Havas megerősítette hálózati cikkünket, majd „amerikai maffiózónak” nevezte Gyárfás ex-üzlettársát
- Mező Gábor, Pesti Srácok
- 2020. máj. 12.
- 1 perc olvasás

Havas Henrik talán akaratlanul, de pontról-pontra, szóról-szóra megerősítette hálózati cikkeinket, amelyeket a Nap-tv megalapításáról írtunk. Bár fellengzősen azt mondta, hogy sorozatom őt érintő részében alig-alig van valami, ami igaz, valójában semmit sem cáfolt meg, viszont mindent elismételt. Az öregedő médiaszemélyiség a tévébe pénzzel beszállt Bodnár Györgyöt – a mi szóhasználatunkat idézve – „amerikai maffiózónak” nevezte. Ez a Bodnár volt Gyárfás üzlettársa, az ő Sport Pluszuk fizetett olyan nagyon jól Havasnak és a többieknek. Havas is felidézte Békesi László pénzügyminiszter és Vitray Tamás alakját, akik ugyanennek a hálózatnak a meghatározó szereplői voltak. Havas egy laza félmondattal megemlítette („valami bank”) azt a Magyar Hitelbankot, amelyet Demján Sándor vezetett, és amely az összes hasonló vállalkozásba beszállt. Valamint arról az interjúról is beszélt, amelyet a legendás rádióssal, Cseke Lászlóval készített. Vele beszélgetve azt mondta: „mi lehallgatjuk a Szabad Európát, a Szabad Európa lehallgatja a Kossuthot”.
(...)
تعليقات