VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A LÉLEK NYOMÁBAN (negyedik rész)


(Részlet Varga Domokos György: Isten logikája – Az Élet logikája című könyvéből)

Harmadik lélekszint: tudatos ÉN

Tekintsük az élővilág harmadik szintű lelki minőségének azt az adottságot, amelynek legfőbb jellemzője a tudatos ÉN-hez (tudatos tudathoz) való kötődése.

Ehhez a lelki szinthez olyan szellemi képesség társul, amelynek jellemzője:

  • fogalmi gondolkodás (elvonatkoztatás)

  • elméletalkotás

  • eszmegyártás

  • saját igazság- és valóságkép kialakulása, rögzülése

Vegyük észre, hogy e harmadik lélekszint csakis az emberi faj sajátja. Habár az állatvilágban több fajnál is kimutatták az ÉN-tudat bizonyos fokú jelenlétét (ún. tükörteszttel, például az emberszabású majmoknál, delfineknél, szürkepapagájoknál, elefántoknál), azonban egyik állatfaj egyedei sem képesek és hajlamosak arra, amire az ember: saját személyes valóságát és igazságát általános érvényűnek tekintve arra törekszik, hogy az egész (egyetemes) valóságot (a mások valóságát is) a maga világlátása szerint formálja, a saját világképéhez igazítsa.

A harmadik lélekszintet feltételező tudatos ÉN jellemzője, hogy akaratlanul is mindig mindent saját magához viszonyít, saját belső szentháromságán keresztül érzékel és értelmez, ennélfogva önmagát mint a világ középpontját éli meg folyamatosan. Ahány ember csak létezik a világon, a tudatos ÉN szintjén mind ugyanígy érez. Emiatt az egész emberiségnek (s benne a harmadik lélekszintnek) a lehető legtermészetesebb állapota és jellemzője, hogy minden ÉN folyamatosan arra törekszik: embertársai általános (egyetemes) érvényűnek fogadják el az ő személyes álláspontját (valóságképét, világlátását).

A magasabb lélekszint birtoklása egyáltalán nem jelent eleve mélyebb vagy nemesebb (erősebb, érzékenyebb, kifinomultabb) lelki vonásokat. A tudatos ÉN kialakulásával az ember a belső szentháromságának közös irányítása alá kerül. Teste, lelke és szelleme azonban folyamatosan vetélkedik egymással a legfőbb vezérlő szerepéért. Mindenki a maga jussát – a számára kívánatos állapot elérését – óhajtja.

A test mindenekelőtt fizikai élvezetek, kényelmek után ácsingózik, s fizikai kielégületlenségei, szenvedései megszüntetését követeli. A lélek kötődésre, biztonságra vágyik, de szintén fontos számára az elismerés és a szabad érvényesülés, a hódítás és beteljesülés, s nem kevésbé: az emelkedettség. A szellem pedig a valóság helyes értelmezésére törekszik, az ellentmondások, feszültségek észszerű feloldására, a gondok okos kezelésére, a létfeladatok logikus megoldására, s végezetül: elképzeléseinek eredményes megvalósítására.

A test, lélek és szellem azonban nemcsak vetélkednek egymással, hanem kölcsönösen felügyelik egymást, törekedve egymás megsegítésére (kisegítésére), egy minél egészségesebb, kiegyensúlyozottabb (harmonikusabb) állapot létrehozására.

Belső szentháromságunk folyamatos vetélkedése és összehangolódása során a végső szó mindig a léleké. A léleknek van kiemelkedő szerepe (elsődlegessége) a testhez és szellemhez képest. Testünk már feladná, amikor lelkünk még további erőfeszítésre képes rávenni. Szellemünk elvileg képes az észlelt és a befogadott valóság ellentmondásainak, logikai bukfenceinek felismerésére, ám lelkünk könnyűszerrel kitérhet az észlelt (egyetemes) valóság tényszerű, hiteles elfogadása elől, visszautasíthatja belső valóságképe megváltoztatását, a külső (egyetemes) valósághoz való igazítását.

(...)

A teljes írás itt, ill. a Búvópatak 2020. júniusi számában olvasható.

A LÉLEK NYOMÁBAN (első rész)

A LÉLEK NYOMÁBAN (második rész)

A LÉLEK NYOMÁBAN (harmadik rész)

A LÉLEK NYOMÁBAN (negyedik rész)

A LÉLEK NYOMÁBAN (ötödik rész)

A LÉLEK NYOMÁBAN (hatodik rész)

A szellem nyomában

Az emberi test, lélek, szellem teremtése

12 megtekintés
MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek