Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Koronafilozófia. Miért döntött Orbán Viktor úgy, ahogy... Tisztelt Olvasó!

 

Aligha lehet kérdéses, hogy nagyon bonyolult ügyek megítélésének vagy megoldásának csak valamilyen nézőpont elfoglalásával érdemes nekilátni. Ugyanis a nagyon bonyolult ügyeknek éppen az a jellemzőjük, hogy sokszereplősek, sokfelől lehet megközelíteni őket, és ezért sokféle következtetésre juthatunk. Éppen ilyen ez a mi mostani koronavírus-járványunk.

 

De a nagyon bonyolult ügyeknek az is jellemzőjük, hogy a részletkérdésekbe könnyen bele lehet fulladni. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, érdemes a saját közvetlen létérdekeinket vagy jellemző politikai irányultságunkat valamelyest elhagyni, és egy emelkedettebb, mondhatni, filozofikusabb álláspontot elfoglalni. Magam is erre teszek kísérletet az alábbiakban. Mivel elmúltam 65 éves, és ezért elvileg is és rendeletileg is a veszélyeztetett korosztályba tartozom, az egész vírusügyet kezelhetném úgy, ahogy például drága anyósom is teszi: teljesen bezárkózott, s bármit is beadni hozzá vagy átvenni tőle csak egyfajta zsiliprendszeren keresztül lehetséges. Mivel nem tud nem törődni velünk és nem gondoskodni rólunk, ezért minden áldott nap főz vagy süt nekünk valamit. Küldeményét úgy lehet átvenni tőle (szerencsére csak két toronyháznyira lakunk egymástól), hogy mi felcsengetünk hozzá a kaputelefonon, s mire a lifttel felérünk, ő kiteszi az ajtaja elé a nekünk szánt csomagot, mi pedig odahelyezzük a magunk csomagját. Amikor pedig odabentről meghallja, hogy csukódik a liftajtó, kilép s beveszi az aznapi nyersanyagot és figyelmességünk apró ajándékait.

 

Viselkedése, magatartása – sőt a mienk is – teljesen megfelel annak, amit a miniszterelnök, illetőleg a kormány járványügyi politikája vár el: maradjunk otthon, lehetőleg kerüljük a közvetlen érintkezéseket, s különösen az időseinkre vigyázzunk. Anyósom ebben az ügyben nem kíván filozofikus magaslatokra emelkedni, egyszerűen elfogadja, hogy egy olyan veszedelmes járványról van szó, amely az ő egészségét, sőt életét is erősen veszélyezteti, s ezért a megfertőződéstől való félelem, illetőleg az ennek mindenáron való elkerülése határozza meg minden gondolatát és mozdulatát. Ráadásul minél jobban elzárkózik a kinti világtól, annál kérlelhetetlenebbül betelepszik hozzá a közmédia tálalta világ. Mindennap többször is láthatja és hallhatja, mi történt és mi történik a Pesti úti idősek otthonában; hogy az idősek másokkal és egymással való érintkezésének milyen tragikus következményei lehetnek.

 

Ha nem is naponta többször, de persze én is látom és én is hallom, mire képes a megfékezhetetlen járvány. Meg olvashattam az olaszországi, franciaországi, amerikai halálozási számok drámai megugrásáról, meg láthattam a felvételeket az ellátatlanok tömegéről és a tömegsírokról. Közben azonban nem bírtam azt is nem észrevenni, hogy miközben Magyarországon folyamatosan a tömeges megfertőződés közelgő veszélyére figyelmeztettek, fontos szavazások idején az országgyűlésből jóformán egyetlen képviselő sem hiányzott. A vírus elszabadulása tehát csakugyan nagy veszélyeket rejt magában, de a járvány megfékezése, kordában tartása – legalábbis Magyarországon, Közép-Kelet Európában – mégsem tűnik lehetetlen feladatnak. Ki tudja, talán csakugyan összefügg ez valamelyest azzal, hogy errefelé, nagyjából éppen az én korosztályomtól, gyermekkorban kötelezővé tették a BCG-oltást. Az idősotthonaink lakói nálam általában éppen annyival élemedettebbek, hogy őket még nem oltották be ezzel a tüdőt is óvó vakcinával.

 

Lényegében nemcsak gyakorlatilag, hanem filozófiailag is eldöntendő kérdés, hogy miután Magyarországon csak nem akart elérkezni a tömeges megfertőződés időszaka, nem kellett volna-e enyhíteni a kijárási, s ezzel együtt az érintkezési és gazdasági korlátozásokon. E tépelődésre válaszul egyik munkatársam egy olyan cikk elérhetőségét küldte el, amely egy 23 éves, dél-walesi mentős hölgy tragikusan hirtelen haláláról számolt be, nem mellékesen ezzel a címmel: „A vírus nem válogat.” Az ő (nyilván nem mellékesen: idősebb korosztályos) nézőpontjából tehát az következett: nincs helye semmiféle lazításnak, hiszen a szigorításnak és szigorúságnak köszönhető, hogy nálunk nem szabadult el a fertőzöttek száma, s ha most mégis lazítanánk, még azzal is számolnunk kell, hogy a vírus válogatás nélkül fog irtani bennünket, nem csupán az idősebbeket.

 

Van azonban olyan szilajcsikós munkatársam is, aki egyrészt még a nyugdíjkorhatárt sem érte el, másrészt szeret mögé nézni a bonyolultabb világeseményeknek, például úgy, hogy a számokat figyeli. Ennek megvan az a (voltaképpen filozófia értékű) előnye, hogy nem homályosítja el a látását például egy olyan egyéni tragédia, mint amilyen a dél-walesi mentős hölgyé. Statisztikai szempontból ugyanis az ő halála teljesen elhanyagolhatóvá, sőt érdektelenné válik abban a pillanatban, amikor a koronavírus miatt Magyarországon elhunytak átlagéletkorát nézzük... Nos, szóban forgó, kételkedésre hajló munkatársunk az alábbi, 2017. március 29-i hír 

előbányászásával lepett meg bennünket:

 

„A 2014/15-ös szezonban 503 ezer, a 2016/17-es szezonban 481 ezer influenzás beteg fordult orvoshoz. Szakmai evidencia, hogy a nagyobb járványok idején nő a halálozás, két éve 6-8 ezerrel, az idei szezonban 5,3 ezerrel haladta meg ez az adat a havi átlagot. A halálozási többlet 90 százaléka köthető az influenzához. [...] A halálozási többletet a 65 évesnél idősebbek körében mérték, amit indokol, hogy az idei vírustörzs főleg erre a korosztályra volt veszélyes. Az influenza a legsúlyosabb járvány napjainkban, évente félmillió haláleset köthető hozzá világszerte.”

 

Eme meghökkentő adatok ismeretében sem követném el azt a logikai (és filozófiai) hibát, hogy az akkori influenzajárványt teljesen azonos súlyúnak és ugyanolyan „gyilkos” természetűnek tekintsem meg hirdessem, mint amilyen a mostani járvány. Annyit viszont a legkisebb kétség és mindenféle részrehajlás nélkül is bátran kijelenthetünk, hogy nem az elmúlt évek haláleseteinek számán múlt, hogy az influenzajárványokból nem lett akkora ügy, mint most a koronásból. Ha akkoriban a média és a politika nap mint nap annyi figyelmet szentelt volna annak, hogy hányan fertőződtek meg, hányan haltak meg, hol milyen tömeges megfertőződések és megbetegedések fordultak elő, akkor a döntéshozók számos intézkedés tekintetében ugyanoda lettek volna kénytelenek kilyukadni, mint most: határlezárásokhoz, utazási és kijárási korlátozásokhoz, forgalmasabb helyek bezáráshoz, tömeges rendezvények betiltásához, a maszkviselés ajánlásához vagy előírásához.

 

Nem alaptalan tehát az a felvetésünk (feltételezésünk), hogy ennek a globális koronás vírusügynek lehetnek háttérbeli gerjesztői. Mi is teret adtunk itt a Szilaj Csikón annak a nyugtalanságunknak, hogy olyan hatalmas pénzemberek, mint amilyen Bill Gates, feltűnő hevességgel szálltak be a koronavírus-üzletbe. S habár a statisztikai adatok szerint a koronavírussal megfertőződöttek mintegy 80 százaléka tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel ússza meg a vírus támadását, Bill Gates azon fáradozik, hogy készülőfélben lévő vakcinájával a világ összes emberét beoltassa, s ennek digitális nyoma ráadásul minden beoltott lelken örökre ott maradjon.

 

Voltaképpen, persze, ez is egy filozofikus kérdés, hogy baj-e vagy nem, ha emberekbe különféle adatokat ültetnek. Ezért ebben például mások nevében nem is foglalnék állást. A helyzet azonban úgy fest, hogy ha Bill Gates és társai elég kitartóan sulykolják, hogy ez a mindenkit beoltani és mindenkit megjelölni mennyire természetes, akkor végül elég sokan fogják ezt az álláspontot elfoglalni ahhoz, hogy nekem és a hozzám hasonlóknak (a megjelölést filozófiailag, de legalábbis lelki megfontolásból elutasítóknak) esélyünk se maradjon a kibújásra, védekezésre. Ezért igyekszem még idejében kapálózni, s minél többeket figyelmeztetni arra, hogy a koronavírus dolgában érdemes tágra nyitni szemünket, kinél érhetők tetten netán hátsó, sőt sötét szándékok, vagy akár csak kényelmes ostobaságok.

 

Lélegeztetőgép dolgában is ezért közöltük itt, a Szilaj Csikón többek olyan álláspontját, amely szerint igencsak kétséges e gépek tömeges beszerzésének és bevetésének értelme, egészségügyi haszna. Amikor 10 gépre kerülőből 6-8 biztosan meghal (miképpen ezt a világösszesítések mutatják), igenis, még azt is helyénvalónak tartjuk, hogy beleszóljunk a szakemberek dolgába. Ugyanis éppen elégszer láttunk már karón varjút – ami ebben az esetben azt jelentené, hogy orvosokat hatalmasakat tévedni és melléfogni. Persze, itt is helyeselhető az az egészségügyi nézet, hogy lélegeztetőgépre már úgyis csak az kerül, aki egyébként gép nélkül megfulladna, tehát nem az a lényeg, hogy 10-ből hatan-nyolcan meghalnak, hanem az, hogy a biztos halál torkából ketten-négyen mégiscsak megmenekülnek.

 

Igen ám, de ez csak a rutinból lélegeztető orvosok álláspontja, azoké, akiknek sokkal egyszerűbb a vírussal való kíméletlen versenyfutásban a számukra előírt gyakorlatot (protokollt) követni, semmint jobb, sokkal emberibb megoldásokon gondolkodni. Kész szerencsének mondható, hogy ennek ellenére is akadnak orvosok, akikben az elborzasztó statisztikai adatok és haláltusák láttán, a hajsza közepette is megszólal a lelkiismeret és a józan paraszti ész, vagy akár a magasabb szempontú felelősségérzet. (Úgy tűnik, Boris Johnson is ennek köszönheti, hogy válságos állapota ellenére sem tették lélegeztetőgépre: egy hivatalban lévő miniszterelnök, akárhogy is, azért már túl nagy veszteség lenne.) S ezért olvashatunk olyan orvosokról, akiknek csak feltűnt, hogy a koronavírusos betegeknél egészen másképp reagál a tüdő a gépi lélegeztetésre, mint a másfajta tüdőgyulladásoknál, ezért levegő helyett oxigénnel és sokkal kevésbé brutális gépi beavatkozással próbálkoztak. Az új kezelés nyomán rögtön a negyedére esett vissza az elhalálozások száma a végső stádiumban lélegeztetésre szorultak körében.

 

S egy teljesen friss hír szerint pedig ugyancsak nagyon biztató eredmények születnek az ún. fekete doboz használatával. Ezt a barátságos, otthon is alkalmazható készüléket általában azoknak szokták javasolni, akiknek ki szokott hagyni a lélegzetük, s emiatt éjszakai alvásukat gyakran zavarják meg fulladásos rohamok...

 

S akkor már arról se feledkezzünk meg, hogy nemcsak oltással, hanem más módszerekkel is elejét lehet venni annak, hogy a megfertőződöttek eljussanak a lélegeztetőgép-stációra. Mi is felhívtuk olvasóink figyelmét egy ismerős családnál bevált (infravörös-lámpás) módszerre. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy egy-két éven belül nemcsak a Covid 19 elleni vakcinák lesznek hozzáférhetők, hanem olyan, otthon alkalmazható, bevált védekezési eljárások is, amelyekkel az idősebbek is elkerülhetik a legrosszabbakat...

 

***

 

Ez volt mondandóm első fele. Most térnék át miniszterelnökünk járvánnyal kapcsolatos filozófiájára. Bizonyságképpen, hogy van értelme ezen elmélkednünk, alább idézek egy olyan olvasói hozzászólásból, amely a mandiner.hu 2020. április 23-i tudósítására született: „Már 850 koronavírusos beteget ápolnak kórházban. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásukat – közölte a koronavirus.gov.hu.” 

 

Tehát a hozzászólás:

 

 „A 36.000 szabaddá tett ágyon 850 beteget ápolnak, jó 35.000 ágy üresen áll. 

A 2500 lélegeztetőgépből 61-en van beteg, több mint 2400 üresen áll. 

Bő egy hét múlva itt a járvány tetőzése.”

 

A hozzászólás további részéből kitűnik, hogy az illető finoman szólva sem Orbán-hívő, de ettől még a felvetéseire tanácsos helyénvaló választ keresnünk, főleg, hogy még mindig folyik a kórházakban az ágyak felszabadítása (vagyis az ápolásra, gyors beavatkozásra kevésbé szoruló betegek hazaküldése), és még mindig, nap mint nap tonna számra érkeznek hazánkba a különféle egészségügyi eszközök.

 

Megszoktuk, hogy miniszterelnökünknek jó érzéke van az egyszerre észszerű és politikailag hasznos döntések meghozatalához, s első látásra úgy tűnik, hogy most melléfogott. Túl nagyok már az összkapacitások és a koronavírusos kihasználtságok közötti különbségek. Vajon milyen megfontolások, milyen filozófiai meggondolások mozgatják döntéseit?

 

Szerencsére nem szorulunk különféle légből kapott feltételezésekre, ugyanis idevágó tépelődéseiről Orbán Viktor bőségesen beszélt a Mária Rádió hallgatóinak. Ebből idézek most néhány hosszabb részletet:

 

„Annak a munkának, amit én végzek, felfogásom szerint ez a legfontosabb törvénye: »egyedül sohasem lehetsz elég okos, mindig segítségre van szükséged«. Ide értendő a lelki segítség is, a napi imádkozás sokat segít, az önvizsgálat sokat segít, de profán értelemben is igaz ez, hogy olyan nehéz kérdésekkel szembesülsz, hogy nem szabad, hogy elhidd, hogy te egymagad ezekre a legjobb választ megtalálod. Ezért beszélned kell a nálad sokkal-sokkal okosabbakkal, akik az adott kérdéseknek időnként világszínvonalú képviselői. S én ezt teszem. (...)

 

 A tépelődéseim között a legnehezebb, vagy legfájdalmasabb éppen az volt, a legnagyobb intellektuális kihívást éppen az jelentette, hogy egy ilyen bonyolult, zavaros helyzetben jól jelöljük ki a célt. Mert nem evidens, hogy pontosan mi is a cél. Mert, ha csak egy dolog változik meg az életünkben, akkor könnyű megtalálni a választ arra, hogy mit kell tenni. De amikor hirtelen minden megváltozik, a gazdaság, az életszervezés, az oktatás, az egészségügyi helyzet, a kórházi állapotok... Amikor minden mozog, mi az a fix pont, amit kijelölsz magadnak, amely fix pont meghatározza a te döntéseidet. És itt volt jelentősége ennek a sok tudósnak, professzornak, akik segítettek nekem abban, hogy ezt a pontot megtaláljam. És – most profán módon fogalmazva – semmilyen garancia nem volt, és ma sincs arra, hogy egy ilyen világjárvány időszakában a járványt sikerül ellenőrzés alatt tartani. Furcsa kifejezés, hogy »ellenőrzés alatt tartani egy járványt«, ugye. Mert normális esetben ez azt jelenti, hogy mielőtt még nagyon sokan megbetegednének, kapnak egy injekciót, amely azt a vakcinát tartalmazza, amely elpusztítja a kórokozót. S akkor túl vagyunk a járványon. De nincs vakcinánk. Tehát egy olyan kórokozóval van dolgunk, amelyet nem tudunk elpusztítani. Legalábbis most még nem tudjuk elpusztítani. S akkor az a kérdés, hogy mire készítsük fel az országot. Ilyenkor lehet optimista, és lehet pesszimista forgatókönyveket megalkotni. Én egy keresztény forgatókönyvet alkottam meg, elővettem azt a régi Igét, ami szerint »reménykedj a legjobban, és készülj a legrosszabbra«. (...)

 

És a legrosszabb az nem más, mint az a helyzet, amikor nem sikerül a járvány terjedését kontroll alatt tartani. Az egészet nem tudjuk lassítani, hanem elszabadul. És akkor fel kell mérni, hogy ha ez bekövetkezik – mert ez nem zárható ki –, akkor pontosan mennyi betegünk lesz? Vagy nagyságrendileg mennyi betegünk lesz? És közülük hánynak kell majd kórházi ágyat biztosítani, és közülük hánynak kell majd intenzív ellátást, tehát lélegeztetőgépet biztosítani? És akkor, ha az ember elfoglalta ezt a pozíciót, kijelölte ezt a vezércsillagot, a cselekvéseinek ebbe az irányba kell mutatniuk, akkor el kell végezni a szükséges matematikai számításokat, és azt kell mondani, hogy ennyi ezer ágyra, ennyi ezer lélegeztetőkészülékre, ennyi ezer lélegeztetéshez értő szakorvosra, és ennyi ezer ápolónőre van szükségünk az országnak a következő pontjain, amit fizikailag ki kell jelölni. És aztán kell készíteni egy haditervet, hogy mindezt hogyan érjük el. Most én ebben a munkában élem a mindennapjaimat. A mi tervünk az, hogy május 3-ra az ország eléri azt az állapotot, a fölkészültségnek azt a szintjét, amikor azt tudjuk mondani: hogy ha a vírus elszabadulna, akkor is van annyi orvos, van annyi ápolónő, van annyi ágy, van annyi lélegeztetőkészülék, hogy egy ilyen nem várt, de ki nem zárható helyzetben is mindenkit fogadni tudunk a kórházakban. Tehát egyetlen olyan honfitársunk sem lesz, akinek azt fogják mondani, hogy habár életveszélyesen súlyos koronavírusos fertőzéses állapotban vagy, mégsem tudunk helyet adni neked a kórházban, vagy ha ott még tudunk is, de gép már nem jut neked.”

 

 Mindezek alapján leszögezhetjük és kijelenthetjük a következőket: Orbán Viktor a „legokosabbakra” hallgatva talált magának egy fix pontot, és kezdetektől fogva ehhez ragaszkodik. Kétségtelen tény, hogy döntései és intézkedései nyomán – sok más országhoz képest – nálunk nem szabadult el a járvány, és sem az ő, sem pártszövetségének népszerűsége nem csökkent, holott ádáz ellenfelei sokat reméltek a járvány miatti felfordulástól. Ha van egyáltalán valamiféle felfordulás, az éppen az ellenzék megszállta fővárosban üti fel időnként a fejét. És éppen amiatt, mert a főváros vezetőjének az égvilágon semmi határozott filozófiája vagy fix pontja nincsen, s ennek híján kénytelen örökké kapkodni, önmagával is rendre ellentmondásokba bocsátkozni.

 

Orbán Viktor szempontjából nagyon bölcs – mondhatni filozofikus – döntés volt, hogy határozottan a szakemberek meglátásaira bízta magát. Nemcsak amiatt, mert nagy valószínűséggel így adhatta a legjobb gyakorlati válaszokat a járványra, hanem amiatt is, mert válságos helyzetben a jónép a határozottságra, a rendre, a következetes vezetésre van leginkább kiéhezve. Kisebb vezetői hiba rosszat lépni, mint nem lépni, vagy ugrabugrálni.

 

Miniszterelnökünknek közben még arra is volt figyelme (ahhoz is volt érzéke), hogy a diktatórikus törekvéseiről szóló kifogásokat elegánsan elhárítsa: világossá tette, hogy bár ő vezeti az országot, de mindenkinek a maga helyén élnie kell a rábízott hatalommal, a rendért, a járvány megfékezéséért viselnie kell a neki jutó felelősséget.

 

Így aztán kiderült, hogy bőven akadtak az országban olyanok, akik még nála (a kormánynál) is szigorúbb rendeleteket hoztak. S az is kiderült, hogy hazánk nagy balliberális ellenzéki tömörülése nem egyszer még kevesellte is a járvány megfékezése és kezelése érdekében meghozott rendelkezéseket. Miközben Orbán szakemberei május 3-ra jelezték a járvány tetőzését, Budapest főpolgármestere egy héttel korábbra hirdette meg szigorító intézkedéseit. Nincs az a statisztikai adat, amely alá tudná támasztani döntését, igazolhatná megalapozottságát.

 

De attól még, hogy Orbán Viktor döntéseiben és haditervében megleltük mind a logikát, mind a józan filozófiát, azok a különbségek nem tűntek el – és nem is látszanak eltűnni –, amelyekkel a mandiner.hu cikkének említett hozzászólója szembesített bennünket. Jó, hogy sok országhoz képest sokkal rendezettebb viszonyok között, sokkal kevesebb halálos áldozattal vészeljük át a járványt, és ez mindenképpen miniszterelnökünk dicséretére válik. A szóban forgó adatok viszont azt sejtetik, hogy legalább annyira árnyékra, mint igazi vírusra vetődtünk. A tömeges megfertőződés ideje csak nem érkezett el, s ma reggeli beszédében miniszterelnökünk már arról beszélt, hogy a védekezés első szakasza lezárul a jövő hétvégén, a kijárási korlátozás helyett új szabályok jönnek, megkezdődik a védekezés második szakasza, és fokozatosan újraindulhat az élet.

 

Mégis tévedett volna Orbán Viktor? Elszámította magát? Túlságosan is engedett az orvosoknak, virológusoknak, matematikusoknak?

 

Az nem kétséges, hogy ha kevésbé védekezünk, nagyobb is lehetett volna a baj. Nem volt sehol kőbe vésve, hogy nem járhatunk úgy, mint Olaszország, Spanyolország vagy Franciaország. Csak az nem teljesen világos, hogy ha már fokozatosan újraindulhat az élet, miért kell még mindig úgy tennünk, mintha végveszélyben lennénk. Miért jönnek rendületlenül a kínai óriásgépek?

 

Nos, a Mária Rádiónak adott nyilatkozatában ennek filozófiáját is meglelhetjük. „...most reggel épp egy ilyen megbeszélésről érkeztem ide Önökhöz, ahol azt mondta az egyik Széchenyi-díjas professzorunk, hogy a Barabási [Barabási Albert László – a szerk.] már öt évvel ezelőtt megírta – Amerikában élő, hálózatkutató professzorunkról van szó –, hogy a világ fejlődésének a megapoliszok szerint való fejlődése – hogy ilyen nagyvárosokban él az emberiség –, az valamilyen típusú járványt hozni fog, körülbelül, nagyjából ebben az időszakban.”

 

Orbán Viktor szerint tehát ez a mostani járvány nem véletlenszerűen érkezett, és a majdani járványok sem véletlenszerűen fognak ránk törni. Orbán Viktor nem tett és nem tesz mást, mint a rá jellemző módon hosszú évekre előretekint, ez szabja meg mindenkori politikáját, vezetési filozófiáját.

 

Így a koronafilozófiáját is, tisztelt Olvasó!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu