VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

European Patriots Unite – Európa patriótái egyesítsétek erőiteket!

Örömmel tájékoztatjuk a hazai és európai közvéleményt, hogy hazafias elkötelezettségüket már többször bizonyított magyar alapítók 2020-ban megalapították az idén tavasszal bírósági bejegyzést nyert a European Patriots Unite Egyesületet. (szabadfordításban magyarul: Európa patriótái egyesítsétek erőiteket!)

Megalakulásunk és bejegyzésünk bejelentését egy jelképes időpontra, június 18-ára időzítettük. 334 éve, 1686-ban ezen a napon kezdődött meg ugyanis Buda várának ostroma, amelynek végén az európai nemzetek egyesített hadai kitartó, közös küzdelemmel visszafoglalták a kontinensfoglaló törököktől a magyar fővárost.

Ma már rengeteg értékőrző és jövője miatt aggódó hazafias lelkületű európai ember nemcsak a Kárpát-medencében, de Európa-szerte hazánkra, Magyarországra, mint a keresztény-nemzeti európai ellenállás központjára tekint. Ennek jegyében is célja egyesületünknek, hogy segítse az érték- és önvédő, összefogásra nyitott, egymás tiszteletére képes és kész hagyományos európai nemzetek arculatának és életformájának védelmét, nemzeti önrendelkezési és önvédelmi törekvéseit, a nemzetek Európája eszmét támogassa és megvalósítását előmozdítsa.

Elő kívánjuk segíteni az érték- és önvédő európai nemzetek patriótáinak együttműködését, de a magyar nemzet érdekeire mindenkor fokozott figyelemmel.