Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Te jó ég, mi a fene ez?! Elmélkedés a BLM-ről. II. rész. Tisztelt Olvasó!

(Az I. rész itt olvasható.)

 

II. 

 

HADVISELÉS A LELKILEG AZONOSULÓ MOZGALMÁROK ELLEN

 

Mozgalmárok nagyságrendje, összetétele

 

Mindenekelőtt legalább Amerikára nézvést próbáljuk megbecsülni, hogy nagyságrendileg hányan lehettek (lehetnek) a BLM-mozgalommal lelkileg azonosulók. A Statista felmérése szerint a lakosság 6%-a vette ki valamilyen módon a részét a tiltakozásokból, tüntetésekből. A 330 milliónyi összlakosságnál ez kb. húszmillió.

 

Irdatlan nagy szám!

 

Ennél sokkal kevesebb ember ügyes összeszervezésével, egy irányba terelésével is már simán hatalomra lehet jutni. Ne feledjük, hogy a „Nagy Októberi Forradalom” győzelme előtt pár hónappal, 1917 májusában Leninék még a saját politikai térfelükön is jócskán kisebbségben voltak: a szovjetek első összoroszországi kongresszusán a „többség”-nek lódított bolsevikok mindössze 105 hellyel rendelkeztek, szemben az eszerek 285, a mensevikek 248 helyével. Csakhogy a hatalom megszerzésében – mint tapasztalt összeesküvők, lázadók és lázítók – Leninék bizonyultak a legügyesebbnek.

 

Azt se felejtsük el, hogy Magyarország I. világháború utáni megrogyasztásában és kifosztásában milyen hatalmas szerepet játszott az egész világot – és benne hazánkat is – behálózó szabadkőművesség. Kevés ember is sokat tud tenni egy fennálló rend megdöntéséért és egy újabb összetákolásáért, ha a szükséges összeesküvési és felforgatói hajlandóságon túl megvan benne a kellő szellemi képesség és szervező készség.

 

S végezetül – az iméntiektől nem teljesen függetlenül – az is jusson eszünkbe, hogy ha valaki olyan hatalmas, pénzes alapítványokat képes létrehozni, és ezek segítségével olyan hatalmas, szellemileg egy irányba terelt „civil” hálózatot képes felépíteni és mozgatni, mint amilyet Soros György, akkor egy szál magában is olyan hatalmas politikai befolyásra tudhat szert tenni, hogy akár az Európai Unió egész vezérkara is a puszipajtásává válik.

 

Ezt a BLM megmozgatta húszmilliót tehát nem egy lényegtelen töredéknek kell tekintenünk. Inkább egy olyan, már igencsak kritikus tömegnek, amelynek ügyes mozgatásával, majd csillapíthatatlan tehetetlenségi ereje magára hagyásával akár az Amerikai Egyesült Államok demokratikus rendje, a most épp a republikánusok uralta szövetségi rendszere is gyorsan szétverhető.

 

Sok múlhat azon, hogy miből, kikből áll össze a tiltakozók, tüntetők tömege, mennyire egyenirányíthatók. Habár a lelkileg azonosuló mozgalmárok indokaira és indítékaira vonatkozóan nincsenek számszerű adataink, vannak viszont az etnikai és korosztályi összetételre, ezekből már el tudhatunk indulni, mégha csak óvatos tapogatózással is.

 

A Statista közvélemény-kutatása (és a mandiner.hu) jóvoltából tudhatjuk, hogy a tüntetők 46%-a fehér, 22%-a latinó, 17%-a fekete és 8%-a ázsiai.

 

Ha összeadjuk a nem fehérek számait, láthatjuk, hogy az eredmény, habár csak egyetlen százalékkal, de meghaladja a fehérekét. Mivel ez az egy százalék nem oszt és nem szoroz, tekintsük úgy, hogy a BLM-mozgalmárok fele fehér, fele színes.

 

Miben áll ennek a jelentősége?

 

Nos, ha a BLM-mozgalom csakugyan az volna, aminek előszeretettel hirdetik, vagyis emberséges, tisztességes küzdelem a kisebbségek egyenlő jogaiért, a hátrányos és igazságtalan megkülönböztetésük felszámolásáért, a sokszínű, előítélet-mentes társadalom megteremtéséért, akkor a fele-fele arány még jelképként is éppen ideálisnak tűnik.

 

Azonosulók lelki indíttatása

 

Vegyük elő idevágó táblázatunkat a BLM-mozgalommal lelkileg azonosulókról, hogy egyszerre vehessük szemügyre a különféle szereplőket!

 

 A fehér mozgalmároknak kinyilvánítottan nem a többségi létük határozza meg a tudatukat (mint például a román nacionalistákét az őshonos magyarokkal szemben), hanem valamiféle erkölcsi, elvi alapállás. A híradások tömkelegéből kihámozhatóan, a döntő hányaduk álláspontja szerint a kisebbségeknek nemcsak hogy annyi jár, mint a többségnek, hanem – a velük szemben elkövetett történelmi, társadalmi bűnök miatt – inkább még előnyös megkülönböztetésekhez, többletjogokhoz (pozitív diszkriminációhoz) kell jutniuk.

 

Ezzel az emelkedett szemlélettel elvileg nincs is semmi baj, gyakorlatilag azonban annál több.

Mindenek előtt: habár nagy szív (tisztesség, lelkiismeret) társul hozzá, de a helyzet bonyolultságához, szövevényességéhez képest kevés bölcsesség és csekély értelem. Hiszen sok évezredes emberi tapasztalatunk: a pokol útjai is jószándékkal vannak kikövezve. És különösen igaz ez a BLM-mozgalomra.

 

A fehérek élete és jövője szempontjából az, amit a „Csak a feketék számítanak” oszlop fekete szereplői szánnak a többségi etnikumnak, csakugyan maga a pokol. Olyan kirívóan alacsony értelmi képességű „ösztönlények” tartoznak ide, akik képtelenek a fehérekkel való együttérzésre, a bármiféle belátásra, hálára. Azoknak a fehér történelmi személyiségeknek a szobrát is simán ledöntik, akik bár élen jártak a rabszolgaság intézményének felszámolásában, de valaha rabszolgát tartottak. Ösztönlény-voltuk (kirívóan alacsony értelmi szintjük) az elemi tárgyilagosságot és különbségtételt is bajossá teszi.

 

Az egész BLM-mozgalom számomra legtragikusabb, legfájdalmasabb híre az összes közül az, amely arról tudósított, hogy BLM-aktivisták fejbe lőttek egy fiatal anyukát, mert azt merészelte mondani nekik, hogy „minden élet számít”. Sem ezelőtt nem terheltem eszmefuttatásomat képekkel, tisztelt Olvasó, sem ezután nem fogom, de ezt a képet most megmutatom Önnek...

 

 

Az első oszlop feketéi életük minden kisiklásáért, nyomoráért, kudarcáért csakis a fehérek alkotta, fehér többségű társadalmat tartják felelősnek, önmagukat véletlenül sem. Sem önmagukért, sem másokért nem hajlandók felelősséget vállalni. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy az amerikai városi fekete gyermekek 72 százaléka házasságon kívül születik, de a belvárosi kerületekben ez inkább 85-90 százalékra tehető.

 

Kulturális összeférhetetlenség:

a multikultinak leáldozott

 

E döbbenetes tények és adatok ismeretében rögtön két súlyos következtetés kínálja magát. Az egyik az, amit Lányi András, a nemzeti, jobboldali elhajlással éppenséggel nem vádolható filozófus a világot megrendítő BLM-fejlemények nyomán röviden és velősen leszögezett: „A multikulturális illúzióknak leáldozott: a kultúrák nem akarnak összeolvadni.” (Lányi András: Hol van most a balliberális értelmiség?, valaszonine.hu)

 

A másik következtetés pedig – az iméntivel szoros összefüggésben – az, hogy Amerika vonatkozásában igaztalan és értelmetlen dolog rendszerszintű fehér rasszizmusról, színesbőrűeket sújtó fajgyűlöletről beszélni. Ezzel szemben helyénvaló rendszerszintű kulturális összeférhetetlenségről beszélni.

 

Nyilvánvalónak tűnik, hogy a balszélső oszlopba tartozó, fehérgyűlölő feketék számára a mai Amerika mindenekelőtt kulturális tekintetben nem megfelelő élettér. A fehérek létrehozta társadalom, a társadalom egészét átható, kiélezett versenyszellem – az amerikai álommal körbelengve – csak azok számára lehet vonzó és barátságos, akiknek van esélyük e közegbe beilleszkedni és a fehérek többségéhez hasonlóan „normális” életet élni.

 

Kiknek van esélyük, és kiknek nincs?

 

Nagyobb esélyük van azoknak, akik nem zárt etnikai tömbben, nem házasságon kívül születnek. Akik nem balliberális szellemiségű – engedékeny, rendezetlen – városi közegben élnek. Az Élet logikája című, készülőfélben lévő könyvem egyik (a Búvópatakban és a Szilaj Csikón) megjelent fejezetében szólok a „Betört ablak” néven ismertté vált jelenségről, ill. bűnüldözési elvről:

 

„Ha valahol betörik egy ablak, és nem javítják meg, a környéken egyre több ablak törik be. Ugyanilyen rossz hatással jár egy összefirkált fal, az eldobált szemét és minden, ami az elhanyagoltság érzetét kelti. Az ilyen környéket az emberek még jobban elhanyagolják, ez az ördögi kör pedig egyenes úton vezet a romló közbiztonsághoz, az elharapódzó bűnözéshez. A jelenséget megfigyelő és elemző bűnüldöző szakemberek (kriminológusok) feltételezték, hogy az összefüggés visszafelé is működik: ahol felszámolják a környezeti rendetlenségeket, ott ily módon csökkenthető a bűnözés. S valóban.”

 

Másfelől pedig: csekély esélyük van azoknak, akik házasságon kívül születnek, liberális (demokrata) felfogású városokban, saját etnikai közösségben élnek, bűnözésekkel terhelt környezetben, rendszeres munka és kereset nélkül, állandó létbizonytalanságban.

 

Ők azok, akiket a kilátástalanság és a balliberális szellemű fősodor együttesen leszoktat a személyes erőfeszítésekről és felelősségvállalásokról. Ők azok, akikben a nyomorúság, a sikertelenség irigységet és dühöt táplál a jobb sorsúakkal, sikeresebbekkel, elégedettebbekkel, emelkedettebbekkel (pl. a keresztényekkel) szemben. Ők azok, akik „csak láncaikat” veszíthetik, ezért könnyen heccelhetők a többségi társadalom ellen.

 

Ők azok, akik a fehérek feléjük irányuló gesztusait nem nagyvonalúságként, együttérzésként élik meg, hanem járandóságként. Emiatt aztán a fehérek bármiféle engedékenységét, figyelmességét a bűnös mivoltuk beismerésének, jogos bűnhődésüknek és vezeklésüknek, lelki megingásuk, gyengeségük jelének tekintik. Ettől pedig vérszemet kapnak. Ösztönösen is megérzik a nekik kedvező, balliberális, radikális széljárásokat, s a még több engedékenység és előny kisajtolására a többségi társadalom nyílt fenyegetésébe, zsarolásába, kiszolgáltatott, gyanútlan fehérek megalázásába, fizikai bántalmazásába fognak. S mindezt az igazság pillanatának eljöveteleként, jogos bosszúként, felszabadulásként, sérelmeik orvoslásaként élik meg.

 

Nos, nem foglalkoznék ennyit – ily mélyen s aprólékosan – az amerikai BLM-mozgalmároknak e társadalmilag viszonylag szűk körével, ha lelki mozgatóinak nem lennének erős európai és hazai vonatkozásai is. Európának éppen úgy szembe kell néznie a multikulturalizmus illúziójának tarthatatlanságával, mint Amerikának. A békés együttélésre (keveredésre) szemlátomást csak addig a kritikus pontig van esély, ameddig még őrizhető a fehér kultúra dominanciája; ameddig a társadalomba való beilleszkedéshez csak a fehér kultúrával való bizonyos fokú azonosuláson, a többséghez való minimális igazodáson keresztül vezet az út. Abban a pillanatban, hogy a hagyományos fehér kultúra elveszíti egyértelmű, határozott elsőbbségét, az egyenlőség és egyenjogúság liberális szelleme nem a kultúrák békés egymás mellett élését vagy gyümölcsöző keveredését fogja előidézni, hanem terméketlen párhuzamosságukat és öldöklő versengésüket.

 

Szintén Lányi András találó megállapítása, hogy „...a globalizáció nem teremt újfajta, mondjuk, globális identitást, de erodálja önazonosságunk hagyományos kereteit”. S erősen úgy tűnik, abban is igaza van, hogy „Identitásukat vesztett, identitást kereső tömegek defenzív agresszivitása hajtja az egész etno- és biopolitikai konjunktúrát és annak elfajulását.”

 

Magyarán szólva, a multikulti nem alkalmas önazonosság-teremtésre, ellenben roncsolja a fehér kultúra dominanciáját, gyengíti ennek vonzerejét. Emiatt pedig paradox helyzet áll elő: az identitásukat kereső tömegek számára a hagyományos fehér kultúra egyre kevésbé kínál versenyképes választási lehetőséget, s inkább választják azt a kultúrát – s benne azt a vallást –, amelyet lényegében otthagytak (elhagytak) Nyugat kedvéért. A nyugati jólétbe, végletekig engedékeny, önfeladó balliberalizmusba igyekeznek beépíteni a magukkal vitt (hozott) lelki-vallási kötődéseket, kultúrákat, viselkedési normákat – és nem is sikertelenül. A globalizmussal szétroncsolt fehér kultúrához egyre kevesebben ragaszkodnak, sőt, az Iszlám Államhoz (ISIS-hez) és a BLM-hez lelkesen csatlakozó fehér fiatalok tekintélyes számából láthatóan, az önazonosságukat nem lelők még az idegen identitásokat is szívesebben öltik magukra, semhogy a globalista, multikulti dzsumbujban erős lelki kötelék és önbecsülés nélkül maradjanak.

 

Akármilyen meglepő és szomorú, de a nemi önazonosság-cserék – nemváltások – legtöbbjét is a politikai (ezúttal a biopolitikai) széljárás, azaz a konjunkturális nyomás, divat idézi elő. A jólétbe beletespedő testek, lelkek, szellemek mindenre fogékonyak, ami egyfelől mozgalmasságot, újdonságot ígér, másfelől a divatosságuk révén némi fedezetet nyújtanak egy új, legális – mások által is méltányolt – önazonossághoz.

 

Mi a teendőnk?

 

Amerika sorsáért jó okkal aggódunk: nekünk, magyaroknak is sokba kerülne, ha az ottani idézőjeles „demokratáknak” sikerülne a vezércsel, és a módszeresen gerjesztett BLM-mozgalom segítségével úgy felforgatnák az Egyesült Államok rendjét, hogy végül némi bolsevik módszerekkel megragadhatnák a hatalmat. (Utánuk meg az özönvíz.) Amerika azonban túl nagy és túl messze van nekünk, ezért elsődlegesen nem az érdekes számunkra, hogy miképpen lehetne eredményesen felvenni a harcot az ottani fellelkesült és elvetemült, szélsőséges fekete lázadókkal szemben, hanem inkább az: miképpen lehetne elejét venni, hogy Európa, s főképp Magyarország hasonló sorsra jusson. Hiszen a közös igény szemmel láthatóan mifelénk is megvan rá: egyfelől a felelőtlen elégedetlenkedők, másfelől a felelőtlenül elégedetlenséget szító politikai hamiskártyások – álliberálisok, áldemokraták, álhumanisták és álcivilek – részéről.

 

Amerika és Európa főleg nagyobb városainak jelen helyzetét szemlélve bátran és felelősségteljesen kijelenthetjük: a fősodor által politikailag amúgy helyénvalónak és követendőnek tekintett álságok semmi jóra nem vezetnek. Ennélfogva, ha nem akarunk e városok és országok sorsára jutni, mindenekelőtt le kell szögeznünk: tilos az alkotmányos rend, a többségi kultúra, az emberi méltóság ellen nyílt erőszakkal fellépőkkel szemben bármiféle elvi határozatlanságot, rokonszenvet, megértést, gyengeséget mutatni, tilos érdemtelen és indokolatlan engedményekkel élni!

 

Csakhogy ez önmagában kevés. Szélsőséges ösztönlényeknek köztörvényes bűncselekmények (lopás, rablógyilkosság, nemi erőszak) elkövetéséhez nincs szükségük önigazoló eszmékre. A többség elleni lázadáshoz, leszámoláshoz viszont már igen. A Seattle egyik részét elfoglaló hadúrnak éppen úgy, mint azoknak a BLM-aktivistáknak, akik az övékétől eltérő véleménye miatt lőtték fejbe a fiatal fehér anyukát. Ezeket az önigazolásukra szolgáló eszméket a szélsőségesek soha nem a saját köreikből, hanem a társadalom ünnepelt véleményvezéreitől, az éppen aktuális szellemi-politikai fősodorból nyerik. A kommunizmus idején például Leninéktől, Sztálinéktól. Vagy nálunk, Magyarországon a vörös terroristák a kommunista, a nyilas terroristák a nyilas propagandából.

 

Nem kisebb horderejű következtetés adódik ebből, mint az, hogy a szélsőségesek lázongásának megelőzéséhez és megakadályozásához elengedhetetlenül szükség van az őket lázító álságos eszmék módszeres kordában tartására, hatástalanítására.

 

Amelyik hatalom (rendszer) ettől eltekint, annak meg vannak számlálva a napjai. Ahol egy élő BLM-aktivista szobra kerül egy ledöntött történelmi alak helyére, ráadásul egy angol fehér művész jóvoltából, ott a szélsőségek olyan eszmei támogatást, önigazolást nyernek, hogy bármilyen rombolásra, felfordításra elhivatottnak érzik magukat.

 

Mi segíthet ezen a helyzeten ott, ahol túl sokan vannak – a balliberális fősodor ereje miatt túlságosan elszaporodnak – a lelki azonosulók? Válaszomban már nem feketékről és fehérekről szólok, hanem haza is beszélek. Habár áldhatjuk a szerencséket, hogy a teendők dolgában máris mennyivel jobban állunk dicső Nyugatnál...   

 

következetes értékelvű politizálás

  • A társadalmi békét, közmegegyezést nem jogokra – az emberi jogizmus elvont kultúrájára – kell alapozni, hanem valós értékekre: a kölcsönös tisztelet, belátás, együttérzés és hála kultúrájára.

  • A többségnek – a közjó érdekében – kötelező tiszteletben tartania a kisebbségek emberi méltóságát, kulturális vagy egyéb másságát, önrendelkezését, ugyanakkor csorbíthatatlan joga van a saját méltósága, kultúrája, elvei, normái arányos megvédésére, méltatlan és végzetes hátrányba kerülésük megakadályozására.

  • Demokráciában a kisebbségeknek kell igazodniuk a többségi normákhoz, és nem a többségnek a kisebbségi normákhoz. Minden kisebbség csak a többség érdekeit is tiszteletben tartva törekedhet előnyökre, térnyerésre. Sem egyéni, sem kisebbségi szabadságjogok nem áshatják alá a közjót, nem sérthetik a többségi elv érvényülését, a többség által kívánatosnak tekintett társadalmi rendet. Semmilyen kisebbség, semmiféle politikai, szellemi irányvonal nem írhatja felül a törvényes demokratikus választások során kinyilvánított többségi akaratot, politikai, szellemi, kulturális irányvonalat. A kisebbség nem kényszerítheti rá az akaratát a többségre; nem szerezhet és nem érvényesíthet hatalmat olyan gazdasági, háttérhatalmi, hálózatai, közvélemény-befolyásolási tényezők segítségével, amelyek nem vettek részt – nem mérettettek meg – szabad választásokon.

  • Semmilyen egyén, közösség, etnikum létezésének önmagában nincs társadalmi értéke. A közjóhoz – gazdasághoz, kultúrához, közös boldoguláshoz – való hozzájárulás (tényleges vagy várható) mennyisége és minősége szerint értékelendő és támogatandó minden és mindenki.

  • A társadalmi segítségnyújtásnál a „segíts magadon, az Isten is megsegít” elvnek kell érvényesülnie: „Segíts magadon, a társadalom is megsegít”. Képességekkel és lehetőségekkel arányos egyéni erőfeszítés és felelősségvállalás híján közpénzből senkit nem illet meg kötelező támogatás, járandóság.

 

hadüzenet a társadalmi feszültségek módszeres gerjesztőinek

  • a politikai korrektségbe csomagolt demokráciellenes törekvéseknek

  • az elnémítás és rasszistázás (fasisztázás stb.) kultúrájának

  • az áldozati kultúrának

  • a demokratikus rendet fenyegető mélyállamnak, háttérerőknek, hálózatoknak

 

valós tények, összefüggések, szempontok, üzenetek lendületes propagálása

  • nincs rendszerszintű rasszizmus, hátrányos faji megkülönböztetés

  • a balliberális elvek túlhajtása, erőszakos érvényre juttatása hátrányosan hat a kisebbségek, hátrányos helyzetűek, másságok beilleszkedésére, önbecsülésére, helytállására, teljesítményére

  • a kisebbségek túlhajtott előnyben részesítésével (pozitív diszkriminációjával) indokolatlan hátrányt szenvednek a többséghez tartozók, az esélyegyenlőség kívánalma esélyegyenlőtlenségbe fordul, sérülést szenved a demokratikus rend, vérszemet kapnak a kisebbségi szélsőségesek, a többséget a kisebbségek ellen hangolja...

  • a demokratikus rend erőszakos felborításával, a létbizonytalanság növekedésével a kisebbségek mérsékelt, tisztességes, törekvő, normakövető tagjai veszítik a legtöbbet

  • a kisebbségek, másságok mérsékelt tagjainak felvilágosítása, szembesítése a legsötétebb kilátásokkal

  • a többségi etnikum (kultúra) jóhiszemű, önfeladó, önsorsrontó tagjainak felvilágosítása, kijózanítása

  • a társadalmi felelősségvállalásra hajlandó, értelmes kisebbségi és többségi mozgalmárok erőteljes bevonásával, együttes szerepeltetésével, népszerűsítésével a közvélemény áthangolása: a szélsőséges, kíméletlen erőszak helyett csakis a kölcsönös belátás és tisztelet vezethet el egy mindenki számára élhetőbb társadalom megteremtéséhez...

 

És akkor itt most megint megpihenünk, tisztelt Olvasó!

 

(Következik: III. rész. HADVISELÉS A „TÖRTÉNELEMCSINÁLÓK” ELLEN)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék:

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu