.

 

7 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK