Védi vagy kiüresíti a bírói függetlenséget az EU Bírósága?
Az Európai Unió Bíróságának legújabb döntése a lengyel fegyelmi bíróság működésének felfüggesztéséről nemcsak a bírói esküvel való szembefordulást várja el, de a bírói függetlenségre nézve is káros. Ráadásul egyik uniós intézményének sincs felhatalmazása arra, hogy megszabja egy tagállam bírósági rendszerének működését.
Az Európai Unió Bírósága (EUB) Lengyelország ellen 2019. november 19-én hozott döntésében kijelentette, hogy jogosult megállapítani, hogy egy tagállami bíróság teljesíti-e a függetlenség kritériumait. Ezt nyomban alkalmazta is, és a lengyel fegyelmi bírósági rendszert nem minősítette kellően függetlennek. Az Európai Bizottság és az Európa Tanács közötti példátlan intézményi összefonódás eredményeként a Velencei Bizottság a 2020. január 16-án kiadott sürgősségi véleményében átvette, és a nemzetközi jogra hivatkozva kötelezően alkalmazandó kritériummá minősítette az uniós bíróság értelmezését. Ilyen előzmény után nem lehetett meglepő, hogy az EUB legújabb végzésében a bírói függetlenségre és pártatlanságra hivatkozva úgy rendelkezett, hogy a törvényes lengyel fegyelmi bíróság működését fel kell függeszteni, és ennek eredményeként a törvényes lengyel bíróság nem dönthet azokban az eljárásokban, amelyeket többek között bírák politikai szerepvállalása miatt indított.
Az EUB döntése első olvasatra rendben lévőnek tűnik, pedig egyáltalán nem az.
Felhatalmazás sincs arra, hogy az EU bármelyik intézménye meghatározza tagállamai bírósági rendszerét, de még nagyobb baj, hogy az ítélet nyilvánvaló kihívás a bírói függetlenség ellen akkor is, ha látszólag a bírói függetlenség nevében történik.
A függetlenség a bírói működés sine qua non feltétele. Ráadásul ezt nem is a posztmodern kor találta fel. Magyarországon már az 1492. évi X. törvénycikk előírta, hogy “sem a bírói hatalom kútfeje, a király, sem pedig az ország nagyjai nem kényszeríthetik a bírákat arra, hogy a szokásos és törvényes jog ellen ítéljenek”. Az 1869. évi IV. törvénycikkben ez kiegészült a közigazgatástól, azaz a végrehajtó hatalomtól, valamint a törvényhozástól való személyi és szervezeti
elkülöníttetéssel, az elmozdíthatatlansággal, valamint megfelelő és kizárólagos javadalmazással. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a bírói függetlenség Magyarországon történeti alkotmányunk olyan vívmánya, amely identitás-elemmé szilárdult, és amiről ezért akkor is nehéz lenne lemondani, ha valaki ezt kívánná. Márpedig az Európai Unió Bíróságának Lengyelország ügyében hozott április 8-án közzétett végzése nemcsak megengedi, hanem egyenesen elvárja, hogy a tagállamok, akár a hagyományosan alkotmányos demokráciák is, mint Lengyelország vagy Magyarország mondjanak le bíróságaik függetlenségéről.
A bírói függetlenség nem valamiféle privilégium, és nem is korlátlan. Az eseti jogértelmezésben rejlő jogalakító hatalom teszi jelentős súlyúvá ezt a követelményt, melynek veleje az, hogy a bírót senki nem befolyásolhatja, nem kényszerítheti arra, hogy a törvények ellen döntsön. A függetlenség határaként a bíró értelmezése során nem szakadhat el a jogszabályok szövegétől.
A korlátlan jogértelmezési szabadság a bírói hatalmat egyoldalúan a jogalkotó hatalom fölé emelné.
Innen pedig már csak egy lépés az, ha a bíróknak formálisan is megengedjük a jogszabályok figyelmen kívül hagyását. Ehhez társul a döntés következménye, a bírók politikai szerepvállalásának megengedettsége.
Amikor a bírói függetlenség alkotmányos elvvé emelkedett, vitán felül állt, hogy a bíróságokat meg kell kímélni a politikai hatalmi ágak befolyásától. Csakhogy ennek a másik oldalaként a bíróságok sem vesznek részt a hatalmi vetélkedésben, le kell mondaniuk a politikai hatalomról.
Az igazságszolgáltatás ezért politikailag semleges hatalmi ág, és annak is kell lennie.
(...)
