top of page

Tiktok-felhasználók segítettek Trump tulsai kampánygyűlésének szabotálásában

Tiktok-felhasználók elismerték, hogy segítettek szabotálni Donald Trump amerikai elnök szombaton Tulsában tartott kampánygyűlését, amelyre a hatalmas részvételi várakozások után alig pár ezren mentek el. Közösségi médiumok, közöttük a népszerű mobilvideó-megosztó portál felhasználói kitöltötték a részvételhez szükséges ingyenes online regisztrációt, ám valójában nem állt szándékukban elmenni a rendezvényre. A The New York Times amerikai napilap arról számolt be, a koreai popzene rajongói hasonló eljárásra buzdították az embereket.

A rendezvény előtt Brad Parscale, Trump kampánymenedzsere azt mondta, hogy több mint egymillióan jelezték a részvételi szándékukat. A rendezvény színhelyén, a 19 ezer férőhelyes BOK Center arénában – egy több célú, zárt fedelű létesítményben – viszont sok üres szék volt szombat este. A tulsai tűzoltóság szóvivője közlése szerint mintegy 6200-an vettek részt a kampánygyűlésen.

A kampánygyűlés kezdete előtt nem sokkal Trump és alelnöke, Mike Pence lemondta beszédét, amelyet az arénán kívül rekedt “hatalmas tömegnek” készültek tartani. A csarnokon kívül tüntetők is megjelentek, és néhány antirasszista tiltakozó dulakodásba is keveredett Trump támogatóival.

Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti kongresszusi képviselő szombaton a Twitteren gúnyolta ki Parscale-t, aki a médiát kárhoztatta az alacsony részvételért és bírálta az arénán kívüli tüntetőket. A képviselőnő úgy fogalmazott, hogy a TikTokot használó kamaszok futtatták zátonyra a kampánygyűlést a hamis jegyrendelésekkel, és hitették el az elnökkel, hogy millióan akarják hallgatni a fehér felsőbbrendűségi szövegét, és képesek a Covid-19 járvány idején megtölteni az arénát.

Bírálta az elnököt Tom Petty néhai rocksztár családja is, amiért az énekes I Wont Back Down című dalát használta fel a tulsai kampánygyűlésen. Trumpnak semmiképp sem engedélyezzük a dal felhasználását a további kampányban, amelyben semmibe vesznek túl sok amerikait és a józan észt egyaránt – tudatta a család szombaton. Tom Petty soha nem akarta volna, hogy a dalát gyűlöletkampányhoz használják fel” – írta a Twitteren Petty özvegye, Dana, volt felesége, Jane, és a lányaik, Adria és Annakin. Hozzátették, hogy “mind a néhai Tom Petty, mind a családja határozottan ellenzi a fajgyűlöletet és bármilyen diszkriminációt”.

(...)

 

9 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page