top of page

Feszültség a Fideszben Kásler miatt, Orbán lépéskényszerbe került

A hetek óta háttérbe tolt Kásler Miklós miniszter „vérengzésbe” kezdett tekintélyes kórházvezetők között, de a kormánypárt meghatározó politikusai sorra állnak ki a megalázó módon leváltott igazgatók mellett. A miniszterelnök lépéskényszerbe került. Megmutatjuk az egészségügyi kormányzat körüli feszültség teljes hátterét.

A rendszerváltás ikonikus dalát, az Illés együttes Sárga rózsáját énekelték húsvét hétfőn az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) dolgozói, így tisztelegve leváltott főigazgatójuk, Cserháti Péter előtt. A „miért hagytuk, hogy így legyen” nem ellenzéki gyűlésen szólt. Cserháti tíz éve a Fidesz meghatározó egészségpolitikusa, helyettes államtitkára, majd egy ideig kormánybiztosa volt. Menesztése nemcsak munkatársait zaklatta fel, de a közvéleményt is. Balog Zoltán korábbi miniszter Cserháti emberi tisztességéről beszélt, a Semmelweis Egyetem rektora közleményben jelezte, számít az elismert szakember munkájára. Ahogy a néhány nappal korábban felmentett székesfehérvári kórházigazgató, Csernavölgyi István esetében is megszólalt a kormánypárti elit.

Régen láttunk ilyet: a Fidesz meghatározó körei nyilvánosan kritizálják a kormány egy tagját, és nyomást gyakorolnak döntése visszavonása érdekében.

(...)

 

30 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page