top of page

Szervusz, kedves egykori egyike a volt  HÁTTÁRSaimnak, kéne találkozzunk, és volna feladat!

Nem tetszik a rendszer?

Úgy érzed igazságtalan és kiszolgáltatott helyzetben vagy?

Eleged van abból,hogy rabszolgaként kezelnek?

Akkor épp itt az ideje,hogy megüzenjük Nekik, VÉGE A JÁTÉKNAK!

Létrejött a Magyar Állam Tulajdonosainak Társulása (MATT) !

SAKK MATT!

"Tudom, hogy féltek. Féltek tőlünk. Féltek a változástól. Nem ismerem a jövőt. Nem azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan fog végződni a háború. Azért jöttem, hogy elmondjam, hogyan kezdődik. Leteszem ezt a telefont, és megmutatom az embereknek, amit eltitkoltok előlük. Megmutatom nekik milyen a világ, nélkületek. Egy olyan világot, ahol minden lehetséges. Hogy utána hogyan folytatjuk, az csak rajtatok múlik." (részlet a Mátrix című filmből)

Ideje ébredni!

Ideje kezünkbe venni sorsunk alakítását!

A világ természetes rendje megbomlott. Az isteni törvényeket felváltották a jogi paragrafusok. Kiigazodni rajtuk szinte lehetetlen és aki mégis megérti annak majd' leesik az álla a benne foglaltaktól.

Sokan ismerjük már a magyarságot súlyosan és hátrányosan érintő jogi helyzetet. Felismertük, hogy a politikusok és képviselők visszaélnek hatalmukkal, megszegték esküjüket, a törvényességnek még csak a látszatát sem tartják már fenn és nincs aki igazságot szolgáltasson. Kéz kezet mos cinkos kacsintások közben.

Kihasználnak bennünket. Érző emberi lényből, emberi erőforrásokká akarnak gyúrni, saját szabályaik és önkényesen hozott törvényeik szerint.

Az oktatás ma felér egy agymosással,az egészségügy a népirtással, s a rend éber őrei a hatalom zsoldosaivá váltak, miközben az akinek az igazságot kell szolgálnia ,parancsra cselekszik a valótlant valósnak állítva.

A kenyeret és cirkuszt elve ma is él, de nem gladiátorok vívnak egymással ,hanem a hatalom pórázon rángatott marionett bábui. Pedig ezek rokonok,barátok és üzlettársak a nép kifosztásában, elkergetésében. Ez a mindennapi cirkusz a szemünk előtt zajlik és a kenyér közben szépen lassan elfogyott.

Nem éheztek még az igazságra?

Nem látjátok, hogy a változás mára szüksészerűvé vált? A megmaradásunk a tét!

Ideje bevenni a piros pirulát és elvágni végre a zsinórokat!

Mi megtettük, felismertük ezt a helyzetet és egyöntetűen úgy láttuk, hogy a kiút ebből a csapdából az ember természetes értékrendjének a helyreállításán keresztül vezet. Ezt a folyamatot mi munkanyelven „emberré válásnak” neveztük.

Feladatunknak tekintjük, hogy segítsünk a társadalmunknak átalakulni egy természetesebb emberi társadalommá.

Sok terület van, amit helyre kell állítani, de ez csak együtt sikerülhet.

Csak felébredt, elegendő belső szabadsággal rendelkező, tudatos emberek lesznek képesek erre. S ha sikerül, ezzel a módszerrel az egész világot felszabadíthatjuk az elit hatalma alól.

Hajnal előtt a legnagyobb a sötétség. Üzenjük hát meg Nekik,hogy nem félünk a sötéttől, mert új nap virrad a Magyar Nemzetre!

Kérlek, a jobb megértés érdekében tanulmányozd az alábbi tudásanyagokat.

MATT Tan (oktató videók pár percben):

Eme videó sorozatot azzal a szándékkal készítettük és készítjük, hogy a több száz embertársunk által már a napi szintű folyamatok és cselekedetek részeként megtapasztalt és átélt folyamatokat megmutassuk mindenkinek. Itt olyan lehetőséggel fogsz találkozni, ami nyitott gondolkodást kíván meg, mert ezek eddig sehol sem jelentek meg és igyekeznek ezt jó mélyen el is titkolni mindenki elől. Ennek oka, hogy amennyiben Neked is szándékodban áll egy jobb, minőségibb életet élni, akkor ezeket a dolgokat tudnod szükséges. Olyan kulcsok ezek, amik végtelen számú, eddig zárt ajtót nyithatnak előtted. Azonban csak akkor, ha változtatni kívánsz az életeden, életeteken.

15 részes Felismerések sorozat :

A Magyar Állam fölötti első tulajdonosi igény bejelentése :

Első közgyűlés határozatai:

H/1/2020. a Magyar Állam Tulajdonosi Közgyűlésének működési rendjéről

H/2/2020. a Magyar Államban használt személyazonosító okmányok érvényességének meghosszabbításáról

H/3/2020. a Magyar Állam területén levő közterületek szabad és díjmentes használatáról

H/4/2020. a Magyar Állam legfelsőbb bírósága működésének helyreállításáról

Magyar Állami Közlöny 2020. évi 1. számában publikálva:

Második Közgyűlés határozatai:

H/5/2020. A Magyar Állam tulajdonosainak jogállásáról és a Magyar Állammal való jogviszonyáról

H/6/2020. A Magyar Állami Televízió és Rádió közmédia létrehozásáról

H/7/2020. A Bölcsek Tanácsának felállításáról

R/1/2020. Az 5G mobil telekommunikációs hálózati technológia üzemeltetéséről

Magyar Állami Közlöny 2020.évi 2.számában publikálva :

Téged is vár a Szabadság Szigete!

Gyere és csatlakozz a MATT-hoz! https://egysegbe.com/…/tarstulajdonosi_igenylo_lap_letoltes…

Légy Te a megoldás!

Tamara Pozsa

Matkó Ilona

1 392 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page