Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Jeszy: Hogy engedheti Isten, hogy ez történjen?

 

Imádom, amikor ateisták oktatnak ki minket kereszténységből. Amikor elmagyarázzák, hogy a krisztusi szeretet nevében kötelező odatartani a másik orcánkat, vagy, hogy oltalmat kell nyújtanunk az elesetteknek – akik épp leigázni próbálnak minket. Az ateisták pápábbak a pápánál – aki persze óriási „bezzeg”, amikor a szomáliaiak lábát mossa, de nagy a csend, amikor az abortusz ellen szólal meg. Ja, és persze, Krisztus szülei is migránsok voltak…Folyton hangoztatott, de csak látszólagos racionalitásuk valójában abból fakad, hogy kizárólag saját fogalmaikkal, dogmáikkal közelítenek meg rajtuk messze túlmutató kérdéseket, majd ez alapján jelentik ki valamire, hogy hülyeség. Mint, amikor Józsi bácsi följön vidékről, elviszik az állatkertbe, ahol életében először lát zsiráfot, és közli, hogy „márpedig ilyen állat nincs”. Vagy, amikor valaki a foci szabályai alapján próbálná megérteni az amerikai futballt, megállapítva, hogy annak semmi értelme, mert szinte soha nem is rúgják lábbal a labdát (ami eleve tojás alakú, micsoda baromság), csak dobják meg futnak vele.

 

A hit kérdéseit nem lehet a „tudás”, „bizonyíték” és hasonló fogalmakkal megválaszolni. Ezt egy bigott ateista sohasem fogja megérteni. Életéből mindig is hiányozni fog az isteni jelenlét által okozott lelki katarzis – amiért igazából csak sajnálni lehet. Imádnak a vallásban, a hitben (különösen persze a kereszténységben) folyamatosan ellentmondásokat „felfedezni”. Legfrissebb kedvencük most épp egy olyan mém, ahol egy masina előtt áll egy férfi, izzadtan törölgetve a homlokát, hogy mitévő is legyen; az egyik nyomógombra az van írva, hogy „Isten megment minket a koronavírustól”, a másikra pedig, hogy „a koronavírus Isten büntetése”. Hahaha, milyen frappáns…Csakhogy, megint nem értik már az alapokat sem, ismét saját fogalmaikkal próbálnak definiálni egy számukra érthetetlen jelenséget, s mivel ez nem sikerül, megint jöhet a gúnyos lekezelés. Ugyanakkor kicsit marxista is ez a gondolkodás, amikor ellentmondásra próbálnak rámutatni ott, ahol az nincs. Emlékszem, egyszer egy istentiszteleten a lelkipásztor arról beszélt, hogy Isten néha azért bánt, hogy gyógyítson. Ez a mondat nagyon megmaradt bennem. Sokszor ugyanis nem vesszük észre valamilyen hibánkat, rossz beidegződésünket, vagy, ha észre is vesszük, képtelenek vagyunk rajta változtatni. Valami olyanon, ami gátol minket, nehezíti az életünket, de annyira megszoktuk, hogy annak szerves részévé vált. Ahhoz, hogy módosítani tudjunk, vagy sok esetben egyáltalán belássuk, hogy önmagunk ellen dolgozunk, valamilyen fájdalom, sokkhatás szükséges. És, ahogy ez gyakran előfordul az egyes emberrel, úgy elő tud fordulni az egész emberiséggel is. Ha rossz úton jár, egy számára fájdalmat, pusztítást hozó zsákutcában, akkor valami elementáris erejű pofon kell ahhoz, hogy ne rohanjon tovább a fal felé. Az irányváltáshoz egyfajta katarzis szükséges.

 

Isten az egyes embert és az emberiséget is szereti. Ahogy, az egyes emberhez valamilyen személyes fájdalmon keresztül jut csak el az üzenet, úgy az emberiség is valamilyen elemi csapás, háború, stb. hatására képes „felébredni”. A nagy találmányok is általában nehézségből, hiányból, szükségből születtek, nem pedig jólétből. Az emberiség nem minden hibából tanul, ez nem vitás. Andrew Matthews, nagyon egyszerűen (még ateisták számára is) érthető sikerkönyvében („Hallgass a szívedre”, 1997) arról beszélt, hogy az univerzum az embert kavicsokkal, aztán kövekkel, majd sziklákkal dobálja, végül egy hegyet is hozzávág egészen addig, amíg észre nem veszi a figyelmeztetést. (Ezt a könyvet az ateisták is imádták. Matthews már akkor tudta, hogy Univerzumnak kell nevezni, mert az trendi, és a progresszív hangadóknak is bejön. Pedig ez az „Univerzum” ugyanaz, mint Isten.) A kőből, az első világháborúból nem tanult az emberiség, a másodikból, a sziklából már igen. De, mindig hajlamosak vagyunk elkényelmesedni. A 70 éve tartó békés jólétben egyre inkább elvesztettük józan éberségünket, egyre inkább önmagunk hatása alá kerültünk. Jelenits István teológus úgy fogalmazott a Mandinernek adott, de a PS-n is olvasható interjújában, hogy „Isten az embert az önteltségtől úgy óvja meg, hogy ilyen katasztrófahelyzeteket megenged”. De, nemcsak önteltek, hanem túlpörgetettek, gátlástalanok is voltunk. Egyre magabiztosabbnak, sérthetetlenebbnek, a világgal szemben egyre felsőbbrendűbbnek éreztük magunkat. Úgy éreztük az emberiség a tudomány segítségével mindent legyőzött, uralma alá hajtott, megoldott. Az ember mindenható…Hát nem az.

(...)

 

A világ tényleg nem egy hatcsillagos hotel, biztonságos zónákkal, ahol minden, ami nem tetszik nekünk, megszüntethető azzal, hogy rámondjuk, hogy „gyűlöletbeszéd” és betiltjuk. Ahogy az egyes embernek, úgy az emberiségnek is megvan a lehetősége, hogy pokol helyett, a Mennyországba jusson. Nem, ez nem attól függ, hogy mennyit és milyen buzgón imádkozunk, mennyi jócselekedetet hajtunk végre. A látványos jóemberkedés, a hangos erényfitogtatás nem a keresztényi jóság, hanem a nárcisztikus önhittség jele, az álszent farizeusok világa. Persze, fontos, hogy bár az ember bűnös és gyarló, de igyekezzen Istenhez, Jézushoz méltó életet élni. Nem azért, mert a végén patikamérlegre kerül, hanem ennek belső indíttatásból kell jönnie. Amit az táplál, ha Krisztust beengedjük a szívünkbe, ha életünket átadjuk Istennek, rábízzuk magunkat. (Nem, ez továbbra sem azt jelenti, hogy ő fog dolgozni helyettünk, hanem azt, hogy megbízunk benne, hogy ő tudja, sokszor saját magunknál is sokkal jobban, hogy nekünk mi a jó, és engedjük, hogy abba az irányba tereljen.) C.S. Lewis, a Narnia-könyvek szerzője kora egyik legnevesebb keresztény teológusa is volt, és híres könyvében („A fájdalom”, 1940) hosszan tárgyalja azt a kérdést, hogyha Isten szeret minket, miért engedi a rosszat. Nem könnyű, de nagyszerű olvasmány Istenről és emberről, a sátánról és a bűnről, akár azt is mondhatnánk, „az életről, az univerzumról is mindenről”. Ateistáknak különösen ajánlott.

 

Vége lesz-e egyszer a járványnak? Persze. Talán, most jobban megértünk olyan bibliai jelképeket, mint az özönvíz vagy a tisztítótűz. Az eddigi intő jelek nem voltak elegendőek, Isten/az Univerzum egy nagyobb kővel kellett, hogy megdobjon. A túlfogyasztás, az önpusztító devianciák, a külső természet és a belső lelkivilágunk szennyezése zsákutca volt, amiben most falnak mentünk. Tudunk-e korrigálni, megtalálni a helyes irányt? Isten segítségével, Istenben bízva, önmagunkat nem Isten fölé helyezve, igen.

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu