VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Székelyföld, te úgynevezett!

Az erdélyi szász mivoltára sósavat öntő Klaus Iohannis úgy érezte, mosakodnia kell azután, hogy Bukarestben rátámadt anyanyelvünkre, nemzetünkre és még magára Orbán Viktorra is. Hát ez a néhány nappal ezelőtti román államelnöki „mea culpa” sem sikerült valami jól. De ne menjünk még ennyire előre, járjuk még körül, mi járhatott Iohannis fejében, amikor össznépi videónyilatkozatában gúnyosan kimorzsolta szájából, hogy „Jonopot kivanok Pészédé!” (Értsd: Jó napot kívánok, magyar ellenfeleim és ti, román szociáldemokraták, akik gesztust mertetek tenni azoknak az elmagyarosított transzszilvániai dákoknak!)

Tudjuk, hogy nem az Árpád-háziak nyújtotta erdélyi szász autonómia iránti hála jegyében szólalt meg magyarul az elnök, pedig e terület századokig volt állam a magyar államban, semmint inkább azért, hogy emlékeztesse új népét arra, hogy a magyar még mindig az ördög nyelve. És ezzel együtt minden megvetendő, amit mi akarunk, így az autonómia is.

(...)

De visszatérve az utolsó balkáni birodalom elnökéhez, nem lepődtek volna meg száz évvel ezelőtt a pórul járt magyarok, ha azt üzeni nekik valaki a jövőből, hogy egy erdélyi szász lesz majd a román államelnök. Hiszen tudták, a szászság elöljárói dalolva adták oda magukat Nagy-Romániának, és talán nem csak azért, mert a Hohenzollern-ház tagjai voltak az akkori urak Bukarestben. Mindenesetre hatottak rájuk a királyi német reklámarcok, de végül hetven év múltán feladták reményeiket, és feloldódtak nyugaton, az óhazában. Ám Iohannis valamiért itt maradt, ami dicséretes is lehetne, rá­adásul ­eleinte még Johannisnak írta a nevét jó szász szokás szerint. És újból elérkeztem hozzá, mert a jónapotozását követő magyarázkodása igazán sarkosra sikeredett: május 4-én ugyanis úgy vezette fel mondandóját, miszerint az „Erdélyben Székelyföldnek nevezett terület autonómiájával” kapcsolatos témára is ki akar térni.

Tehát, mint megannyi román politikus, ő is beállt abba a sorba, amely a Székelyföld létét, az ott élők magyar ősiségét kérdőjelezi meg. Viszont a II. András királyunk adta szász auto­nómia egykori kiváltságosainak leszármazottja nemhogy a Székelyföld, de ezzel maga a Szászföld, vagyis szülőföldje létét is letagadta. Minden őst, minden erődtemplomot. De Nagyszebent, ahol polgármester volt, se hívhatja ezután jó szívvel Hermannstadtnak, csak Sibiunak.

Pedig, ha nem futott volna el az a sok százezer szász atyafi, bizonyosan jól látná maga Iohannis is a Székelyföldet, és nem csak az auráját tapogatná. Nem igaz, hogy nincs tisztában ő azzal, hogy nemcsak a székely, de a szász fejekbe is be volt plántálva régről az „ördögtől való” autonómiagondolat. Ne nézzen már minket bocskornak: egymás mellett élt a két nép, tudtak egymás dolgairól. És ha elég harcos lelkű szász maradt volna, ma együtt küzdenének a székellyel, az érmelléki magyarral és a többi megalázottal mindazért, amit a románná lett elnök olyannyira támad és tagad.

Klaus Iohannis ezennel elveszett a szászság és a magyarság számára is, pedig annak idején a székelyek is odajárultak miatta a szavazóurnákhoz. Ők is fölöslegesen bíztak bármi változásban, és most már hiába is fordítanák le Iohannisnak románra vagy németre Orbán Balázs A Székelyföld leírását, amelyben szászlakta vidékek is szerepelnek, hiába énekelnék torkuk szakadtából népdalaikat az elnöki rezidencia ablaka alatt, és fölöslegesen készítene mindegyikük DNS-tesztet: az ő földjük Románián belül úgyis csak egy elmagyarosított „ősi román” térségnek fog számítani. Hasonlónak, mint a többi „névtelen” erdélyi műveleti terület – már amíg nem lesz felvéve az a bizonyos kesztyű.

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu