NÉMA AJTÓ (Deli Mihály Odú-sorozatából)

NÉMA AJTÓ

(életkép megadó célra tartással)

Százféleképpen leírható az ajtó két oldala

Százféle úton közelíthető rejtélyes átkelő

Hívogató küszöb, ködökbe röptető erkélybölcső

Ajtófal, firkákkal, freskókkal, kandi résekkel tele

Előttünk táncol, meglegyint, kitárul, elnyel, visszalök

Mint egy vízjel, kalandjaink emlékkönyvének lapjain

Ákombákom rajzaink rejtőzködő hátterében a

bélyeg / lelkünk hámrétegébe égetett tetoválás

Minden szó, minden vonal titokzatos zenét rejteget

Nagy lármák, hadovák és fegyelmezett szózatok mögött

mohó légszomj, fullasztó kakofónia dalt öblöget

Muzsikát nevelnek a csendes zörejek, suttogások

Neszek, szempillantások, kavargó színek: felhangolnak

Mesék sétáltatnak, ledöntenek, magukhoz ölelnek

Értelmünk bolyongó hullámai medrüket megfekszik

Homállyal cicázó fantáziánk maga mögé bújik

Az ajtót délibáb köríti / nem enged vágyainknak

Csökönyös tetteinkkel bókolunk rettenete előtt

Csak állunk kráternyi oltárára szegezett szemekkel

Életünk uszályában szorgos tetteink hancúroznak

Küzdelmeink piramisa: utódaink koronája

Meghajolunk, bemutatjuk áldozatunkat / hűségünk

hidat hajlít utunkból / köveit faragjuk / kezünkben

zászló, kés, amulett, misztikus szerszámok / áhítatunk

pogány csodákat keresztel / neveli / élni engedi

Hétköznapjaink forgalmas ünnepén az ajtó némán

kifordul, színes rajzait lerázza / nyers öle fényt vet

Szabad az út / nagy zúdulások kelnek át rajta, s vissza

Kis mindenségünk organikus múzeumának falán:

érinthetetlen messzeségek kerete / se kulcs, se táj

Ha már az elején megértették volna a körülöttem állók, hogy gyermeteg kérdéseimet mindannyiunk ősi tudatlansága provokálja, nem ostoroztak volna hitünk fölényes magabiztosságával, hanem bölcs kalandvággyal kivárták volna közös megnyugvásunkat a titkos nyugtalanban. Így azonban, a nyugtalanságba száműzve, nekem kell bölcs gyötrelemmel és engesztelhetetlen kíváncsisággal utat törnöm elkerülhetetlen találkozásunk ünnepe felé.

(a kép forrása: itt)