Jurtaélet – nem élet?

Szia!
Nem szeretek zavarni senkit, de most több embernek írok. Tömören felvázolom a helyzetet, s lenne egy kérésem: ha van olyan, aki szerinted el tud indítani, merre menjünk, megköszönjük.
Nógrádon 2 jurtát állítottunk fel, hogy a gyerekek ide járhassanak suliba, építkezésünk mellett lehessünk. Településképi véleményt kértünk – szerintem itt hibáztunk, de olyan valaki ajánlotta, akiről azt gondoltuk, tudja.
Ez tavaly ősszel volt. Januárban beköltöztünk, annak ellenére, hogy azt mondták, nem illünk a falusi tájképbe, a jurta nem lakóépület. Erről határozatot kaptunk.
Víz, villany be van vezetve, a fűtés megoldott. WC, fürdő van az egyik jurtában.
Most behívtak, s jóindulattal voltak, ezért nem küldték ki a lebontó határozatot – aminek eleget kell tenniük? –, hanem megegyezésnek felajánlották, hogy ha fellebbezésbe felvállaljuk, hogy szeptember 15-ig, a fűtési időszak kezdetétől szerzünk albérletet, azt elfogadják.
Hozzá kell tenni, hogy az építkezést most fogjuk kezdeni, bár valóban nem tudom, hogyan fejezzük be és mikor, természetesen anyagi okokból. A jurtákat viszont hosszú távra terveztük, mert a ház kicsi lesz a 6 gyerekkel, ezért azok lennének majd a gyerekszobák.
A kérdés: el tudjuk-e kerülni, hogy el kelljen mennünk albérletbe, illetve a jurtákat le kelljen bontani?
Bármi ez ügyben segítő választ megköszönünk.
Üdv.
Gy & Gy
(cím a szerkesztőségben)