Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Csendes tenger nem nevel jó tengerészt

 

(...) Az elmúlt évtizedek során elhitették velünk, hogy a sikerhez, az elismertséghez nem kell tanulás, nem kell sok munka és persze tehetség sem. A valóságshow-k szereplőiből lettek celebek, sztárok, akik a média hullámain sikeresen lovagolva válhattak a közvéleményt formáló, sőt befolyásoló influenszerekké. Ahogy politikussá is válhattak úgy emberek, hogy az új kommunikációs csatornákon keresztül építették fel önmagukat, vagy éppen gazdasági érdekcsoportok, sőt akár külföldi titkosszolgálatok pénzével, segítségével jutottak magas pozíciókba. Gondoljunk bele, hogy néhány évtizede még Winston Churchill, Charles de Gaulle vagy Helmut Kohl neve fémjelezte a nyugat-európai nagypolitikát. Akik képesek voltak országai­kat és ezzel együtt Európát is naggyá, erőssé tenni. Sikeresen megvívott világháborúk, újjáépítés vagy éppen a német nemzet újraegyesítése mutatja teljesítményüket. Ehhez képest a jelen kiábrándító. Az Európai Bizottság elnöke lehetett az a Jean-Claude Juncker, aki miniszterelnökként adóparadicsommá tette Luxemburgot. Nyilvánvaló alkoholizmusa – uniós píszí nevén: isiásza – többször tette nevetség és szánalom tárgyává a világpolitika színpadán Európát. Az Európai Parlament elnöke lehetett az a Martin Schulz, aki még egy érettségit sem tudott felmutatni. De számos ország politikai vezetőjének alkalmasságát is megkérdőjelezi a mostani járvány.Napjainkra világossá vált, hogy a XXI. században is szükség van karizmatikus, felelősen dönteni tudó vezetőkre. (...)

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu