VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Progresszív tálibok, avagy a profit számít, nem az emberélet

A faji alapon bűnhődő véleményterroristák véletlenül sem liberálisok, hanem a szabadság ellenségei: ők a progresszív tálibok. S még csak nem is baloldaliak, mert valójában a globális nagytőke kiszolgálói – írja Schiffer András ügyvéd az amerikai helyzetről. A volt párttárselnök és országgyűlési képviselő a Válasz Online-nak küldött írásában kifejti: a feketék helyzete kifejezetten rossz, a felelősség azonban jórészt azokat terheli, akik most a rasszizmusra igyekeznek kihegyezni mindent. Vélemény.

A minneapolisi George Floyd a rendőri erőszak áldozata. Gyilkosa feltehetően élvezte, hogy kiélheti hatalmát. Őrizetbe vették, társaival együtt, s az amerikai igazságszolgáltatás meg fogja állapítani bűnösségét. A három társtettes rendőr közül kettő: nem fehér angolszász. A Floyd haláláról készült videófelvételt többször visszanéztem, egyszerűen semmi nem utal az amúgy nyilvánvaló bűncselekmény faji indítékára. Amerikát – s persze a mintakövető világot – mégis elöntötte az őrület. A zavargások során a fosztogatók St. Louisban meggyilkolták David Dorn nyugalmazott fekete rendőrkapitányt. Ebben az esetben természetesen senki sem beszél rasszista motivációról. A helyzet abszurditását leginkább az a fotó mutatta meg, ahol egy fehér bőrű tüntető egy afroamerikai rendőrt inzultált.

A dilivonat viszont megállíthatatlanul robog. Miután több minneapolisi intézmény megszakította kapcsolatait a rendőrséggel, a város önkormányzata úgy döntött: egész egyszerűen feloszlatja a helyi rendőrséget. Gondolom, a nyitott társadalom jegyében menesztették a The New York Times rovatvezetőjét, mert közölni merészelt egy, a progresszív főárammal szemben álló véleménycikket, az HBO levette műsorról az Elfújta a szél-t, mert az – a cég indokolása szerint – faji előítéleteket hordoz, a UCLA-n felfüggesztettek egy professzort, aki nem volt hajlandó a tüntető fekete diákok kedvéért változtatni a vizsgarenden.

Véleményszabadság, sajtószabadság, akadémiai szabadság helyett itt a safe space, érvelő vita helyett pedig a rasszistázás.

Egy hete térdepelnek rendőrök a rasszizmus ellen. Pár hónapja fehér tüntetők csókolgatták fekete szónokok bakancsát, most a rituális lábmosás van soron: felmenőik, vagy legalábbis a felmenők fajtársai által elkövetett cselekmények miatt. Pontosan ezt hívják rasszizmusnak, ahogy ezt Stumpf András is – helyesen – megállapítja.

A faji alapon bűnhődő véleményterroristák véletlenül sem liberálisok, hanem a szabadság ellenségei: ők a progresszív tálibok. S még csak nem is baloldaliak, mert valójában a globális nagytőke kiszolgálói, de erről majd később.

A fekete polgár nyakán térdelő fehér rendőr képe, a „Nem kapok levegőt!” felkiáltás külön-külön is – hát még együtt – alkalmas arra, hogy mozgásba hozza az amúgy valóban létező strukturális rasszizmussal szembeni indulatokat. Akkor is, ha a konkrét esetnek semmi köze a rasszizmushoz. Puzsérnak alighanem igaza van, amikor azt írja, hogy a neoliberalizmus és a végletekig feszített individualizmus a gettókban csapódik le, a rendőrség pedig legfeljebb a romokat takarítja el. Az afroamerikaiak lemaradása rendszerszintű, a faji alapú hátrányos megkülönböztetésnek számos formája intézményesült az Egyesült Államokban az oktatástól az egészségügyön és a rendészeti gyakorlaton át a munkaerőpiacig, s az amerikai rendszer valóban gátolja a feketék társadalmi mobilitását. A feketék és fehérek közötti vagyoni különbségek tízszeresek, a munkanélküliség és a jövedelem terén közel kétszeres a differencia. Az ezredfordulótól napjainkig – beleértve az első afroamerikai elnök, a progresszív Obama nyolcéves periódusát – a fehér háztartások inflációval korrigált mediánjövedelme 6 százalékkal nőtt, míg a feketéké 5 százalékkal csökkent. A társadalmi egyenlőtlenségeket a 2020-as Great Lockdown csak felerősítette. A neoliberális gazdaságpolitika, a kizsákmányolás tehát nagyobb mértékben sújtja a feketéket, mint a fehéreket. Az Obama-adminisztráció felelősségét még valami kiemeli. A Wall Street bizalmát élvező kurzus lendületesen folytatta a transzatlanti és transz-csendes-óceáni szabadkereskedelmi tárgyalásokat és csöppet sem zavarta, hogy az amerikai gyártókapacitások sorra települnek ki például Kínába, amivel nyomás alá helyezik az amerikai munkások, ezen belül is elsősorban az afroamerikaiak bérét. Na, ez a politika akadt meg 2017-ben. Idén pedig újra elnököt választ Amerika.

Barack Obama második ciklusa alatt bontakozott ki az úgynevezett Great Awokening: a főáramú média- és szórakoztatóipar beindította a jóemberkedő üzenetek gyártását, amire villámsebesen rácsatlakoztak a legkülönfélébb óriásvállalatok. Nincs tehát semmi meglepő a Black Lives Matter-tiltakozások melletti flotta-felvonulásban. A globális nagytőke – s benne a tudatipar – olyan zászlóshajói bombázták meg a nyilvánosságot identitáspolitikai üzenetekkel, mint Mark Zuckerberg, a Netflix, a Twitter, a Citigroup, az Apple, a LEGO, az Intel, a Starbucks, a General Motors, a Ford, a Disney, a Walmart, a Levi’s, no meg az elmaradhatatlan Nike. A Goldman Sachs elnök-vezérigazgatója is fontosnak tartotta közölni, hogy ő bizony gyászolja George Floyd és a rasszizmus számtalan más áldozatának az életét. A Black Lives Matter washingtoni demonstrációján a tüntetők között menetelt Mitt Romney milliárdos üzletember, republikánus szenátor és korábbi elnökjelölt.

Az említett szereplők többsége nettó haszonélvezője volt a 2017 előtti gátlástalan szabadkereskedelmi politikának és az afroamerikai munkások fokozódó kizsákmányolásának. Ezen a ponton érdemes feltenni a kérdést:a Black Lives Mattert szponzoráló filantrópok vajon hány munkás-önszerveződést, parasztmozgalmat, szövetkezetet, lokálpatrióta egyesületet, nemzeti, vallási kisebbségi, regionalista mozgalmat támogattak az utóbbi években, bárhol a bolygón?

(...)

Tovább a cikkhez

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu