„Mint a maffiát elhagyni” – Interjú Ángyán Józseffel
(...)
– A koronavírus terjedésének lehetséges okaiként egyre többen nevezik meg az urbanizációt és a fékevesztett globalizációt. Mindkét jelenség tökéletesen szembemegy az ön által hirdetett iránnyal, a kisközösségi mezőgazdasággal és a helyi termékekre alapozott élelmiszer-ellátással. A híreket figyelve inkább borúlátó, vagy bizakodik, hogy most talán lassul és lokalizálódik valamelyest a világ és a világgazdaság?
– Ma még nem tudni, hogy mi is lesz a végkimenetele ennek a világ járványnak. Az azonban biztosnak látszik, hogy a koronavírus utáni világ egészen más kell legyen, mint volt annak előtte. Az emberiségnek meg kell állnia, körül kell néznie, és meg kell alaposan vizsgálnia, hogy a mai őrült rohanás, az emberek, szolgáltatások és áruk értelmetlen föl-alá hurcolászása vajon több előnyt jelent e számára, mint amennyi környezeti, energetikai vagy éppen humánegészségügyi, járványügyi hátránnyal, kockázattal, fenyegetéssel jár. Ennek a helyzetelemzésnek és újragondolásnak bizonyosan fontos része kell legyen a mezőgazdaság, az élelmiszer-termelés, -feldolgozás és -forgalmazás jelenlegi rendszereinek alapos felülvizsgálata is.
E pandémia okozta sokk hatására talán könnyebben belátható lesz például, hogy az élelmiszereket értelmetlen ezer kilométereken át fel-alá hurcolni, miközben megalapozott vizsgálatok meggyőzően bizonyították, hogy azok 80-90 százaléka helyi termelésre és termékekre alapozva 50 kilométeres körzetből biztonságosan és ellenőrizhetően jó minőségben beszerezhető. De történelmi példák is arra hívják fel a figyelmünket, hogy azok a társadalmak voltak sikeresek és hosszú távon is működőképesek, amelyek élelmiszer-ellátásukat „belülről kifelé” szervezték, azaz előbb maguknak, azután a közeli városnak, a térségnek majd az országnak termelték meg a szükséges élelmiszereket, és csak az került exportra, amely adott évjáratokban e fölött maradt.
Ebben a megközelítésben mondjuk például a Föld túlsó oldalán ellenőrizhetetlenül gyártott tejpor importálása nagy ostobaságnak fog tűnni, ha közben azok a helyi gazdák, akik „tehénből származó”, friss, egészséges tejjel és abból helyben előállított termékekkel tudnák ellátni a teljes népességet, tönkre mennek. Pedig ma éppen ezt látjuk. Az exportvezérelt tőkés nagybirtokaink tömegtermékeinek elhelyezése érdekében külgazdasági miniszterünk is föl-alá rohangál a világban, miközben e birtokok a hely, a táj termőképességét jelentősen meghaladó, erőltetett, csúcsra járatott termelésükkel talajainkat tönkre teszik, vízbázisainkat elszennyezik, a parasztságot földjéről elüldözik, és a vidéket gyárcsarnokká, tevékenységük alapanyag-termelő hátsó udvarává silányítják. Meggyőződésem, hogy ezeknek a rádöbbenéseknek, felismeréseknek – lehet, hogy éppen ilyen katasztrófák árán, de – hamarosan be kell következniük, különben az emberiségnek nincs jövője, a teremtett világ és természet kiveti magából.