Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Szembemenni a korszellemmel. A döntéshozatal kiszervezésére irányuló projekt lényegéről

 

Egyik fő jellegzetessége a 2010 óta tartó magyarországi jobboldali kormányzásnak, hogy szembemegy a liberális korszellemmel. Annak a kérdésnek a megválaszolásához – melyet például Békés Márton történész is feszeget –, hogy korszak válhat-e az „Orbán-rendszerből”, mindenekelőtt ezért azt kell megvizsgálnunk: fel tudja-e venni a harcot egy jobboldali kormány az életet és a politika területét egyre inkább eluraló globális progres­szióval szemben?

 

Az aktuálisan még sajnos tartó járvány pár tanulsággal azért szolgál az ügyben. A tényállás ugyanis az, hogy megmutatkozott: „a hely” erői, a szuverén államok sokkal potensebb, eredményesebb módon tudtak kezelni egy globális jelenséget, mint a nemzetközi struktúrák. Sőt, igazából egyáltalán az államok voltak azok, melyek cselekedtek, miközben az évtizedek óta egekig magasztalt globális mechanizmusok befagytak, kővé dermedtek. Az államok vezetői, olyan döntéshozók is, akik egyébként rendszeresen nemzetek feletti intézményrendszerekbe vetett hitről papolnak, Párizstól Berlinig maguk is a lokális, állami eszközrendszerhez nyúltak, mikor egy gyakorlatban jelentkező válságot kellett kezelni.

 

Ennek ellenére többen – főleg a szó szoros és átvitt értelmében is felelőtlen eurokraták közül – úgy vélekedtek, hogy például az unió azért nem tudott kellő hatékonysággal és gyorsasággal fellépni a pandémia kapcsán, mert az adott területen túl kevés hatáskörrel rendelkezik. A válasz tehát szerintük: még több EU-t! A nemcsak erre a helyzetre vonatkoztatható, hanem általános válasz azonban az, hogy nem több, hanem jobb unióra van szükség. És ezen vitapont kapcsán jön képbe az a jelenség, mely lényegében a globalisták-föderalisták és lokalisták-szuverenisták vitájának középpontjában áll: nevezetesen a „döntéshozatal kiszervezése”.

 

Ha az ember meghallja a „kiszervezés” (angolul: outsourcing) fordulatot, a nyugati nagyvállalatok gyakorlata sejlik fel, amelynek lényege, hogy az eredetileg az anyaországban létrehozott gyártó- és szolgáltatókapacitásokat a harmadik világ országaiba telepítik, a létrejött áruk vagy nyújtott szolgáltatások azonban továbbra is a nyugati érdekszférába áramlanak vissza. Ha nem is pontosan ugyanilyen, de hasonló jelenséggel állunk szemben a döntéshozatal kiszervezésére irányuló projekt kapcsán is. Ennek ugyanis lényege, hogy az eredetileg helyi, állami szinten lévő döntéshozói hatásköröket szupranacionális, föderális szintre igyekeznek telepíteni különböző nemzetközi szervezetek, bíróságok, NGO-hálózatok aktív közreműködésével úgy, hogy az e globális struktúrában meghozott döntések utána visszahatnak, vonatkoznak a lokális szint működésére.

 

Összességében tehát arról van szó, hogy az állami szuverenitást felbomlasztják, egyre több és több kompetenciáról mondják ki, hogy az nem az állam, hanem egy felette lebegő nemzetközi entitás kezében van. Amikor lényegi társadalompolitikai kérdések merülnek fel – akár a házasság, a nemi identitás vagy a migráció kapcsán –, és az Európai Unió, annak szervei, legfőképpen bírósága vagy az emberi jogi bíróság felülírja az állami döntéshozó által alkotott jogszabályt az „uniós értékek” vagy a „nemzetközi standardok” nevében, akkor lényegében ennek gyakorlati megvalósulását láthatjuk. Sajnos egyre inkább az a helyzet, hogy a nemzetközi jog egyre kevésbé az államok, entitások közötti viszonyokat szabályozza, hanem sokkal inkább az államok és egyes jogelvek, „emberi jogi standardok” közötti relációkat – ahogy ez többé-kevésbé kezd igazzá válni az uniós jogi keretrendszerre is.

 

A professzionális művelet egyik lényegi eleme tehát egy úgynevezett „globális alkotmányjogi filmréteg” (Pokol Béla) létrehozása, amelynek homályos fogalmi elemei – igazságosság, egyenlőség, jogállamiság – behatárolják az államok mozgásterét. A probléma azonban nemcsak ezzel van, hanem azzal, hogy ezen belül egyre több döntési területet igyekeznek „alapjogiasítani”, azaz egyes kérdéseket (adatvédelem, információszabadság, menedékjog, családjog stb.) csak és kizárólag az igen tágan értelmezhető emberi jogok szemüvegén keresztül olvasni. Azokon a területeken pedig, ahol nem sikerül egy az egyben kiszervezni a döntéshozatalt, nem sikerül olyan értelmezési konstruk­ciót kiala­kítani, amely az egyetemes emberi jogok és nemzetközi jogelvek nevében letöri a szuverén akaratot, előszeretettel alkalmazzák a „demokráciasegély” intézményét.

 

Ennek, az eredetileg a harmadik világ számára nyújtott támogatások kapcsán kialakított mechanizmusnak az alapja, hogy a pénz akkor jár, ha „cserébe” az adott ország külsőleg meghatározott szakpolitikákat érvényesít saját, belső hatáskörében. Az unióban a legújabban alkalmazott formája ennek a „jogállamiság-segély”, amit most a brüsszeli helyreállítási terv és többéves pénzügyi keret (MFF) kapcsán is szándékoznak bevezetni: azaz az uniós források akkor járnak, akkor igényelhetők az olyan szakpolitikai területek számára is, amelyek nem minősülnek EU-s kompetenciának, ha az adott tagállam teljesíti a közelebbről meg nem határozott „jogállamisági feltételeket”.

 

A döntéshozatal kiszervezésére irányuló projektet természetesen nagyon komoly fizikai és szellemi infrastruktúra támogatja. Idetartozik a már említett intézményrendszer: az EU architektúrája, az ENSZ és szakosított szervei, az Európa Tanács és tanácsadó testületei, a nemzetközi bíróságok, az akadémiai és egyetemi szféra egy jelentős része és persze a nyílt társadalom eszmerendszerére alapozó politikai civilek hálózatai. Természetesen az intézmények nem önmagukban működnek, azokat jellemzően a liberális politikai elit és annak jogi élcsapata, a jurisztokrácia tagjai töltik meg élettel, kiegészülve a tudományos mivoltukra oly büszke „civil szakértőkkel”. Az eszköz pedig – a korábban említett „nemzetközi alkotmányjogon” kívül – az emberi jogi fundamentalizmus, (…)

 

A felmérhetetlenül veszélyes mindebben az, hogy nem is a jog, hanem általában a társadalom, az emberek szervezett és hétköznapi életét érintő kérdések megválaszolása kapcsán értelmezési monopólium alakul ki – például a demokrácia definiálása kapcsán. A kurrens, fősodratú jog- és politikaértelmezés ugyanis ellentmondást nem tűrően azt állítja, hogy a „liberális demokrácia” a demokrácia, és minden ettől eltérő demokráciafelfogás valójában nem is demokratikus. Ugyanis saját, liberális értékeiket értik szándékoltan bele valamennyi, társadalompolitikailag releváns fogalomba, ebből kreálják meg a „nemzetközi standardokat”, amelyekhez utánmérik az államok döntéshozatalának eredményeit, és amelyik nem felel meg e művileg kreált standardoknak, az mehet a kukába.

 

Ami sajátosan önellentmondásos a jelenségben, hogy az egykoron a népszuverenitáson alapuló demokrácia fáklyavivőjeként tetszelgő liberalizmus lényegében antidemokratikus jegyeket kezd magára ölteni. Nemcsak azért, mert a döntéshozatal kiszervezése révén valójában felborul a hatalmi ágak elválasztásának elve és rendje – hiszen jogalkalmazók, tanácsadók vagy „civilek” alkotnak jogot a jogalkotó helyett –, hanem mert olyan szinteken születnek meg a releváns döntések, amelyek nem vagy nem kellő demokratikus legitimá­cióval rendelkeznek. Demokráciadeficit alakul ki, hiszen hiába vannak helyi, állami szinten választások és azok nyomán felálló parlamentek és kormányzatok, ha „helyettük” a döntések kiszervezése révén a végső szót a nem választott entitások mondják ki.

 

Ez lényegében annak az alig palástolt logikai megfontolásnak az eredménye, hogy hiába az évszázadokon át sokat követelt általános választójog, ha a „nép hülye”, „populista” vezetők által megtéveszthető, akkor sokkal „biztonságosabb” úgynevezett szakértő testületek kezébe helyezni a döntés jogát – akik bár objektivitásra, szakmaisága, függetlenségre hivatkoznak, valójában nagyon is a posztmodern liberalizmus társadalomeszményének megvalósításán dolgoznak. Ezzel a korszellemmel küzd tehát jelenleg Magyarország vezetése is, és az „igaz­­ság­­harcosok” számonkérőszékei ezért vegzálják nap mint nap – nem pedig valóban demokratikus megfontolásokból.

 

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu