VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A britek megunták: 10 év börtön az „igazságosztó” aktivistáknak

Börtön szoborfirkálásért, nehezített nemváltoztatás. Úgy tűnik, a brit kormány megunta, hogy az aktivisták a BLM zászlaja alatt át akarják venni az uralmat az ország felett, hogy önkényesen döntsenek a britek jövőjéről – írja a V4NA Hírügynökség..

A rasszizmussal dobálózó anarchisták világszerte azzal kísérleteznek, hogy hogyan tudják a „korrektség” jegyében saját képükre formálni az országokat. Nincs ez máshogy az Egyesült Királyságban sem, ahol már Churchill, Washington és Gandhi szobrát is bedobozolták, hogy az önjelölt igazságosztók ne tudják azokat megrongálni. A brit háborús halottak emlékműve körül jobboldaliak tömege gyűlt össze, mondván, hogy ha a rendőrség tehetetlen, majd ők megvédik a műemléket.

Bár eddig igazi politikai aknamező volt állást foglalni bármilyen kérdésben, hiszen a jelen helyzetben, hiszen a tüntetések alatt minden intézkedés újabb zavargást robbanthat ki, a brit kormány úgy döntött: megváltoztatja a játékszabályokat, hogy a szokásosnál gyorsabban lehessen börtönbe vinni az agresszív tüntetőket. Az igazságügyi minisztérium és a belügyminisztérium új javaslatának értelmében pedig akik megrongálják a műemlékeket, akár 10 év börtönt is kaphatnak.

Boris Johnson miniszterelnök külön közzétette Twitterén, hogy a rasszista vandálokra a törvény teljes erejével sújt majd le.

(...)

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu