top of page

A francia újságírás mikrokozmoszának Orbán-fóbiája

Amióta 2010 májusában Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke lett, a francia média papjai, tudósítói és kommentátorai egyre intenzívebben köszörülik rajta a nyelvüket. A Libération-tól a Le Figaró-ig, a Le Monde-tól a Les Echos-ig valóságos fújoló kórus veti rá magát a magyar kormányfőre, s hány a szemére minden elképzelhető vétket.Az időnként „diktátornak”, esetleg „viktátornak” minősített Orbán Viktort a francia sajtó nagy része azzal vádolja, hogy megbízatásának első napjától fogva rombolja a demokráciát és fokozatosan tekintélyuralmi, sőt, totalitárius rendszert épít ki. A Le Figaro már 2012 januárjában, alighogy Magyarország új alaptörvénye hatályba lépett, „a Nyugatot nyugtalanító tekintélyuralmi sodródásról” elmélkedett. Ugyanazon a napon a L’Express „Magyarország putyinizálódását” emlegette, a Slate.fr weboldal pedig „a magyar problémán” borongott, mondván: Orbán Viktor kormánya „az általános választásra hivatkozva az európai közjó kisiklatásán munkálkodik”. Két hónappal később, 2012 márciusában a Le Monde volt soron: Mihancsik Zsófia véleménycikke hívta fel a figyelmet arra, hogy „mit kell Magyarországnak elszenvednie Orbán Viktortól”, s a magyar nép „kálváriájának” stációi közé sorolta, hogy a demokráciát felszámolják, „hatalmi önkény” rendezkedik be, és „totalitárius állam” jön létre. Egyszóval sértegetésekkel van dolgunk, semmint tényekre alapozott tárgyilagos elemzésekkel.

Az egymásra licitáló sértegetések és rágalmak eggyel magasabb szintre léptek, amikor az idén március 11-én Orbán Viktor egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett a koronavírus-járvány megfékezése érdekében, majd március 30-án azt kérte a parlamenttől, hogy 15 nap helyett határozatlan ideig, de legfeljebb a veszélyhelyzet végéig hatályban maradhassanak a rendeletek, amelyeket a kormány a világjárvány leküzdése érdekében hoz. Ekkor aztán heves vádözön zúdult a magyar miniszterelnökre a francia sajtó hasábjain. A Libération „magyar demokratúráról” cikkezett, a Le Monde „Orbán Viktor nagyon is katonai módszereit” emlegette, a L’Express úgy látta, hogy „Orbán kivérezteti a demokráciát”, a Huffington Post pedig már címében tudatta, hogy „Orbán létrehozta a világ első koronadiktatúráját”.

Namármost, az Országgyűlés által megszavazott törvény semmilyen értelemben nem támadta a magyar demokrácia alapjait. Akárcsak Emmanuel Macron, Sebastian Kurz vagy Angela Merkel, Orbán Viktor sem tett mást, minthogy rendkívüli intézkedéseket hozott a mind a négy országot egyaránt sújtó válsághelyzetben. A magyar parlamentet pedig ez a törvény egyáltalán nem kapcsolta ki a döntéshozatalból. A törvényhozás továbbra is ülésezett, és döntéseket hozott a világjárványtól független ügyekben. Sőt, ahogy minden, magára valamit adó demokráciában szokás, ellenőrzése alatt tartotta a kormány tevékenységét. Ami aztán a miniszterelnök rendeleteit illeti, mind a törvényhozásnak, mind az Alkotmánybíróságnak jogában állt visszavonni őket. „A demokrácia tagadását” emlegetni tehát egyértelműen valótlan állítás.

(...)

 

legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page