Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

AZ ELVONT MAGÁNY (Deli Mihály Odú-sorozatából)

 

Foglalkozása: filozófus. Nevetségesen hangzik. Ezért azt mondja: tanár, író, szerkesztő. Igaz mind, de mindenek felett: filozófus. Filozofál. Gondolkodik. Elmélkedik. Viszonylag sokan ismerik, de ahhoz képest, hogy életünket és létezésünket meghatározó kérdéseket boncolgat, alig tudnak róla. Ez nem keseríti el, józanul felmérte, hogy a filozófia keveseket érdekel. A szűk kör, amely követi életműve kerekedését, kielégíti becsvágyát. Írásai, megnyilvánulásai, e körben keringenek (keringetik egymást e szakmai ringlispílen). Hiúságát okosan szabályozza. A jövőnek, az örökkévalóságnak alkot. Ha egyszer elégnének a könyvtárak, ő mégis megtette, amire tellett. Egyre nyíltabb fölénnyel kompenzálja hatása szűkösségét. Gőgös, amit (kissé félvállról) igyekszik palástolni; rátartiságát nehezen felügyeli. Minden nap egy határozott lépéssel közelebb kerül végleges meggyőződéséhez. Tulajdonképpen már el is érte, már csak finomítani, cizellálni kell. Játszani, rakosgatni, – a szerkezet kész. Új gondolatokat, felismeréseket a rácsozat magához igazít. Kimértnek, szelídnek és visszahúzódónak látszik. Bölcsnek. Hűvösen figyel, szárazon mosolyog, mint egy mindentudó pszichológus. Gondok, talányok, ismeretlen kihívások fölött áll, magasból szemléli a világot. Ha kell, sorban áll a boltban, postán, rendelőben, de elkülönül; fölényesen vegyül. Semmi sem ingathatja meg, különben kiesne szerepéből. Egyszer egy zártkörű beszélgetésen ’filozófus kollégájával’ találkozott, aki éppen ellenkezően kompenzálja elvontságát: kint az utcán, az ú.n. ’közéletbe’ merítgeti elméleteit. Hamar megtalálták a közös nevezőt: finom, intelligens és érinthetetlen pökhendiségük mögül ostorozták az embereket (időnként oda-vissza csúsztatva: az emberiséget), akik képtelenek a kettejük által is lefektetett tézisek szerint „artikulálni létüket”. Pontosabban, artikulációjuk (elismerték) életszerű ugyan, de „létellenes”; mintegy abszurd. „Valóságuk: irreális” – szögezték keresztre feszítve a megfoghatatlant. Játékosan és kacifántosan sziporkázó példáik hátterében, pőrén állt a két ember: kezükben üres sablon, száraz tésztadarabok nyomaival. Vagy mint az aranymosók, a vad tájon át hömpölygő folyó partján: mártogatják szitájukat, szortírozzák kövecskéiket, sátrukba húzódnak, följebb mennek, még följebb, az eredeten is túlra, transzcendens régiókba, virtuális rögvalóba. – Így élnek. Lélekben magányos papír szellemek. Kinőtt gyerekek.

 

 

 

 

Platón és Arisztotelész

 

(Raffaello: Athéni iskola c. festménye) (részlet)

 

(a kép forrás: itt)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu