Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Leáldozóban a történészcéh csillaga

 

A BALLIBERÁLIS POLITIKA OLYAN SZEREPET JÁTSZOTT A TÖRTÉNELMÜNKBEN, MINT A NÁCIKKAL EGYÜTTMŰKÖDŐ NYILASOK

 

2006 őszén a világtörténelem leggyilkosabb ideológiáját népszerűsítő budapesti Eszmélet című leninista folyóiratban egy úgynevezett tudományos publikáció jelent meg Wass Albertről. A szerző rengeteg lábjegyzettel ellátott szakmai munkában ismertette azt, hogy „a történeti források, valamint irodalmi-politikai munkássága egyértelműen azt bizonyítják, hogy Wass Albert halála napjáig meggyőződéses nyilas volt, és a hungarista puccstól kezdve az emigrációban is nyíltan hirdette Szálasi Ferenc igazságát”. E hajmeresztő, minden alapot nélkülöző megállapítást a történész tudományosnak látszó módszerekkel igazolta. Szakmai rutinját az ELTE történelem szakán szerezte, a leninista folyóirat szerkesztői stábja pedig igazán garancia lehet a laikusok számára is, hiszen ott egyetemi tanárok, kutatók, akadémiai tótumfaktumok a személyükkel igazolták, hogy csak olyan írások jelennek meg, amelyek a megkérdőjelezhetetlen tudomány magas fellegvárának szakmai magaslatain állnak. A korabeli sajtóban több helyen is ismertették az „új kutatások eredményeit”, hátborzongató tablót festve Wass Albert személye köré.

 

Liberális folyóiratban hivatkozzák a leninista folyóiratot

 

Fél év sem telt el, 2007 májusában már a Beszélő című liberális folyóiratban egy másik cikk hivatkozásaként szerepel az Eszméletben megjelent írás. Egy állítás igazolása. Egy megkérdőjelezhetetlen szakmai érv. Ugye milyen érdekes, amikor egy liberális átvesz egy leninista nézőpontot? De ne akadjunk fenn ilyen apróságon. A lényeg, hogy az Eszmélet szerzője jól járt, írását elszámolta tudományos publikációnak, meglettek a hivatkozások, ismertetések. Egyszóval tudománymetriai vonatkozásban is komoly szakmai visszaigazolást kapott, pont mint napjainkban Ungváry Krisztián, aki büszkén helyezi magát mások fölé a tudományos rangsorban.

 

Biztosan sokan csalódnának, ha itt véget érne ez a történet. Ne aggódjanak, most jön a java. 2010 végén egy történész állított be kiadóm szerkesztőségébe, és egy kéziratot hozott. Olyan helyeken publikált korábban, ami garanciát jelentett arra, hogy komoly kutatóról van szó, aki mellesleg nem a balliberális nómenklatúra szekértolója. Szakmai munkájáért kitüntetést vett át az Országgyűlés egyik alelnökétől, rangos elismerést egy katolikus püspöktől és még sorolhatnám. A mintegy harmincoldalas, tudományos módszerekkel felépített kézirata rengeteg lábjegyzettel ellátva tételesen cáfolta a Wass Albert elleni hungarista és náci vádakat. Egy dolog zavart csak a szerző munkásságával kapcsolatban: hosszas kutakodás után sem találtam egy olyan személyt sem, aki másfél évnél hosszabb ideje ismerte volna a történészt. Így aztán a korábbi múltja ködbe veszett. Az írását eltettem, és vártam, amíg a fotója körbeér a kapcsolatrendszeremben, hátha valaki felismeri. Természetesen felismerték.

 

Ugye most már kitalálják, mi fog következni? Az Eszméletben a Wass Albertet tudományos történelmi publikációban nyilasozó, nácizó történész ugyanaz a személy volt, aki újabb tudományos írásában cáfolta a nyilas és náci vádakat. Ugyanaz a személy, csak közben nevet változtatott, és bár hajmeresztő anarchista és szélsőbaloldali múlttal rendelkezett, jól láthatóan hithű partizánként megpróbált beépülni az általa gyűlölt jobboldali szervezetekbe. Magas szinteken sem kérdezte senki, honnan jött. Ki fia, borja? A leleplezése után megszerezte a PhD-jét, tudományos szakértelme immár megkérdőjelezhetetlen. Pontosan úgy, mint Ungváry Krisztiáné, hiszen az igazolása megvan hozzá. Meg az idézettsége is. Íme, egy epizód a történészek céhéből. Természetesen ne essünk az általánosítás hibájába. Viszont láthatjuk, „tudományosan” le lehet írni mindent, illetve mindennek az ellenkezőjét.

 

A nagybetűs szakma furcsa képződmény. A tudomány sokszor olyan, mint a székely viccben az állatkerti zsiráf, ami előtt megáll az öreg góbé, megvakarja a fejét, majd határozottan továbbáll azzal, hogy „márpedig ilyen állat nincs!”. Márpedig zsiráf nem létezik a társadalomtudományokban sem. Mert ahhoz, hogy létezzen, el kell ismerje azt egy olyan tekintély, akire kellően sokat hivatkoztak korábban azzal, hogy ő tényleg felismeri azt a hosszú nyakú állatot. A mindenkori jogot a zsiráfot elismerő bizottság adja ki. Tehát kineveznek egy személyt, aki dönthet a zsiráf létéről vagy nem létéről. Ha nem ismeri el, akkor hiába látjuk, az voltaképpen nincs. A kevésbé tapasztaltak úgy járnak, mint az itt a piros, hol a piros játékban: volt zsiráf, nincs zsiráf!

 

Ezt a rendszert írja le egy kicsit bonyolultabb módon Ungváry Krisztián. Igaza van: a mai tudományos életnek nevezett hálózatrendszerben az idézettség a lényeg. Ha nem idéznek, senki vagy. A tényeket, az igazságot, egy dokumentum értékét nem annak valódisága dönti el, hanem hogy aki azt nyilvánosságra hozza, annak van-e elég idézettsége. Semmi más nem számít.

 

Én idézlek téged, te idézel engem

 

Csakhogy az idézettség mítoszának van egy-két gyenge pontja. A hivatkozások sokaságát meg lehet venni, mint egy bóvlit az ócskapiacon. Az idézettségfaktorokra ugyanis egy kemény pénzügyi érdekkör épült fel. Ez a fizetős konferenciák és konferenciakötetek világa. Ha kellően jó családból van eleresztve a kezdő bölcsész kolléga, akkor évente rengeteg hazai és külföldi fizetős konferencián tudja gyarapítani a későbbi szakmai pályafutását legitimáló krediteket. Egy-egy külföldi konferenciára simán elmegy 3-500 ezer forint. Persze szigorúan turistaosztályon utazva, jó akadémiai kapcsolattal pedig ezt kifizeti a magyar állam. Pestiesen szólva, valakik nagyon jól kaszálnak ezen a terepen. Ha még ráfizet a hivatkozásgyűjtő, bekerülhet a konferencia kötetébe, ami persze publikáció, és ha kellően serény az illető, tanulmányát már valamelyik kolléga idézni is fogja a következő konferencia tanulmánykötetében, persze csak akkor, ha ő is idézi a másik kollégát. Én idézlek téged, te idézel engem. Én írok rólad az én könyvemben, te írsz rólam a tiédben. Ha van rá lehetőség, te meghívsz egy konferenciára, én majd meghívlak téged egy másikra. És így fejlődik különböző szinteken a tudományos élet. Már csak az a kérdés, hogy hová.

 

Hány könyvet, tanulmányt írt Ungváry Krisztián a szabadkőművesekről? Tudom, nem elegáns kérdés, mert kínos a válasz. Közelebb áll a nullához, mint az egyhez. Mégis elkezd cáfolni egy olyan történészt, egyetemi tanárt, volt rektorhelyettest és dékánt, aki tizenhárom éve csak ezzel foglalkozik. Az idézettségben jobb vagyok – érvel igazsága mellett Ungváry. Tudják, mint a viccben a beképzelt bagoly, amelyik odafordul a társához: Azt mondta az Isten, hogy én vagyok a legszebb és legokosabb bagoly a világon. Mire a másik: Nem emlékszem arra, hogy ilyet mondtam volna. Hatos Pál is ezzel a magabiztossággal koppintott Ungváry fejére, amikor cáfolta, hogy nem idézte Raffay Ernőt az új könyvében, pedig az Erdély 1918–1919-ben szerepel a kötetben. Csakhogy itt súlyos csúsztatás esete áll fenn, ugyanis szabadkőműves vonatkozású könyveiről vitatkoztunk, ezekre utalt Ungváry. Tehát Hatos tényleg nem idézte ezeket, és egy etikátlan nyilatkozattal meg is akarja védeni magát. Amúgy pedig kit érdekel, hogy Hatos Pál mit idéz és mit nem? Legfeljebb az idézetgyűjtőket, akik őszintén elhiszik, hogy akkor jutnak be a történészi Valhallába, ha sokan hivatkoznak rájuk. Ungváry is ebben a tévhitben él, és becsületére váljon, nem is kendőzi el a lényeget, őszintén megírja. Erős embernek érzi magát, hiszen ott van mellette az egész hálózat, amiről előző cikkemben írtam (Féltik a hálózat hegemóniáját), aminek az az érdeke, hogy ez a dogmatikusan megkövesedett, sztálinista hagyományokra épülő rendszer megmaradjon.

 

A mai társadalomtudományok nagy része merev, dogmatikus képződmény. Úgy működik, mint a középkori inkvizíció intézménye, csak nem olyan fájdalmas, és nem kell egy máglyán megfulladni, mielőtt elégetik az embert. Persze jön még a jó öreg bolsevik trükk, a lejáratás, a rágalmazás és a kirekesztés. Hogy is fogalmaz Ungváry? Ha valaki nem járja a dogmatikus vonalat, „önmegsemmisítést követ el a tudományos életben, mert egy szintre kerül Staller Ilona, Gáspár Győző vagy Fekete Pákó személyével”. Értik? Egy történész olyanná válik, mint bármelyik kétes hírű és értékű, vérciki celebecske. Nem tudom, hány jogvédő szervezet tiltakozik majd Ungváry eme szélsőséges és rasszista kijelentése miatt, hiszen talán nem csak én akadok fenn azon, hogy Ungváry pont egy agyonhasznált szexmunkást, egy romát és egy afrikai bevándorlót talált meg a gyalázkodásaival.

 

(...)

 

Ungváry azért még egy kicsit keménykedik, mint írja, „szívesen vállalkozom arra, hogy minden egyes baloldali kommunista szabadkőműves nevére három konzervatív szabadkőművessel feleljek”. Derék vállalás! Viszont meglehetősen idejétmúlt történészi módszer. Pont arra jó, hogy egyenlőséget tegyünk például Ravasz László, Kosztolányi Dezső és Jászi Oszkár között. Előbbi két „konzervatív” személy a lehető legrövidebb időn belül távozott, amint rájöttek, milyen társaságba keveredtek. Jászi Oszkár pedig személyesen irányította a keresztény magyar állam megszüntetésének stratégiáját, az általa vezetett páholyban szívták magukba a bolsevizmus etikáját a későbbi gyilkosok. De ha megengedő vagyok is, a 75 százaléknyi konzervatív hazafi szabadkőművesek arányát 1900 és 1920 között összehozni pontosan annyira reménytelen lesz, mint a Tanácsköztársaság népbiztosai között minden kommunistára három magyar arisztokratát találni.

 

Károlyi Mihály és a magyar bolsevikok

 

Ez jó zárszónak bizonyulna, de egy lényeges dolgot kihagynánk. Amint látható, tapasztalható, nem egyszerűen merev elzárkózást látunk a Trianonhoz vezető utak kibeszélése, megvitatása kapcsán. A „renitenskedőkre” olyan gyűlölettel csapnak le, ami már-már irracionális méreteket ölt. Pedig ez náluk természetes. A tabukérdéshez ugyanis nem lehet hozzányúlni, azt nem lehet kibeszélni. A Károlyi Mihályt hatalomra juttató szabadkőműves puccs, majd a bolsevizmus hazai megjelenése a mai balliberális oldal önazonosságának sarokpontja. Ez létezésük alfája és ómegája, ami köré olyan történelmet szőttek, aminek a szálai megbonthatatlanok. Ennek feltárása a mai balliberális oldal erkölcsi és szellemi megsemmisüléséhez vezet. Kiderül ugyanis, hogy ezek pont olyan szerepet játszottak Magyarország történelmében, mint a nácikkal együttműködő nyilasok. Mai legitimitásuknak minden eleme bűnben fogant és vállalhatatlan. Ez pedig soha nem derülhet ki.

 

Pedig már kiderült. A történészcéh hivatkozásokra épülő várának falai leomlottak. Még megpróbálják körbeállni, eltakarni a lényeget, de mindenki számára jól látható, a csodálattal bámult elefántcsonttorony valójában hivatkozásokból felépített kóróvár.

 

A történészcéh csillaga leáldozóban van.

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu