Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Az ember mint lény az együttműködésre alakult ki, nem a versenyre – esélyt kaptunk a paradigmaváltásra? Interjú

2020/06/19

 

Az ökológiai közgazdaságtan a természetet és a gazdaságot nem két különálló egységnek tekinti, hanem azt mondja, a gazdaság a természet része – emiatt pedig igenis húznunk kell egy vonalat, ameddig szennyezhetjük a bolygót, mert ha nem, a Föld nevű hajó hamarosan elsüllyed. Interjú Pataki György közgazdásszal az EU zöldre mázolt kirakatpolitikájáról, a hatékony szennyezés abszurditásáról, az ökológiai közgazdaságtan alapelveiről és arról, lehet-e annyit utazni, amennyit eddig.

 

– (...) Arra is kéne figyelni, hogy van-e olyan, hogy elég. Amikor nem kell több. És ezt tudjuk is az életünkből, hogy van, amikor már nem tudunk többet enni, mert tele vagyunk, és ha még egy kicsit eszünk, rosszul leszünk. A gazdasági rendszerünk nem ilyen, nincs benne olyan, hogy elég. Nézzük meg a vállalatokat: az egész piac logikája, hogy minél nagyobb vagyok, minél több profitom van, annál jobb.

Az ökológiai közgazdaságtan azt mondja, hogy ez egy beteges, kóros helyzet már. Ha egy olyan rendszert építünk fel, ahol soha nem elég a profit, akkor ez egy örökké növekedni akaró rendszerré válik, ami az embert és a természetet maga alá gyűri.

 

– Akkor tulajdonképpen az is különbség ökológiai közgazdaságtan és környezetgazdaságtan között, hogy másképp fogalmazzák meg, hogy mi az, hogy jólét.

 

–  Igen, az angolban lett erre egy szójáték: korábban ezt welfare-nek mondták, az ökológiai közgazdászok meg mások bevezették azt, hogy wellbeing. Jobb híján jóllétnek fordítjuk.

 

– Hogyan definiálja ezt az ökológiai közgazdaságtan?

 

– A környezetgazdaságtan azt mondja, hogy a jóllét a fogyasztással függ össze, csak ez legyen zöld, környezettudatos fogyasztás. Az ökológiai közgazdaságtan szerint a jóllét többdimenziós. Nem csak fogyasztásból áll – ezt tudjuk a pszichológiából is. 

 

A közgazdaságtan azt mondja, hogy a munka negatív hasznosságú: azért csinálod, hogy utána fogyaszthass. Hát ez tiszta hülyeség! Egy csomó más tudományból tudjuk, hogy a munka kell, mert alkotó lények vagyunk.

 

A munkanélküliség az egyik legnagyobb romboló pszichésen. Aki azt mondja, hogy a munka negatív, az az alkotásra mondja – bár nyilván van különbség a különböző munkák között. De ott van egy másik dimenzió, a társas lét: aki magányos, hiába gazdag és fogyaszt sokat, nincs jóllétben.

 

Az ökológiai közgazdaságtan számára a munka, a fogyasztás, a társas kapcsolatok és végül: a természettel való kapcsolat – ezek mind számítanak. Kimutatható, hogy pszichésen jobban vannak az emberek a zöld területeken, mert így fejlődtünk ki, más lények társaságában, a velük való interakcióban. Egyetlen fa is nagy érték lehet, főleg a mostani időben.

 

– Nemrég készült veled egy podcastbeszélgetés, ahol beszéltél arról is, hogy az ökológiai közgazdaságtan tulajdonképpen visszakanyarodik a közgazdaságtan alapjaihoz. Ez ugye arról szól, hogy a növekedés nem végtelen, hanem csak egy átmeneti periódusnak kéne lennie addig, amíg a társadalmi egyenlőség ki nem alakul. Csak aztán valahogy mégis ezen a pályán maradtunk.

 

– Igen. A klasszikus közgazdászoknál még létezett a sufficiency fogalma. Elég étel, ruházkodás és lakhely: ha ezek megvannak, utána mindenki a tudománynak és művészetnek szentelheti az életét, John Stuart Mill úgy hívta, hogy stacioner gazdaság. Azaz egy idő után megáll a növekedés, mert mindenkinek van elég, nem kell tovább gazdagodni materiális értelemben.

Közgazdászként azt tanultuk az egyetemen, hogy növekedjünk, gazdagodjunk, és akkor lecsurog a gazdagság a szegényeknek is, a gazdagok munkát adnak a szegényeknek. De ha megnézzük a piacgazdaság történetét, akkor nem ezt látjuk. Ha összehasonlítjuk a jelent a feudalizmussal, hogy ott milyen keveseknek volt megadatva, hogy egészségesen táplálkozzanak vagy kultúrához hozzáférjenek, akkor azt látjuk, hogy óriásit fejlődött az emberiség. Ezt abszolút elismeri az ökológiai közgazdaságtan is. De nem az következett be, amit a klasszikus közgazdászok reméltek.

 

– És mit tud tenni ezért az ökológiai közgazdaságtan?

 

– A közgazdászok az elejétől kezdve tudták, hogy a piac nem oldja meg az elosztási kérdéseket. A piac azoknak segít, akiknek már van: azok fognak még többet nyerni. Ezért kell az állam, hogy segítse azokat, akik hátrányosabb helyzetből indulnak és kiigazítsa ezt. De ezt csomószor nem az állam csinálja, hanem a civilek. Az ökológiai közgazdaságtan azt mondja, hogy ezt sokkal tudatosabban be kéne építeni az intézményrendszerbe, hogy ne lehessen ilyen tempóban növekedni.

 

Ezen nemcsak azért kéne változtatni, mert széplelkű idealisták vagyunk – bár egyébként szerintem ezért is, az egyenlőség nagyon fontos érték –, hanem azért, mert egy ilyen társadalomban mindannyian rosszul érezzük magunkat.

 

Ezt most, a járvány idején is látjuk: az állami támogatás nem úgy működik a legtöbb országban, hogy a munkáját vesztett szegényeket segítse. Ha az állam a nagy cégeket segíti, akkor megint abban a gondolkodásban van, hogy a jólét majd lecsurog a szegényeknek. De az elmúlt évtizedek bizonyították, hogy nem csurog le.

 

– Beszéltünk arról, hogy a körkörös gazdaság az egyik megoldási lehetőség. Milyen más gyakorlati megoldási alternatívákat tud kialakítani az ökológiai közgazdaságtan?

 

– Méretkorlátokat kellene szabni a fogyasztásnak és a termelésnek: ez azt jelenti, hogy nem lehet például bányát nyitni, akkor sem, ha egyébként fizeted a járulékokat és engedélyeket, hanem el kell gondolkodni, hogy a bányászat olyan bolygatással jár, amivel hazavágjuk az egész tájat. Sajnos azt mondaná az ökológiai közgazdaságtan, hogy nem kell újabb bánya. (Nevet.) A gazdaságpolitikai ösztönzőket úgy alakítaná, hogy akkor tessék először az újrahasznosításból kinyerni a szükséges anyagokat, tessék olyan termékeket gyártani, amik szétszerelhetőek és visszanyerhető belőle az értékes anyag és újrahasznosítható. Ezek a technikák meg fogalmak mind ismertek a gazdaságban is: a cégeket mind rá lehetne kényszeríteni, hogy vegyék vissza, javítsák meg a terméket, használják fel őket újra, satöbbi. A tartós használatra való gyártást kéne kikényszeríteni az összes termék esetében.

 

Úgy kéne átalakítani a gazdaságpolitikát és az életünket, hogy bizonyos lehetőségeket megszüntetünk, de ezzel nem fog csökkenni a jóllétünk.

 

Ott van például az őriszentpéteri Pajta, ahol a séf régi őrségi recepteket keres és ezeket újítja meg. Szép példája ez annak, hogy igenis lehet úgy egy fine dining éttermet működtetni, hogy megpróbálsz a helyi termelőkkel és gasztro-tradíciókkal dolgozni.

 

(...)

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu