top of page

Gesztus a magyaroknak? Az új pozsonyi kormány rendezné a kettős állampolgárságot

Az új összetételű pozsonyi kormánykoalíció tegnapi ülésén jóváhagyta kormányprogramját, amelyben a magyar kisebbséget sújtó állampolgársági törvény enyhítését javasolja. – Szlovákia azon állampolgárainak, akik hosszabb ideje egy másik ország területén élnek, a kormány lehetővé teszi, hogy felvehessék annak az országnak az állampolgárságát anélkül, hogy elveszítenék a szlovákot – tette közzé Igor Matovič az ülés megkezdése előtt közösségi oldalán.

A kettős állampolgárság lehetőségét a Robert Fico vezette kormány törölte el 2010-ben, így reagálva a könnyített honosítást szabályozó magyar állampolgársági törvényre. Szlovákiában így tíz éve mindenki, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot. A pozsonyi belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint a törvény következményeként eddig 3300-an vesztették el szlovák állampolgárságukat, a legtöbben a német (771) és a cseh (762) útlevél megszerzése miatt. A magyar állampolgárság felvétele 127 személyt érintett hátrányosan. A tegnapi bejelentés alapján ugyan félmegoldás született ez ügyben, de visszaadnák szlovák állampolgárságukat azoknak a külföldön élőknek, akik a jelenleg érvényben lévő törvény értelmében elvesztették azt.

Az új kormány mindemellett újabb törvényt tervez elfogadtatni a kisebbségi jogállásról is: ezzel lassítani szeretnék a nemzeti kisebbségek asszimilációját, és biztosítani a kisebbségi jogok gyakorlásának lehetőségét. A programban foglalkoznak a nemzeti kisebbségek hivatalának létrehozásával is, amelyen keresztül a kisebbségek részt vehetnének az őket érintő közügyekben. A nyelvtörvényt kiterjesztenék a megyékre is, ami azt jelentheti, hogy a nagyszombati és nyitrai megyékben, ahol a tömbmagyarság él, a magyar hivatali nyelv lehetne.

A kormány tervei közt szerepel többek között a romák szociális, gazdasági felzárkóztatása, a szegénység csökkentése (...)

– Kormányzásunk alatt mindvégig kötelességünk igazat mondani, és tisztességesen eljárni. A pénzügyekhez és az állami vagyonhoz jó gazdaként fogunk hozzáállni, és semmiféle korrupciót nem fogunk elfogadni – fogalmaz az általuk elfogadott program, amelyet ma terjesztenek a parlament elé. Leszögezik azt is: megbízható és felelősségteljes partnerként fognak működni az európai és a nemzetközi kapcsolatok terén.

 

4 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page