CSILLAGVÁR (Deli Mihály Odú-sorozatából)
CSILLAGVÁR
Senki nem él azok közül, akik elkezdték
és senki sem éri meg a befejezését
Az ősök egyike a veszendő időt akarta lerajzolni
A másik az Örökkévalónak oltárt állítani
Harmadikuk az örökkévaló időt élni-imádni
Karókat, ágakat szúrtak a földbe
Minden nap, minden éjjel letettek egy követ az árnyékukba
Ha felhő volt az égen, türelemmel vártak
Mikor befejeződött a kör, és kőre kő került
évet kiáltottak / egy kőtenger közepén álltak
Újra kezdték: minden nap, minden éjjel
felszedték és odébb rakták a köveket
Ha felhő volt az égen, türelemmel vártak
Szél, eső, villámok elmosták
vágtató lovak szétrúgták
tolvajok lopkodták a jeleket
Új istenek gomolygó ködüket eregették
az ég metsző szelei mindet elkergették
Volt úgy, hogy ki kellett hagyni éveket
Meghaltak, az utódok nem értették
Részeg kőfaragók a mintát elvétették
A nap, a hold, a csillagok újra kezdték
Kövek gyűltek, vonalak, sugarak nyújtózkodtak
különös formák rajzolódtak, egymásba akadtak
Eltévedtek, bosszankodtak, letérdeltek, imádkoztak
Köveik kezükbe simultak, léptüket helyükre vezették
derekukat lehúzták, gerincüket kiegyenesítették
Köveikkel némán mélyedtek a földbe, végzetük öröklétébe
Csontjaik, szerszámaik elenyésztek
Emlékük lidércét az idő megette
Hiteiket a mű maga alá temette
Várfokára az égbolt vissza-visszajár:
pecsétet nyom holt tükrébe – s megy tovább
(a kép forrása: itt)